FTC: „Tudjuk, hogy a Vidi csak olyan játékost igazol, aki…”

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 07:42
null
Leandro 35 évesen is érez még magában erőt és lelkesedést (Fotó: Török Attila)
A tavasszal sem elégszik meg a kispaddal Leandro, a Ferencváros védője, aki úgy véli, némely képességeket csakis idővel szerezhet meg a futballista.

 

– Nagyon szenvednek?
– A felkészülés első tíz napja a fizikai terhelésről szól, sok futással, konditermi edzésekkel, valóban ez a legnehezebb időszak – mondta Leandro, a Ferencváros 35 esztendős, 16-szoros válogatott hátvédje. – Azért a labdák is előkerülnek, de egyelőre nehezen mozdul a láb. Várjuk a hétfőn kezdődő portugáliai edzőtábort, ott már a labda lesz a középpontban.

Miha Blazic, a Ferencváros hátvédje a fradi.hu-nak

„Jó formában érzem magam, ami az intenzív felkészülésünknek köszönhető. Keményen dolgozunk a céljainkért, de ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy senki se sérüljön meg. Az edzők remek munkát végeznek, erőnlétben és taktikailag is egyre többet fejlődünk. Általában napi két edzésünk van, ami a csapategység erősítését is segíti.”

– A hatodik felkészülését kezdi meg Thomas Doll irányítása alatt. Meglepheti még bármivel a német vezetőedző?
– A futásoknál, a rövid sprinteknél nyilván nehéz változtatni, de a labdás gyakorlatoknál a szakmai stáb mindig újít valamin. Eléggé változatosak az edzések, ennek köszönhetően nem válnak egyhangúvá a hétköznapok. Például csütörtökön is olyan feladatokat kellett elvégeznünk, amilyeneket korábban nem kértek tőlünk. A hosszú felkészülésnél fontos a változatosság, nem szerencsés, ha a futballista pontosan tudja, hogy mi történik a következő edzésen.

– A felkészülés elején gyakran halljuk a csapatoktól, hogy minden a tervek szerint halad. De árulja el, január közepén lehet bármire is következtetni a tavaszi játék kapcsán?
– Még korai lenne. Nálunk egyelőre az erőnlét fejlesztése áll a középpontban, a játékunk február közepére körvonalazódhat. Addigra kiderül, hogy az esetlegesen érkező új játékosoknak mekkora szerep juthat, a lábak is frissebbek lesznek, és erőnlétileg is készen állunk majd. De most ott tartunk, hogy igyekszünk visszanyerni a decemberi formánkat.

– Alapember lesz a tavaszi Fradiban?
– Nem tudom, de azért küzdök, hogy az legyek. Persze nyilván más harmincöt évesen küzdeni a kezdőcsapatba kerülésért, mint huszonhárom esztendősen. Ebben a korban már tudod, hogy bármilyen keményen is edzel, hiába adsz bele mindent, már nem leszel gyorsabb, és arra sincs garancia, hogy minden meccset végig bírsz játszani. De a mai napig bánt, ha rosszul futballozom, vagy ha csak a kispadon jut hely. Ha a játékos megelégszik a csereszereppel, az már a vég kezdete.

– Az ősszel tizennégyszer lépett pályára az élvonalban, és többször mondták csapattársai, hogy akkor javult fel a Fradi játéka, amikor beállt vagy a védelemből feljebb lépett. Ön szerint is nagy hatással van csapata futballjára?
– Ezt nem nekem kell eldöntenem, de örülök, ha a többiek így látták. Sok fiatal játékos szerepel nálunk, nyilván kell egy olyan futballista, aki kellően tapasztalt ahhoz, hogy kézbe vegye az irányítást. Ezt nem lehet tanulni, ezt a tudást az évek során szerzi meg az ember. Ha lehetőséget kapok, igyekszem lassítani vagy éppen gyorsítani a tempót, amire a csapatnak éppen szüksége van.

– Mi dönthet a tavaszi Ferencváros–Videoton-versenyfutásban?
– Nem zárható ki, hogy éppen az egymás elleni meccs. Az azon megszerezhető három pontnak nagy jelentősége lehet a folytatásban. De az is döntő lesz, hogy idegenben melyik csapat hullajt kevesebb pontot. Hazai pályán ugyanis a Fradi és a Videoton sem hibázhat, hogyha bajnok akar lenni.

– Csakhogy a vetélytárs Huszti Szabolccsal erősített.
– Olvassuk a híreket, tudjuk, hogy a Videoton csak olyan játékost igazol át, aki kiemelkedik a magyar mezőnyből. De nekünk nem a vetélytárssal kell foglalkoznunk.

– A nyáron lejár a szerződése a Fradinál. Az utolsó tavaszi idényére készül a zöld-fehéreknél?
– Erről még korai beszélni. Úgy érzem, a következő idényben is tudnék segíteni a Ferencvárosnak. De a vezetőkkel abban maradtunk, hogy csak a szezon végén beszélünk erről.

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 22–29., Portugália; február 5–12., Spanyolország
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16.: Ferencváros–Dunaföldvár 16–0 (Böde 3, Ikaunieks 3, Lovrencsics B. 3, Hajnal 2 – az első 11-esből, Priskin 2, Csonka, Gorriarán, Rui Pedro)
Január 20., 13:00, Szekszárd, műfüves pálya: Szekszárd–Ferencváros
(Edzőtábor): Ferencváros–HNK Rijeka (horvát)
(Edzőtábor): Ferencváros–Ulszan Hyundai FC (dél-koreai)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bognár István (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Joseph Paintsil (érdeklődik iránta: Genk – Belgium), Rui Pedro (portugál), Janek Sternberg (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik