Futsal NB I: sorozatban negyedszer bajnok a Rába ETO!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.08. 19:45
null
Sorozatban negyedszer bajnok a Rába ETO (Fotó: Facebook/ETO Futsal Club)
A Rába ETO idegenben 4–0-ra megverte a Berettyóújfalut a futsal NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3–0-s összesítéssel megnyerte az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot, és sorozatban negyedszer, összességében nyolcadszor lett bajnok.

 

Az ETO egy héttel ezelőtt 3–0-ra nyert Berettyóújfaluban, míg hétfőn szétlövésekkel győzte le riválisát, így pénteken abban a tudatban léphetett pályára a Pálfy István Rendezvénycsarnokban, hogy ha megint felülkerekedik, ismét bajnoki címet ünnepelhet.

A Berettyóújfalu játékosaiban mély nyomot hagyhatott a hétfői, hatméteresekkel elveszített meccs, mert ezúttal nem játszottak jól, amit a győriek kihasználtak. A zöld-fehérek a szünetben egy góllal vezettek, majd a második játékrészben egy perc leforgása alatt elhúztak 3–0-ra, Nicolás Rolón üres kapus találatával pedig végleg szertefoszlatták az akkor már öt a négy elleni játékkal próbálkozó Berettyó álmait.

Az ETO sorozatban negyedszer, története során nyolcadszor nyerte meg a NB I-es futsalbajnokságot. Az elmúlt kilenc évben csak egyszer nem a győriek diadalmaskodtak, 2014-ben a Berettyóújfalu lett a bajnok.

FUTSAL
NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Berettyóújfalu–Rába ETO 0–4 (0–1)
G:
Alex (20.), Rolón (25., 35.), Klacsák (25.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Rába ETO javára

A bronzérmet a Haladás szerezte meg, amely kétgólos hátrányból felállva, a duplázó Dróth Zoltán vezérletével 5–3-ra megverte a Dunaferrt, így 2–1-es összesítéssel megnyerte az egyik fél második sikeréig tartó csatát.

A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
Haladás–Dunaferr 5–3 (1–1)
G:
Öreglaki (14.), Dróth (24., 38.), Vidák (38.), Melo (40.), ill. Pál P. (13.), Fekete R. (21.), Hosszú Á. (23.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Haladás javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik