Gyakran nyersz, ha az élen telelsz: a Fradi vagy a Vidi lesz az őszi első?

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 09:51
null
Hogyan folytatódik a Ferencváros és a Videoton versenyfutása? Átlépi az FTC a fehérváriakat? És ha igen, még az idén? (Fotó: Török Attila)
Eldől, ki lesz az őszi bajnok, következik a labdarúgó NB I 19., egyben utolsó 2017-es fordulója. Az élen a Videoton áll 38 ponttal – a fehérváriak az erőre kapott Haladáshoz látogatnak –, de a Ferencváros az előző fordulóbeli csúcsrangadón aratott győzelemmel beérte pontszámban a Videotont, és a pocsék formában levő Vasas ellen játszik. Nézzük a 19. kör statisztikai érdekességeit!

HALADÁS–VIDEOTON FC

♦ Eddig 78 élvonalbeli bajnoki mérkőzést játszott a két csapat egymással, óriási a Videoton-fölény. Az örökmérleg a házigazda Haladás szempontjából 22 győzelem, 15 döntetlen, 41 vereség.

♦ A 2010-es években megvívott 18 bajnoki mérkőzésükből a Haladás csak hármat nyert meg. A legutóbbi öt bajnokijukon a Videoton veretlen.

♦ Az már egy kicsit jobb hír a Haladásnak, hogy a Videoton a legutóbbi tíz vendégjátékából csak háromszor tudta elvinni a három pontot.

♦ A Haladás az előző két fordulóban győzött – egymás után két győzelmet ezelőtt március-áprilisban arattak legutóbb a szombathelyiek. Két győzelemnél többet egymás után 2016 nyara óta nem könyvelhetett el a Hali.

♦ Danko Lazovics és Marko Scsepovics (10+9) együttvéve több gólt szerzett eddig a bajnokságban, mint a Haladás (18).

♦ A Haladás az egyetlen csapat a mezőnyben, mely nem került még 1.00-s gólátlag fölé (18 mérkőzésen 18 találat). A Videoton az NB I leggólerősebb csapata (18 mérkőzésen 41 gól).

♦ A Videoton a Honvéd ellen elveszített, május végi „bajnoki döntő” óta minden idegenbeli mérkőzésén szerzett gólt.

♦ Önmagában a győzelem még nem garancia az őszi elsőségre a Videotonnak, hiszen a Ferencváros győzelemmel pontszámban és a győzelmek számában is beérné, és ebben az esetben gólkülönbség döntene a két csapat között. Jelenleg a Vidinek eggyel jobb a gólkülönbsége a Fradinál.

BP. HONVÉD–PAKSI FC

♦ Jó „ikszes” párosítás, az eddigi 25 élvonalbeli találkozó majdnem fele, 12 mérkőzés döntetlenül végződött. Kilencet a Honvéd nyert meg, négyet a Paks.

♦ A Honvéd megnyerte legutóbbi három hazai mérkőzését a Paks ellen, veretlen a legutóbbi heten és tizenhárom alkalomból csak egyszer kapott ki otthon a tolnaiaktól (2011-ben 2–3). A Paks legutóbbi öt kispesti vendégjátékán összesen egy gólocskára volt képes.

♦ A Honvéd 18 forduló alatt annyi gólt kapott, mint a 2016–2017-es idényben összesen – harmincat. Ha a kispestiek kikapnak ezen a mérkőzésen, akkor vereségek számában (8) is „utolérik” előző szezonbeli önmagukat.

♦ Eppel Márton 2011 és 2015 között 34 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett az élvonalban. Honvédos mutatója 55 bajnokin 28 gól. Árnyalatnyi különbség. Igaz, Eppel egy időben még védőt is játszott…

♦ A Honvéd legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzéséből elveszített négyet, ráadásul ezeken a találkozókon tizenöt gólt kapott, amely elképesztően magas szám. Az előző idényben a Honvéd az egész bajnokság alatt csak kilenc gólt kapott a Bozsik József Stadionban!

♦ A bajnoki címvédő Honvédé a leghosszabb aktív vereségsorozat az NB I-ben, a kispestiek legutóbbi három meccsükön kikaptak.

BALMAZÚJVÁROS–MEZŐKÖVESD

♦ Eddigi egyetlen élvonalbeli mérkőzésükön 2–2-es döntetlen született. A Balmazújváros bajnoki mérkőzésen (természetesen az NB II-es találkozókat beszámítva) 2012 ősze óta nem tudta legyőzni a Mezőkövesdet.

♦ Az abszolút újonc Balmazújváros négymérkőzéses veretlenségi szériát épített, ez a leghosszabb a klub eddigi rövidke NB I-es történelmében. A Balmaz legutóbbi négy meccsének mindegyikén két gólt szerzett. A házigazda csak egyet veszített el legutóbbi hét bajnokijából, a címvédő Honvéd nyert ellene 3–0-ra.

♦ Eltelt már 18 forduló a bajnokságból, ám a Balmazújváros csak egyetlen mérkőzésen (Balmazújváros–DVTK 4–0) zárt kapott gól nélkül.

♦ A mezőkövesdi védelem sem betonból van: a matyóföldiek több mint egy éve minden idegenbeli mérkőzésükön kaptak gólt. 2016. november 5-én a DVSC elleni 0–0 volt a legutóbbi alkalom, amikor nullázni tudták az ellenfelet.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi 16 bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

♦ A két vezetőedző „kicsit” rutinosabb az NB I-ben, mint a két csapat. A Balmazújvárost irányító Horváth Ferenc 286 első osztályú mérkőzésen 116-szor talált a kapuba, a Mezőkövesdet dirigáló Kuttor Attila 560 élvonalbeli találkozót játszott és ezeken 49 gólt ért el. Együtt 846 élvonalbeli mérkőzésnél és 165 gólnál zártak. Ha a két klub adatait összesítjük, a Balmazújváros és a Mezőkövesd együtt 99 NB I-es mérkőzésnél és 110 gólnál tart.

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST FC

♦ Még egy „ikszes” párosítás, eddig 8 NB I-es mérkőzést vívtak, 5 döntetlen lett. Kettőt az Újpest, egyet a Puskás Akadémia nyert meg.

♦ A Puskás Akadémia még nyeretlen pályaválasztóként az Újpesttel szemben (1 döntetlen, 2 vereség).

♦ Az eddigi 8 mérkőzés kifejezetten sok gólt hozott. Nem volt olyan bajnokijuk, amelyen ne szerzett volna mindkét csapat gólt, 8 találkozón 34 találat esett – 4.25-ös gólátlag!

♦ A Puskás Akadémia nem tudott egy gólnál többet elérni a legutóbbi hat hazai bajnoki mérkőzésén. Ebben az idényben a felcsútiak csak a Balmazújváros ellen (2–1) tudtak a Pancho Arénában egynél többször betalálni.

♦ Jelenleg az Újpesté az NB I leghosszabb aktív jó sorozata, a lila-fehérek legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükön veretlenek maradtak. Ez 2016 ősze (10 mérkőzés) óta az újpestiek leghosszabb bajnoki veretlenségi szériája.

♦ A 2017–2018-as idényben az Újpest első két idegenbeli mérkőzésén 2–2-es döntetlen született, ám Nebojsa Vignjevics csapata azóta nem ikszelt vendégként.

♦ Az Újpest megnyerte legutóbbi két idegenbeli mérkőzését. Egymás után három idegenbeli bajnokit több mint két éve, 2015 ősze óta nem tudott megnyerni az Újpest.

DIÓSGYŐRI VTK–DEBRECENI VSC

♦ Hagyományosan a DVTK legnagyobb mumusa a DVSC, a diósgyőriek mérlege egyszerűen pocsék a Lokival szemben. 50 első osztályú bajnoki mérkőzésből 33-at nyert meg a Debrecen, 10-en döntetlen született és csak 7 alkalommal győzött a Diósgyőr.

♦ A 2010-es években a DVTK egyszer sem tudta legyőzni bajnoki mérkőzésen a DVSC-t. Ebben az időszakban tizenhatszor találkoztak a felek, a Loki tizenháromszor győzött. A legutóbbi DVTK-siker dátuma 2009. július 25. (1–0).

♦ A párosítás legutóbbi nyolc mérkőzésének mindegyikét a DVSC nyerte meg, a legutóbbi öt találkozó mindegyikén három gólt kapott a Diósgyőr.

♦ A Diósgyőr négyes nyeretlenségi szériában van, legutóbbi négy bajnokiján csak egy pontot szerzett. A Debrecen megnyerte legutóbbi két mérkőzését.

♦ A Debrecen a 2013–2014-es idény óta először végez dobogós helyen az őszi szezon végén. A legutóbbi tíz szezonból (a mostanit is beleszámítva) a Loki hatszor a dobogón telelt – ennél többször (hétszer) csak a Videoton vonulhatott dobogós pozícióból a szünetre ebben a periódusban.

VASAS–FERENCVÁROS

♦ A forduló legnagyobb hagyományú párosítású összecsapása. Az eddigi 168 NB I-es bajnokiból a Ferencváros 84-et, a Vasas 44-et nyert meg, 40 találkozó döntetlenül végződött.

♦ A kétezres években a Vasas pályaválasztóként csak kétszer (2009, 2011) tudta legyőzni a Ferencvárost.

♦ A párosítás legutóbbi hat mérkőzésén 28 gól esett, ez 4.666-os, igen jó gólátlag. Folytathatnák…

♦ A Ferencváros a legutóbbi 16 tétmérkőzésén csak egy döntetlent játszott.

♦ A Videotont pontszámban utolérő Ferencváros a legutóbbi hat bajnokiján 15 pontot gyűjtött be: ötször győzött, egyszer (két héttel ezelőtt, a Haladástól) kikapott. A Vasas az élvonal legrosszabb formában levő klubja: hatos nyeretlenségi sorozatban van, és csak két pontot szedett össze ezen a hat találkozón. Nem csoda, hogy Michael Oenning pozíciója nem tűnik atombiztosnak…

♦ Az FTC augusztus 6. (Debrecen–Ferencváros 0–0) óta minden bajnoki mérkőzésén szerzett gólt, a sorozat immár 14 mérkőzést számlál.

♦ A Ferencváros őszi bajnok, ha több pontot szerez a 19. fordulóban, mint a Videoton, vagy mindkét csapat győz, de az FTC gólkülönbséggel a fehérváriak elé lép. Az elmúlt tíz évben csak egyszer telelt fővárosi csapat (2015-ben a Ferencváros) a tabella élén. Ebben a periódusban a Videoton vonult a legtöbbször elsőként őszi pihenőre, négyszer – a mostani lehet az ötödik alkalom.

♦ 2007 óta többnyire az a csapat is nyerte meg a bajnokságot, amely éllovasként vonult téli pihenőre. A tíz idényből nyolcszor az élen telelő emelhette a magasba a bajnokság végén az NB I aranyérmesének járó trófeát. A két kivétel esetében egyaránt a Videoton maradt le az aranyról az őszi bajnoki cím után. Érdekes, hogy a tíz idényből csak kétszer (2016–2017 és 2011–2012) végzett a dobogón ugyanaz a három csapat, amely dobogósként ment téli szünetre.

AZ ŐSZI ELSŐK ÉS A BAJNOKOK, 2007–2017
SZEZON ÉLEN TELELŐ CSAPAT BAJNOKCSAPAT
2016–2017 Videoton Bp. Honvéd
2015–2016 Ferencváros Ferencváros
2014–2015 Videoton Videoton
2013–2014 DVSC DVSC
2012–2013 Győri ETO Győri ETO
2011–2012 DVSC DVSC
2010–2011 Videoton Videoton
2009–2010 Videoton DVSC
2008–2009 DVSC DVSC
2007–2008 MTK MTK
NB I, 2017–2018, 19. FORDULÓ
DECEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30: Haladás–Videoton FC
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
15.30: Bp. Honvéd–Paksi FC
Budapest, Bozsik József Stadion Berke Balázs
15.30: Balmazújváros–Mezőkövesd
Balmazújváros, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
15.30: Puskás Akadémia–Újpest FC
Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
16.00: Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
19.30: Vasas–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 18 11 5 2 41–21 +20 38
2. Ferencvárosi TC 18 11 5 2 36–17 +19 38
3. Debreceni VSC 18 9 4 5 32–20 +12 31
4. Újpest FC 18 6 8 4 25–23 +2 26
5. Budapest Honvéd 18 7 4 7 30–30 0 25
6. Paksi FC 18 6 6 6 27–29 –2 24
7. Diósgyőri VTK 18 6 4 8 29–28 +1 22
8. Vasas FC 18 6 3 9 24–35 –11 21
9. Puskás Akadémia FC 18 5 5 8 24–30 –6 20
10. Balmazújváros 18 4 6 8 24–28 –4 18
11. Szombathelyi Haladás 18 5 2 11 18–33 –15 17
12. Mezőkövesd Zsóry FC 18 3 6 9 20–36 –16 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik