FTC: Rebrov arra kérte játékosait, zárják ki a külvilágot

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.06.30. 08:39
null
Szerhij Rebrov elégedett az eddig elvégzett munkával, és tudja, mikorra, illetve hogyan kell csúcsformába hozni a játékosokat (Fotó: Dömötör Csaba)
A zöld-fehérek ukrán vezetőedzője arra kérte játékosait, hogy zárják ki a külvilágot, és ne olvassák a csapatról szóló cikkeket.

 

– Minden a tervek szerint alakul?
– Néhány apróbb sérülést, illetve a hőséget leszámítva igen – válaszolta lapunknak Szerhij Rebrov, a Bad Häringben edzőtáborozó Ferencváros ukrán vezetőedzője. – Ezekben a napokban Ausztriában is tombol a kánikula, úgyhogy a reggeli edzéseket igyekszünk minél korábban kezdeni, a második tréninget pedig az esti órákra időzíteni. A nagy terhelés és az időjárás miatt a regenerációra is jelentős hangsúlyt fektetünk, de az edzésmunkára egy rossz szavam sem lehet. A játékosok mindent beleadnak, minden nap fejlődni akarnak.

– Mi a legfontosabb feladat ebben az időszakban?
– Próbáljuk azonos szintre hozni a labdarúgókat. Vannak, akik a bajnoki cím megnyerése után elkezdték a szabadságukat, akadnak, akik hazájuk válogatottjával Eb-selejtezőkön játszottak, néhányan pedig a felkészülés közben csatlakoztak hozzánk. Nyilván időbe telik, amire mindannyiukat megfelelő állapotba hozzuk, és ahogyan említettem, kisebb sérülésekkel is meg kell küzdenünk.

ISMERI A SIKER RECEPTJÉT

Bár a Ferencváros az utóbbi években hiába próbálkozott az európai áttöréssel, Szerhij Rebrov a Dinamo Kijev vezetőedzőjeként a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is járt. A 2014–2015-ös idényben egészen az El-negyeddöntőig vezette a kijevieket (a Fiorentina jelentette a végállomást), a következő idényben pedig a Bajnokok Ligája csoportköréből juttatta tovább együttesét (a Chelsea, a Porto és a Maccabi Tel Aviv mellől), ám a nyolcaddöntőben a Manchester City túl nagy falatnak bizonyult, az angolok 3–1-es összesítéssel jutottak tovább – ám emiatt aligha kell szégyenkeznie a szakvezetőnek. Harmadik idényében utolsó helyen végzett csapatával a BL-csoportkörben a Napoli, a Benfica és a Besiktas mögött.

– Hogyan épülnek fel az edzések?
– Délelőtt inkább az erőnlét fejlesztése áll a középpontban, többnyire sprintek, futások és állóképesség-fejlesztő gyakorlatok szerepelnek a programban. Az esti gyakorlásokon a taktikára helyezünk nagyobb hangsúlyt, fontos, hogy a nyáron igazolt játékosok minél előbb megértsék, mit akarok látni tőlük a pályán. A mozgásoknál és a helyezkedésnél még javulniuk kell, de ez természetes, elvégre sokan még csak ismerkednek a társakkal és a játékrendszerünkkel.

– Eddig hat új labdarúgó érkezett a csapathoz. Akad olyan poszt, ahova még szeretne igazolni?
– A következő napokban majd választ kapnak a kérdésre. Most csak azokra a játékosokra figyelek, akikre biztosan számíthatok.

– Összeállt már a fejében a Ludogorec elleni kezdőcsapat?
– Vannak ötleteim, de a kezdőcsapatot nem most hirdetem ki. Másfél hét van hátra a Bajnokok Ligája-selejtező első meccséig, addig minden játékos meggyőzhet arról, hogy a kezdőben a helye.

– A mostani edzőtáborban eddig két felkészülési mérkőzést játszott csapata, a brazil Red Bull Baragantinótól kettő egyre kikaptak, a bolgár CSZKA Szófiát egy nullára legyőzték. A mutatott játékkal elégedett volt?
– Az biztos, hogy sokat tanultunk ezekből a meccsekből. Amikor a nyári felkészülést terveztük, erős ellenfelekkel akartunk meccseket lekötni, mert csak így láthatjuk meg a hibáinkat. Összességében nem is csalódtam, a futballisták hozzáállása megfelelő, de a korábban említett tényezők miatt ilyenkor még nehéz csúcsformában és kiegyensúlyozottan teljesíteni. A labdarúgók megterhelő edzések után léptek pályára, nincsenek játékban, emiatt több hibát követnek el. A bolgárok elleni meccs persze nemcsak a saját hibáink elemzése miatt volt fontos, hanem azért is, mert valamennyire képet kaphattunk arról, mi várhat ránk a Ludogorec ellen. A szófiai csapat ugyanis az előző idényben egy ponttal lemaradva végzett a második helyen BL-selejtezős riválisunk mögött.

– A Ludogorec vagy a Ferencváros a párharc esélyese?
– Nincs favorit, mindkét csapatnak ötven százalék esélyt adok. Az első meccs eredménye után aztán majd visszatérhetünk erre a kérdésre. Azzal sem érdemes foglalkozni, hogy otthon kezdjük a párharcot, így hozta a sorsolás, így kell megoldanunk a feladatot.

– Mekkora nyomást érez magán, illetve a játékosokon a közelgő BL-selejtező előtt? A klubvezérkar és a szurkolók a nemzetközi áttörésre várnak, vagyis a július és az augusztus az egész idényt meghatározhatja.
– A legnagyobb nyomást a média helyezi ránk éppen azzal, hogy teherről ír a Bajnokok Ligája-selejtező előtt. Nekünk nem szabad így gondolkodnunk, a labdarúgók azért profik, hogy élvezzék a nagy tétre menő meccseket. Azért akartuk megnyerni a bajnokságot, hogy Európában is bizonyítsunk, most itt az esély, és élni akarunk vele. A bajnoki versenyfutás közben talán nem volt rajtunk nyomás? De igen, ám megbirkóztunk vele, megnyertük a meccseinket, és ennek köszönhetően miénk lett az aranyérem. Ennél a klubnál mindig nagyok az elvárások, de a bajnoki cím azt mutatja, hogy ezzel megbirkóztunk. A labdarúgóimtól mindenesetre azt kértem, hogy ezekben a napokban ne olvassák el a rólunk szóló cikkeket, mert csak elterelik a figyelmüket a munkáról. Zárják ki a külvilágot, koncentráljanak a munkára, és akkor az eredmény sem marad el.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Első mérkőzés:
július 10., Groupama Aréna, 20
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
Visszavágó: július 17., Razgrad, 19.30
Továbbjutás esetén a Ferencváros a Dudelange–Valletta párharc továbbjutójával találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik