A Berettyóújfalu negyedszer ülhetett fel a futsal NB I trónjára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 19:57
null
A berettyóújfaluiak negyedszer lettek bajnokok (Fotó: mlsz.hu, archív)
A Berettyóújfalu hazai környezetben 5–1-re legyőzte a három kulcsjátékosát is nélkülöző Haladást a futsal NB I döntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 3–2-es összesítéssel megnyerte az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot, és fennállása során negyedszer elhódította a bajnoki címet.

 

FUTSAL NB I
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
MVFC-BERETTYÓÚJFALU–KÚTHÁZ HALADÁS VSE 5–1 (2–1)
Berettyóújfalu,
1700 néző. Vezette: Kovács G. (Szilágyi N., Takács Á.)
MVFC: Tihanyi – Rábl, Amílcar, Takács Z., Da Silva. Csere: László M. (kapus), J. Sánchez, Loch, Nagy I., Harmati, Gál I., Szabó P., Trencsényi, Sipos R. Edző: Sergio Cabrera
HALADÁS: Alasztics – Melo, Hajmási, Vas Á., Vidák. Csere: Sásdi, Gyimesi (kapusok), S. Sánchez, Horváth P., Sipos G., Péter Á., Tóth M., Szakasics, Gerencsér. Edző: Sziffer András
Gólszerző: Amílcar (1–0) a 10., Samuel Sánchez (1–1) a 14., Gál I. (2–1) a 16., Amílcar (3–1) a 28., Serginho (4–1) a 32., Szabó P (5–1) a 33. percben
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 az MVFC-Berettyóújfalu javára

ÖSSZEFOGLALÓ

Az előző meccs után három kulcsjátékosát (Milos Simic, Pocaia Klyschilan Henrique, Dróth Zoltán) eltiltás miatt elveszítő szombathelyiek biztatóan kezdtek, az első nagyobb lehetőség is előttük alakulhatott volna ki, de Serginho becsúszva mentett.

Ezt követően a lényegesen esélyesebb hazaiak kerültek fölénybe, és bár Alasztics Marcell számos védést bemutatott, az egyik után Amílcar így is megszerezte a vezetést (1–0).

A sorra kimaradó berettyóújfalui próbálkozásokat az első negyedóra végéhez közeledve megbüntették a vendégek, egy kontra során elkövetett szabálytalanság után szép szabadrúgás-kombinációból egyenlített Samuel Sánchez (1–1).

Sőt, a Haladás fordíthatott is volna, de Sipos Gergő ziccerben nem találta el a centerezés után a labdát, nem úgy a túloldalon Gál István, aki másodpercekkel később büntetett is (2–1).

A fordulást követően a Haladás nem tudott veszélyt kialakítani, a 28. percben Amílcar újabb gólt szerzett (ez volt ma már a harmadik kanadai pontja), ezzel gyakorlatilag eldöntötte az aranyérem sorsát (3–1).

A vendégek a kapus levitelével és a létszámfölényes szituációval szerettek volna kozmetikázni, ám előbb Serginho a saját hatosáról vette be az üres kaput, majd passza után Szabó Péter lőtt a vészkapus Vas Ádám kapujába (5–1).

Innentől kezdve már nem maradt kérdés, a végén gyakorlatilag mindenki szóhoz jutott a hazaiaknál, a Berettyóújfalu története során negyedszer lett bajnok!

PERCRŐL PERCRE

2. félidő

40. Lepörögnek a másodpercek, negyedszer bajnok a Berettyóújfalu!
40.
Mindenki pályára lép a hazaiaknál az ünneplés közben.
39.
Örömjáték van a pályán.
38.
Javi Sáncheznek nem jön össze, Sásdi is véd egy nagyot.
37.
Sásdi érkezett a szombathelyi kapuba.
36. Samuel Sánchez
lövését védi Tihanyi.
35.
A 38 éves Trencsényi János érkezik a hazai csapatba.
34. Hajmási
lövését Tihanyi védte lábbal.
33. EZ ÍGY NAGYON CSÚNYA LESZ.
Serginho indítása után Szabó Péter lőtte ki a kapu jobb oldalát, a vészkapus Vasnak nem sikerült bravúrt bemutatnia. 5–1
32. GYORSAN BÜNTETNEK!
Eladják a vendégek, Serginho mentés helyett gyakorlatilag kapura lőtt, és mivel eltalálta azt, így gól is lett. 4–1
31. Leviszik a kapust, Vas megkülönböztetőben a pályán.
31.
Nem sokon múlt, hogy az esély se maradjon meg, Javi Sánchez helyzete viszont kimaradt.
30.
Még tíz perc. Van még visszaút?
29. KAPUFA! Rábl
lökete a kapufák találkozását is érintve pattant kifelé.
28. Tóth gurította el a kapus mellett a labdát, de középen nem érkezett társ.
28. ELDŐLT?
A hazai szöglet után Amílcar cselezte magát lövésig, lövését nem láthatta a kapus, a labda a hálóban kötött ki. Ez már a második gólja volt egy assziszt mellett, egyértelműen ő a meccs embere addig. 3–1
26. NAGY VÉDÉS!
Most Javi Sánchez fordult kapura, lőtt a bal felső irányába, de Alasztics óriási formában játszik.
25. Hosszú idő után Tihanyi is játékba avatkozik, Samuel Sánchez lövését ütötte szögletre.
24. Alasztics
amit tud, véd, újra hárított.
23. SZÉP AKCIÓ. Szabó Péter
forgolódott addig, amíg helyzetbe nem került, de a bal felsőt nem találta el.
22. Vast taposta meg Serginho.
21.
Amílcar távoliját is hárítja.
21. Folytatódik a meccs, rögvest véd egyet Alaszics.

1. félidő


20.
Még egy Alasztics-védés, jöhet a pihenő.
20. Még egy időkérés néhány másodperccel a szünet előtt.
20. VÉDÉS. Nagy
bombáját Alasztics simogatja fölé.
20. Megpattanó beadás után Alasztics akrobatákat megszégyenítő módon tekergőzik a levegőben, gól nincs.
19. HELYZET. Amílcar
nagy helyzetben a bal alsó mellé lőtt.
18. Alasztics lövését védte a hazai kapus, majd megpróbálta megviccelni társát, de nem talált kaput.
18. Harmati lövését is védi a Hali-kapus.
17. Könnyelmű labdavesztés Vastól, de Alasztics megmenti a társát.
16. ÉS ITT A BÜNTETÉS! Gál
ugyanúgy érkezik ziccerben középen a túloldalon, de ő már nem ront. 2–1
16. CENTIKEN MÚLT! Vidák beadását épp nem érte el Sipos. Nagy helyzet volt.
14. Most felborítja a hazai gólszerzőt, le is megy kicsit pihenni.
14. OTT AZ EGYENLÍTÉS!
A szabadrúgásnál Vas a hosszú kapufánál érkező Samuel Sánchezt találta meg, ő pedig nem hibázott. 1–1
14. Gál
most felborította Hajmásit, sárga.
14. Gál lövését is védi Alasztics, szöglet, majd felszabadítás Serginhótól.
13. Időkérés viszont van – a vendégeknél.
13.
Vas és Gál akaszkodik kicsit össze, nagy balhé nincs.
13. Gál lövésébe lépnek bele a védők, hazai szöglet, veszély nélkül.
A biztató Haladás-kezdés után az elmúlt percekben egyértelmű fölényben a favorit házigazda.
12.
Alasztics kapuja előtt tűzijáték, de a legnagyobb Rábl-helyzetnél is véd a Hali kapusa.
11. Samuel Sánchez (Haladás) akkorát kapott, hogy még az óra is visszajött (ez utóbbi szerencsére persze).
11. Henrique
helyzeténél jól lépett ki Alasztics, így nagyot mentett. Majd takarít is kicsit.
11. Egy erős kapáslövés a túloldalon, de a jobb felsőt elkerülte.
10. ITT A VEZETÉS!
Alasztics egy távoli löketet még véd lábbal, a kipattanó után viszont Amílcar a bal alsóba lőtt. 1–0
10. Az órával egy kis gond van, Amílcart pedig blokkolják a vendégek.
9. Hajmási lövésecskéje ment el a kapu előtt keresztbe. A túloldalon Amílcar sem pontos, kezd a meccs felpörögni kicsit.
9. Serginho a hazai szöglet után kapu mellé lőtt most.
8. VÉDÉS! Serginho
jó tíz méterről kínálta meg a jobb felsőt, de Alasztics védett. Fault miatt szabaddal jöhet a Berettyó.
7. Na itt az első nagy lehetőség.
Horváth Péter iramodott meg, Vasnak szánta passzát azonban becsúszva elérte Serginho, ziccer helyett így Haladás-szöglet jöhetett, helyzet ebből nem alakult ki.
6. A több kulcsemberét nélkülöző Haladás nagyjából csak ívelgetéssekkel tud próbálkozni, cserében viszont jól zár hátul.
5. Nyom a házigazda, de átütő erő nélkül.
4. Alasztics újabb felíveléssel próbálkozik, ez mellé.
3. Alasztics indítása kapura lövés lett, ez sem okozott gondot Tihanyinak.
2.
Vas Ádám maradt lent kicsit , ápolni kellett.
1. A Berettyóújfalu a Tihanyi – Rábl, Amílcar, Takács Zoltán, Henrique ötössel kezdett.
1. A Haladás az Alasztics – Michel, Hajmási, Vidák, Vas Ádám kezdővel állt fel, utóbbi nagy helyzetben kevéssel a bal alsó mellé lőtt.
1. perc: A Haladás kezdte el a mérkőzést.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a futsal NB I 2018–2019-es idényének aranycsatájáról, amelyik csapat ma nyer, bajnok lesz!

ELŐZMÉNYEK

A döntő eddigi menetét figyelembe véve a Berettyóújfalu szurkolói lehetnek bizakodóbbak, hiszen mind a négy alkalommal a házigazda örülhetett. Az alapszakaszt és a középszakasz A-csoportját is fölényesen megnyerő Berettyóújfalu az első meccsen 2–1-re győzött a hajrában szépítő Haladás ellen, erre a szombathelyiek otthon 3–1-gyel feleltek, Dróth Zoltán kései duplájával.

Ezt követően két őrült összecsapás következett, előbb a Berettyóújfalu nyert 6–4-re hosszabbítás után, majd Szombathelyen 14 másodperccel a vége előtt kis túlzással már készülhettek ünnepelni, amikor Vidák Balázs sarkalásával hosszabbításra mentett a házigazda, ott Dróth találatára Amílcar válaszolt, így jöhetett a szétlövés, amelyben épp utóbbi hibázott egyedüliként, így a Haladás kiharcolta a döntő összecsapás lehetőségét (3–3, 11-esekkel 3–2).

Ez utóbbi meccs vezéráldozatokat követelt, Milos Simic és Pocaia Klyschilan Henrique piros lapot kapott a találkozón, míg Dróth Zoltán begyűjtötte az ötödik sárga lapját. Ők hárman nem segíthetnek a pályán a csapatuknak a mindent eldöntő mérkőzésen – jelezte a futsalhungary.hu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik