Gorriarán: Itt bárki megverhet bárkit, ez meglepett

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 10:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros uruguayi légiósa, Fernando Gorriarán a hétköznapokban nem szeret a középpontban lenni, a pályán azonban főszerepre vágyik.

– Amilyen harcias a pályán, olyan visszafogottnak tűnik a magánéletben. Melyik az igazi arca?
– A mostani, a nyugodt – felelte Fernando Gorriarán, a zöld-fehérek uruguayi labdarúgója, aki a nyáron igazolt át Dél-Amerikából Budapestre. – Megkérdezheti a csapattársaimat, ők tudják leginkább, hogy nem beszélek túl sokat. – Amilyen harcias a pályán, olyan visszafogottnak tűnik a magánéletben. Melyik az igazi arca?
– A mostani, a nyugodt – felelte Fernando Gorriarán, a zöld-fehérek uruguayi labdarúgója, aki a nyáron igazolt át Dél-Amerikából Budapestre. – Megkérdezheti a csapattársaimat, ők tudják leginkább, hogy nem beszélek túl sokat.

– Megszokta, megszerette Magyarországot?

URUGUAYI TAPASZTALAT

A 22 esztendős Fernando Gorriarán Montevideóban született, odahaza a CA River Plate akadémiáján nevelkedett, majd ugyanott mutatkozott be 19 évesen a felnőttcsapatban. Hazájában az egyik legnagyobb tehetségként tartották számon, az uruguayi bajnokságban 86 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 6 gólt szerzett.

– Teljes mértékben. Budapest nagyon szép hely, a szabadnapjainkon szeretek kóborolni a városban, és ami rendkívül szembetűnő volt, hogy a helyiek nagyon kedvesek.

– Fiatalon, alig túl a huszonkettőn került el otthonról. Nem hiányzik Uruguay?
– Egyelőre nem. Néhány hónapja jöttem el Montevideóból. Mindig is az volt a vágyam, hogy kipróbáljam magam Európában, nagyon örülök, hogy sikerült. Esténként gyakran beszélünk a világhálón a családdal, ez sokat segít a honvágy leküzdésében. Odahaza egyébként nem ritka, hogy valaki tizenhét-tizennyolc esztendősen más kontinensre költözik a futball miatt, én bőven elmúltam már húsz, úgyhogy ideje volt belevágni a kalandba.

– Csak ugródeszka a magyar élvonal?

CSODAJÁRGÁNNYAL UTAZHATNAK

Nem akármilyen társasághoz csatlakozott kedden a Ferencváros. Gera Zoltánék mostantól valódi high-tech autóbusszal utazhatnak a mérkőzésekre. Éppen olyannal, mint az FC Barcelona, a Bayern München vagy éppen az immár Neymart is a soraiban tudó Paris Saint-Germain. A Neoplan Tourliner külsejét a zöld-fehér klub grafikusai álmodták meg, arról pedig, hogy a csapat sehonnan se késsen el, 460 lóerős motor, valamint 12 fokozatú automata sebességváltó gondoskodik.

„Évekig játszottam Németországban, a Borussia Dortmundnak is ilyen járgánya volt – mondta Hajnal Tamás, a Fradi középpályása. – Ez arrafelé a minimum. Büszkék lehetünk rá, hogy már a Fradinál is ilyen autóbusszal járhatunk a mérkőzésekre. Az üléseknél sokkal több hely van a lábaknak, és a belső tér is a klub színeivel harmonizál. Élmény lesz ilyen busszal utazni.”

A MAN vállalat által gyártott gépjárműbe a klub külön kérésére a megszokottnál jóval nagyobb hűtőszekrényt szereltek be, a keret tagjai könnyedén tölthetik fel táblagépeiket és mobiltelefonjaikat. A Thomas Doll vezette szakmai stáb pedig az utazás során videoelemzéseket is vetíthet a játékosoknak.

– Meglátjuk. Természetesen jelentős céljaim vannak, szeretnék egyszer nagy európai csapatban játszani, de előtte itt kell bizonyítanom, úgyhogy ez a kérdés jelenleg nem foglalkoztat, korai erről beszélni.

– Jó néhány mérkőzést lejátszott már a magyar bajnokságban. Milyenek az első benyomásai?
– Itt bárki megverhet bárkit. Ez némileg meglepő volt. Odahaza a nagy klubokat jószerével lehetetlen megszorítani, ha le akarod győzni őket, jó adag szerencsére is szükséged van. Itt viszont az első sem léphet pályára nyugodtan az utolsó ellen. Kiélezett a magyar bajnokság, vannak kimondottan magas színvonalú mérkőzések is. Aztán Uruguayban sokkal lerobbantabbak a stadionok. A Fradi arénája egyszerűen csodás, élmény itt játszani hétről hétre.

– Thomas Dollnál alapembernek számít. Hogy érzi, hány százalékot adott ki eddig magából?
– Számot nem tudnék mondani, de az biztos, sokkal több van bennem. Nem vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítményemmel, tudok jobban is játszani. Volt egy-két jó mérkőzésem, amikor úgy éreztem, kijött a lépés, sok szerelésem volt, az indításaim is bejöttek. De…

– De?
– Szeretnék többet támadni, többször fellépni az akciókhoz. Persze a lényeg, hogy ott legyek a kezdőcsapatban.

– Az együttes öt fordulót követően a tabella hatodik helyén áll. Érzi, hogy feszültebb a hangulat a klubnál?
– A keret többre képes, biztos vagyok benne, előbb-utóbb megindulunk fölfelé. Tisztában vagyok vele, hogy a Ferencváros Magyarország legnépszerűbb klubja. A szurkolók csakis a bajnoki címet fogadják el tőlünk, az ezüstérem már csalódás. A rajt óta volt olyan mérkőzésünk, amelyben sokkal több volt, de akadtak olyanok is, amelyeken visszafogott teljesítményt nyújtottunk. Fontos lenne, hogy ezekben a hetekben ne szakadjunk le nagyon az élen állóktól, és minél hamarabb megkezdjük gyűjtögetni a pontokat, hiszen a sok döntetlennel csakugyan nem sokra megyünk.

– Csütörtökön a Haladást fogadják.
– Nem kérdés, hogy kizárólag a győzelem elfogadható. Nem számít, hogy könnyed játékkal, kiütéssel nyerünk vagy kínkeservesen, szenvedve. A lényeg a három pont megszerzése.

– A dél-amerikai emberek állítólag rendkívül pozitív beállítottságúak. Bajnok lesz a Ferencváros?
– Naná! Ez nem is kérdés. És ezt nem csak azért mondom, mert uruguayi vagyok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik