Gyász: a Honvéd volt tulajának köze lehet a volt megyei főügyész öngyilkosságához?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 19:53
null
Piero Pini, a Honvéd korábbi tulajdonosa (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Mint ismert, vasárnap hajnalban öngyilkos lett dr. Nánási László, Bács-Kiskun megye korábbi főügyésze, akit tavaly november közepén mentettek fel tisztségéből. A hírt a Pesti Srácok közölte. A sajtóban felvetődött annak a lehetősége, hogy Nánási menesztéséhez köze lehetett a Budapest Honvéd korábbi tulajdonosa, az olasz Piero Pini elleni büntetőügynek.

 

Miután a legfőbb ügyésznek nem kell indokolnia az olyan személyi döntéseit, mint amilyen Nánási és helyettese tavaly novemberi menesztése volt, ezért hivatalos magyarázat nélkül maradt a Bács-Kiskun megyei főügyész, dr. Nánási László és helyettese felmentése. Ugyanakkor a Hírklikk és a PS is megemlíti, hogy annak köze lehetett Piero Pini, az egyik legnagyobb hazai húsipari cég, a Hungary Meat Kft. tulajdonosa elleni büntetőügyhöz.

Az olasz üzletemberről tavaly márciusban lapunk is megírta, hogy milliárdos költségvetési csalással gyanúsítja őt és két társát a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága, és emiatt a NAV nyomozói őrizetbe is vették.

Pini 2003–2006 között volt a Budapest Honvéd tulajdonosa, az ő regnálása alatt került a kispestiekhez többek között Genito, Miro és Benjamin, akik egyaránt jól teljesítettek a klubnál, de mellettük szekérderéknyi „futottak még” kategóriába tartozó légiós is érkezett a csapathoz, majd gyakran hamar távoztak is a klubtól.

Pini tulajdonosi időszaka alatt rendszeresek voltak a fizetési gondok Kispesten, és a tulajdonos szintén gyakran váltotta az edzőket a csapat élén. A patinás klubot 2006 nyarán Dunaújvárosba akarta költöztetni, ám végül a szurkolók tiltakozása miatt ez meghiúsult, és tulajdonostársa, Kiss Zsolt vette meg a tulajdonrészét, majd néhány héttel később George F. Hemingway lett a Bp. Honvéd FC többségi tulajdonosa.

Az olasz üzletember a Honvédnál történt szerepvállalását megelőzően a kaposvári férfi röplabdacsapatnál is felbukkant támogatóként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik