A Nemzeti Sport Online ghánai forrásból úgy értesült, hogy Joseph Paintsil valóban kórházban volt, de már egészséges.

Az is tudomásunkra jutott egy helyi újságírótól, hogy körülbelül egy hete volt kórházban, és azóta edzésbe állt a Tema Youth csapatánál. Ez az a gárda, amely a szezon végéig kölcsönadta őt a Fradinak.

Információink szerint egészségi állapota jelenleg megfelelő, fizikailag is fitt. Nevét elhallgatni kívánó kollégánk, aki a kickgh.com-nál dolgozik, szerkesztőségünkhöz néhány képet is eljuttatott, amelyeken Paintsil látható edzés közben. Ezek között voltak korábbi, decemberi felvételek, de a cikkünk alján található két kép már azután készült, hogy kiengedték a kórházból.

A ghánai újságíró szerint a Paintsil-ügy hátterében az áll, hogy Osei Palmer, a ghánai klub tulajdonosa a téli átigazolási szezonban szeretné értékesíteni a futballistát, akiért konkrét ajánlat érkezett a Genktől.

A Ferencváros a héten kapott tájékoztatást Ghánából, hogy Paintsil maláriás. Később Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója a TV2 Tények című műsorában elmondta, sem az orvost, sem a játékost nem tudták elérni.

A Ghana Soccernet mai híre szerint előrehaladott tárgyalások folynak a Genk és a Tema Youth között, közel az egyezség. Eközben a hln.be arról ír, a Genk kész lenne kompenzációs díjat is fizetni a Ferencvárosnak, hogy már a nyárig szóló kölcsönszerződésének lejárta előtt megszerezze Paintsilt, de a magyar klub nem kíván együttműködni.

Belgiumban már a Genk vezetőedzője, Philippe Clement is megszólalt Paintsil lehetséges érkezése kapcsán.  

Eközben Paintsil – aki a Fradit arról tájékoztatta, hogy maláriás és emiatt pihennie kell, ezért nem tud csatlakozni a csapathoz – így készül Ghánában: