FTC–Újpest: Még nem mondanám, hogy teljesen összeálltunk – Lovrencsics G.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 17:45
A labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján a Ferencvárosi TC az Újpestet fogadja. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a hazaiak pályaedzője, Máté Csaba, illetve a Fradi kulcsembere, Lovrencsics Gergő nyilatkozott az NSO Tv-nek a várakozásaikról.

A Fradi vezetőedzője, Szerhij Rebrov családi okok miatt nem tudott részt venni a sajtóeseményen, így őt a pályaedző, Máté Csaba helyettesítette. „Mindenképpen küzdelmes mérkőzésre számítunk, mivel az elmúlt évek találkozói is így alakultak – kezdte a tréner. – Apró dolgok döntöttek az egyik vagy a másik oldalra. Az újpestiek sokszor megnehezítették a dolgunkat, akár hazai pályán is, de igyekszünk felkészülni, és mindenképpen győzelemre készülünk.”

Lovrencsics Gergőt arról kérdeztük, hogy a kezdeti nehézségek után teljes-e az összhang már az együttesnél. „Azért még nem mondanám hogy teljesen összeálltunk, de kezdünk formálódni. Jó úton vagyunk, minél előbb szeretnénk elsajátítani azt a taktikát, azt a játékstílust, amit új vezetőedzőnk képvisel. Úgyhogy tényleg bízom benne, hogy holnapra ebből sokat tudunk átmenteni, hiszen szükség lesz arra, hogy meg tudjuk verni az Újpestet – a játékosnak ez lesz a hatodik derbije, így már megtapasztalta, hogy milyen érzés pályára lépni egy ilyen fontosságú mérkőzésen. – Sokkal másabb ez a meccs, főleg úgy, hogy most telt ház lesz. Nagyon várom a találkozót, de nyugodt körülmények között, és nem érzem azt, hogy túlpörögnénk. Holnap már azért szerintem más hangulatban leszek, amikor felébredek reggel. Mindenképpen jó, de nehéz mérkőzés lesz a holnapi, és szeretnénk jó játékkal nyerni.”

Máté Csaba megjegyezte, Rebrov pontosan tudja, hogy milyen fontos mindenki számára ez az összecsapás, majd arról is nyilatkozott, hogy milyen a jelenlegi helyzet az együttesnél: „A vezetőedző korábban már elmondta, hogy nagyon nehéz év közbe átvenni egy csapatot úgy, hogy nem ő készíti fel az együttest, illetve nem ő választja ki a játékosokat. Minden edzőváltásnak vannak vesztesei és nyertesei is. Másfajta elképzelése van a játékról, mint amit eddig játszottunk, ehhez fontos, hogy alkalmazkodjanak a játékosok. A következő átigazolási időszakban biztosan lesznek változások, addig mindenkinek lesz lehetősége bebizonyítani, hogy hosszabb távon is lehet rá számítani.”

A Ferencváros–Újpest találkozót szombat 19.30-tól rendezik meg. A mérkőzésre minden jegy elfogyott, így közel 23 ezer ember élőben élvezheti.

NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd
Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Haladás–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Szombathely, Haladás Stadion
17.00: MTK Budapest–MezőkövesdBudapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Debreceni VSC–KisvárdaDebrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: FTC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
18.00: Diósgyőri VTK–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 8 6 2 18–6 +12 20
2. Budapest Honvéd 8 5 1 2 12–6 +6 16
3. MTK Budapest 8 4 1 3 11–13 –2 13
4. Mol Vidi FC 7 3 3 1 15–7 +8 12
5. Mezőkövesd Zsóry FC 8 3 2 3 12–10 +2 11
6. Paksi FC 8 2 4 2 10–9 +1 10
7. Újpest FC 7 2 4 1 6–6 0 10
8. Debreceni VSC 8 2 4 2 9–10 –1 10
9. Kisvárda 8 2 2 4 7–14 –7 8
10. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
11. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 9–14 –5 5
12. Szombathelyi Haladás 8 1 2 5 10–17 –7 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik