Győr: Elek orvosin vesz részt, Lipták öt évre aláírt

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 15:41
null
Elek Ákos (balra) is Győrbe szerződhet (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Lipták Zoltánnal megállapodott a Győri ETO FC vezetősége, és a válogatott védővel ma ötéves szerződést kötött a klub. Hamarosan Elek Ákos is követheti Liptákot, a Videoton védője ugyanis ma már orvosi vizsgálatra utazott Győrbe.

 

A Győri ETO labdarúgócsapata tegnap kezdte el a felkészülést az új szezonra, és ezzel egy időben a klub vezetői bejelentették, hogy Nemanja Andrics, Rok Kronaveter és Lipták Zoltán személyében három új futballistával is megegyeztek.

Az Újpestről megszerzett Liptákkal kapcsolatban a múlt héten a Nemzeti Sport adta hírül, hogy Győrbe szerződhet, és a védő ma alá is írta ötéves szerződését új klubjához, miután tegnap elbúcsúzott a lila-fehérektől.

Hamarosan még egy futballista érkezését is bejelenthetik a győriek, ugyanis Elek Ákos orvosi vizsgálatra utazott az ETO-hoz.

„Közel a megállapodás Elek Ákos ügyében, elképzelhető, hogy a napokban egyezséget kötünk klubjával, a Videotonnal” – nyilatkozta Klement Tibor ügyvezető még tegnap, a győri klub sajtótájékoztatóján.

Úgy tudjuk, a középpályás még tegnap tárgyalt az ügyében a fehérvári klubbal, és a jelek szerint sikerült egyezségre jutnia, hiszen hozzájárultak ahhoz, hogy orvosi vizsgálaton vegyen részt. Ezek után feltételezhető, hogy az átigazolás feltételeiről nagy vonalakban már megegyeztek a felek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Nemanja Andrics (szerb, FK Rad Beograd – Szerbia), Fuad Bugerra (algériai, CS Constantine – Algéria, lejár a kölcsönszerződése), Nicolas Ceolin (brazil, Budapest Honvéd – lejár a kölcsönszerződése), George Ganugrava (grúz, ZTE FC – lejár a kölcsönszerződése), Rok Kronaveter (szlovén, Cottbus – Németország), Lipták Zoltán (Újpest FC), Mihai Nicorec (román – ZTE, kölcsönből vissza), Lasa Totadze (FC Dila Gori – Grúzia, lejár a kölcsönszerződése), Marek Strestík (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno – kölcsön után végleg)
Távozik/távozhat: Kiss Máté (Siófok – kölcsönbe), Windecker József (Siófok – kölcsönbe), Varga Tamás (Siófok – kölcsönbe), Molnár Tibor (Siófok – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Antal Botond (Kecskeméti TE), Elek Ákos (Videoton), Lencse László (Videoton)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik