Gomes: Nem a csapat, a bíró vagy az időjárás a felelős, csak én!

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 10:54
null
Álvaerzék nem bírtak a Fradival (Fotó: Czerkl Gábor)
A Videoton tegnapi, Ferencváros elleni 5–1-es veresége után megnéztük, mikor szenvedtek utoljára ilyen nagy különbségű vereséget a fehérváriak tétmérkőzésen, és persze arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékelték a Ligakupa döntőjét az edzők a meccs utáni sajtótájékoztatón.

AZ ELMÚLT HAT ÉV LEGNAGYOBB FEHÉRVÁRI FIASKÓJA

A naptárban egészen 2007. augusztus 5-ig kellett visszalapozni a legutóbbi, tétmeccsen elszenvedett négygólos fehérvári vereségig, amikor még az előző klubvezetés idejében a Honvédtól az NB I-ben, még FC Fehérvár néven szintén 5–1-es vereséget szenvedett a csapat.

Az elmúlt hat évben 4–1-re kétszer kapott ki a fehérvári alakulat: 2007 szeptemberében a Győrtől, 2008 novemberében a Vasastól (mindkétszer bajnokin). Legalább négy gólt utoljára 2009. augusztus 23-án kapott a csapat, de akkor csak egygólos, 4–3-as vereséget szenvedett az NB I-ben a Haladás vendégeként.

A vereségek mellett megnéztük az elmúlt hat évből a Videoton legnagyobb különbségű győzelmeit is. Ezek közül kiemelkedik a 2007. szeptember 26-án 12–0-ra megnyert Velence elleni idegenbeli Magyar Kupa-meccs. Azon kívül a 2008 novemberében a Baktalórántháza elleni Ligakupa-meccsen elért 8–0-s siker és a Siófok elleni 2011 novemberi 7–0-s győzelem emelkedik ki a győzelmek sorából. Bajnokin az elmúlt évek legnagyobb idegenbeli győzelmét éppen a Ferencváros ellen aratta a Videoton 2011 márciusában, amikor 5–0-ra győzött az Üllői úton.

A Fradi tegnap Fehérváron 5–1-gyel „vágott vissza", vasárnap pedig újra összecsapnak a felek, ezúttal az NB I-ben, és a fővárosban, a Puskás-stadionban.

MONIZT IS MEGLEPTE AZ „ÁLOMDÖNTŐ" VÉGEREDMÉNYE; JOSÉ GOMES ELVISZI A „BALHÉT”

„Nagyszerű meccs volt, két jó csapat között, amelyek látványosan, kezdeményezően futballoznak. Álomdöntő volt" – nyilatkozta a Videoton elleni 5–1-es sikert követő sajtótájékoztatón Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője. – A magyar labdarúgás meghatározó csapatával játszottunk. Amikor ősszel kettő egyre nyertünk itt, bár boldogok voltunk, ám a fehérváriak pihentettek néhány játékost. Most viszont a legjobb csapattal álltak ki, nem gondoltam volna, hogy ilyen meggyőző lesz a végeredmény."

Remek csapatot győztünk le, de vasárnap ismét gól nélkül indul a meccs. A bajnoki az Európa-liga-helyezések szempontjából kiemelkedő fontosságú lesz. A Videotonnak ez a támadófutball a stílusa, nem is tud mást játszani, csak azt, amit láttunk" – tette hozzá a ferencvárosi szakember, utalva a két csapat vasárnapi bajnokijára.

A Videoton vezetőedzője, José Gomes magára vállalta a felelősséget.

„Egy ember felelős ezért az eredményért: én. Nem a csapat, az időjárás vagy a játékvezető, csak én. Ellenfelünk jobb volt, megérdemelte a kupát. Mi most játszottunk a legrosszabbul, amióta itt dolgozom. Egy gól talán nem volt igazságos, mégpedig az első, akkor Böde Dániel a legérzékenyebb részénél kapta el Viníciust, és így szerzett magának előnyt" – fogalmazott a portugál szakember, aki egyelőre még nem tudja, mit rontott el.

„Saját magamnak is válaszolnom kell még erre, alaposan végig kell gondolnom a történteket. Egyelőre nem tudom megmondani, mi volt a baj. A későbbiekben visszatérhetünk erre a felvetésre" – mondta Gomes, aki kérdésre válaszolva kitért a vasárnapi bajnokira is.A játékosoknak azt mondtam az öltözőben a lefújás után, hogy ne magukat okolják. Ürítsék ki a fejüket, hogy tiszta gondolatokkal készülhessünk a bajnokira, és remélem, más arcát mutatja majd a csapat."

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA



A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK

LIGAKUPA, DÖNTŐ
FERENCVÁROS–VIDEOTON
5–1
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 6200 néző. V: Farkas Á. (Tóth II V., Medovarszki)
FTC: Jova – Somália, Gyömbér, Besic, Bönig – Csukics (Orosz M., 75.), Józsi – Aborah, Leonardo, Jenner (Alempijevics, 65.) – Böde (Klein, 79.). Vezetőedző: Ricardo Moniz
A kispadon: Kunsági (k.), Holman, Sváb, Martinus
VIDEOTON: Bozsovics – Brachi, Caneira, Juhász R., Stopira – V. Gomes, P. Vinícius (Gyurcsó, 56.) – Álvarez, Mitrovics (Paraíba, 56.), Kovács I. (Torghelle, 78.) – Nikolics. Vezetőedző: José Gomes
A kispadon: Tujvel (k.), Szekeres A., Tóth B., Szolnoki
Gólszerző:
Csukics (21.), Jenner (27.), Aborah (39., 71.), Somália (75.), ill. Mitrovics (23.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik