FTC: Úgy érzem, sikerült bizonyítanom – Priskin Tamás

FRADI.HU/H. K.FRADI.HU/H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.07. 12:52
null
Priskin Tamás az előző idényt a Haladásnál töltötte (Fotó: Unger Tamás)
Priskin Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának magyar válogatott támadója úgy érzi, jó felkészülésen van túl, és sikerült bizonyítania Szerhij Rebrov vezetőedzőnek.

 

Az előző idényt a Haladásban töltő Priskin Tamás a fradi.hu-nak elmondta, nehéz felkészülésen van túl, mivel bizonytalan volt a sorsa a gárdánál.

„Őszintén szólva, nem volt könnyű helyzet, bizonytalan volt a sorsom, miután az előző idényben kölcsönadtak. Most megkaptam a lehetőséget a klubtól, hogy bizonyítsak, bízom benne, hogy sikerült – idézi a zöld-fehérek hivatalos honlapja a 32 esztendős támadót. – Csapatszinten nagyon jól teljesítettünk, hiszen a nyolc meccsből hetet is megnyertünk, ez biztosan jó jel. Hasznos és nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, amelyeken – úgy érzem – egyénileg is jól teljesítettem.”

Priskin elárulta, az előző kiírásban szintén Szombathelyen szereplő Rui Pedróval sokat beszéltek az együtteshez való visszatérésről.

„Beszéltünk róla, sokat. Korábban nem volt könnyű a bizonytalanság, de úgy érzem, hogy mindketten jól teljesítettünk, és bizonyítani tudtunk.”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. mérkőzés
FERENCVÁROS
(magyar)–Ludogorec (bolgár)
Budapest, Groupama Aréna, július 10., 20 óra
Visszavágó
Ludogorec
(bolgár)–FERENCVÁROS (magyar)
Razgrad, Ludogorec Aréna, július 17., 19.30

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Eldar Civic
(bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár), Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Pócsik Botond, Szabó Richárd
Kiszemeltek: Haitam Aleesami (norvég, US Palermo – Olaszország), Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, játékos-pályafutását befejezte, a német VfL Bochum U17-es csapatának edzője lett)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A FERENCVÁROSI TC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 5.
Első edzőtábor: június 7.–június 19., Regede (Bad Radkersburg, Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 11.: FTC–Sampion Celje (szlovén III.) 9–0 (Nguen 2, Kundrák, Szihnyevics, Priskin – 11-esből, Sigér, Leandro, Lanzafame, Csernik)
Június 15.: NK Celje (szlovén I.)–FTC 0–2 (Isael, Szihnyevics – 11-esből)
Június 19.: NS Mura (Muraszombat, szlovén I.)–FTC 1–4 (Rui Pedro, Lanzafame – 11-esből, Priskin, Szihnyevics)
Második edzőtábor: június 23.–július 4., Bad Häring (Ausztria)
Felkészülési mérkőzések:
Június 26.:Ferencváros–Red Bull Bragantino (brazil II.) 1–2 (Szihnyevics)
Június 27.: Ferencváros–CSZKA Szófia (bolgár I.) 1–0 (Nguen)
Június 30.: Ferencváros–1. FK Príbram (cseh I.) 3–0 (Heister, Priskin, Szerető)
Július 1.: Ferencváros–Universitatea Craiova (román I.) 4–0 (Rui Pedro, Isael, Szihnyevics, Priskin)
Július 4.: Ferencváros–Royal Excel Mouscron (belga I.) 2–0 (Priskin, Skvarka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik