Gyász: elhunyt a DVTK egykori játékosa és edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 23:18
Elhunyt Deák István, a DVTK egykori labdarúgója, edzője. Játékospályafutása során NB II-es aranyérmet nyert az 1956–1957-es idényben, edzőként pedig a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe vezette a csapatot 1981-ben, írja a klub hivatalos honlapja.

Deák István 1937. október 27-én született, hosszú élete során játékosként és edzőként is szolgálta a DVTK-t. Az 1956–1957-es idényben 13 mérkőzésen játszott a védelem jobb oldalán, és döntő érdemeket szerzett az élvonalba jutásban.

Pályafutása befejezése után edzősködni kezdett, ifjúsági MNK-döntőbe jutott a diósgyőri fiatalokkal, majd Szabó Géza távozása után átvette az első csapatot. 1981 tavaszán 14 bajnoki mérkőzésen vezetőedzőként irányított, a Magyar Népköztársasági Kupában egészen a döntőig vezette a csapatot, ott azonban nem sikerült megismételni az előző évi kupasikert, a Vasas 1–0-ra megnyerte a mérkőzést.

Ezt követően több megyei klubnál is dolgozott, a 2008–2009-es idényben a DVTK tartalékcsapatát edzette.

Temetése 2019. február 11-én lesz a miskolci Szentpéteri kapui köztemetőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik