FTC: „Varga azért ennyire gólerős, mert én távoztam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 15:23
null
Varga Roland a Ferencváros vezére ebben a szezonban (Fotó: Koncz György)
Nagyszerűen kezdte a labdarúgó NB I 2017–2018-as kiírását Varga Roland, aki az első kilenc forduló után tíz találattal vezeti a góllövőlistát. A gólerős támadó remeklését a Fradi korábbi játékosa, Busai Attila sem hagyta szó nélkül.

 

„Mindketten szeretünk viccelni, ezért azt mondom Rolandnak, azért ennyire gólerős, mert távoztam a Fraditól – mondta a Borsnak Busai Attila, a DVTK játékosa. – Ebben az ihletett állapotban minden sikerül, amiben az ember igazán hisz. Roland most semmin sem töpreng, a pályán elvállal olyasmit, amit azelőtt nem mert. Éppen ez a fajta bátorság vonzza a sze­rencséjét.”

„A csúcsforma őrzésének titka az, ha egy jó sorozat beindul, arra kell ügyelni, hogy mindent ugyanúgy tegyen, mint a sikerszéria kezdetén. Roland most ezt teszi. A szabadrúgásai életerősek, labdái kiválóan helyezettek, ráadásul a beadásokra is időben érkezik a kapu előtt.”

És hogy Busai melyik poszton szerepeltetné Vargát a válogatottban, ha Bernd Storck kapitány helyében lenne?

„Ékként semmiképpen sem, de a középpálya jobb oldalán, afféle szabadon futóként nem vall szégyent vele. A Fradiban új megoldás lenne, ha Dibusz kapus helyett ő végezné el a kirúgást, hiszen olyan formában van, hogy még abból a távolságból is betalálna” – zárta szavait a 28 esztendős futballista.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik