FTC: „Nem vagyok besúgó” – Doll reagált arra, hogy tippeket adott volna a Vidiről

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 17:14
null
Thomas Doll állítja, nem adott tippeket a Malmö vezetőedzőjének (Fotó: Koncz György)
Bántják a rágalmak Thomas Dollt, a Ferencváros vezetőedzőjét. A német szakember állítja, nem adott tippeket a Malmőt irányító Uwe Röslernek a Vidi játékával kapcsolatban a két csapat Bajnokok Ligája-selejtezőjét megelőzően.

 


– Valóban ellátta néhány hasznos tanáccsal Uwe Röslert, a Malmö vezetőedzőjét, a Vidi elleni Bajnokok Ligája párharc előtt?
– Hallottam, hogy az utóbbi napokban a sajtóban titkos ügynökként emlegettek, úgyhogy szeretném tisztázni a helyzetet – mondta Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. – A Malmö vezetőedzőjéhez, Uwe Röslerhez több évtizedes barátság fűz. Az NDK válogatottjában együtt futballoztunk, amikor huszonnyolc évvel ezelőtt a Maracana-stadionban három hármas döntetlent játszottunk Brazíliával, szobatársak voltunk a túrán. Az élet később messze sodort minket egymástól, hosszú ideig nem találkoztunk, ezek után teljesen természetes, hogy amikor a csapatával Budapestre érkezett, igyekeztünk időt szakítani egymásra. Ugyanakkor a Vidi elleni párharcról mindössze annyit beszéltünk, hogy Felcsút milyen messze esik Budapesttől.

– Kollégája mást mondott, nevezetesen, hogy ön mindent elmondott neki a székesfehérvári csapatról.
– Meg lennék lepve, ha valóban ezt mondta volna. A párharc kapcsán csak arról érdeklődött, hol érdemes megszállniuk Budapesten, van-e esetleg kapcsolatom valamelyik fővárosi szállodához. Valamint megkérdezte, milyen hosszú buszútra számítson Felcsútig, de másról nem esett szó. Nem a Vidiről, hanem Budapestről beszéltem neki, erre gondolt, amikor azt mondta, hogy minden szükséges részletet elmondtam. Ebből aztán a média szép kis történetet kerekített, mintha a magyar futball, és a Vidi ellensége lennék. Többször elmondtam, mennyire fontos lenne, hogy a magyar csapatok eljussanak valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörébe, ezek után most úgy állítanak be, mint egy besúgót. De kérdeznék valamit...

– Hallgatom.
– Komolyan gondolja bárki, hogy a mai világban, ahol az összes csapat összes meccse beszerezhető, ahol minden lényeges információ lekérhető a játékosokról, ahol minden klubnál megfigyelők dolgoznak, ott a Malmö szakvezetője két nappal a meccs előtt pont tőlem kér tanácsot? Hogy annak alapján állítja össze a csapatát, hogy mit mondok neki a Vidi balhátvédjéről? Nevetséges. Azóta egyébként beszéltem a kollégámmal, valóban félreértették a szavait, és elnézést kért, ha kellemetlen helyzetbe hozott. A nyilatkozat eltorzításával ráadásul a szurkolók, és a magyar futball egész közege előtt hamis képet festettek rólam.

– Az utóbbi napokban nem kapott sértődött, ingerült telefonhívásokat Fehérvárról? Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója a Malmö elleni visszavágó után sejtelmesen és ironikusan úgy fogalmazott, hogy annak is köszöni a továbbjutást, aki felkészítette a Malmö edzőjét…
– Miután kikerült ez a nyilatkozat, nem kerestek Fehérvárról, de őszintén szólva, ezt nem is a Viditől vártam. Németországban hasonló esetben az újságírók engem is felhívtak volna, mielőtt egymástól átveszik, majd a megkérdezésem nélkül tényként leírják a kollégám szavait. Csak kapkodtam fejem, de egyszer sem csörrent meg a telefonom. Ezek után csak annyit szeretnék mondani, hogy gratulálok a Vidinek, és őszintén örülök a sikerének, mert a szereplése az egész magyar labdarúgásnak lökést adhat.

– Miért sikerülhetett a Vidinek, ami a Ferencvárosnak évek óta nem?
– Talán az állandóság miatt. Nagyon motivált együttes, szervezett, és rengeteget dolgozik a sikerért, csakhogy ez ránk is igaz. Ha ennyi lenne a recept, mi is bejutottunk volna a csoportkörbe. Amíg nálunk minden nyáron nagy a jövés menés, a fehérváriaknál alig változott a keret, ami a selejtezők korai időpontja miatt rendkívül sokat számít. A fehérváriak mostani kezdőcsapatában akadnak olyanok is, akik már akkor is ott futballoztak, amikor öt és fél éve Magyarországra érkeztem. Egyfelől, büszkék lehetünk rá, hogy erősebb európai bajnokságokba adunk játékosokat, csakhogy ennek nyaranta többször megittuk a levét. Hirtelen egyetlen olyan labdarúgó sem jut eszembe, aki a Viditől szerződött volna a magyarnál erősebb bajnokságba, ugyanakkor mégis ők készülhetnek a BL-rájátszásra. Ezen érdemes elgondolkodni. Mondhatjuk, hogy Joseph Paintsil és a helyére érkező Ivan Petrjak azonos képességű labdarúgó, csakhogy amíg a ghánai játékos egész évben velünk készült, Ivan mindössze néhány napot edzett velünk a Maccabbi Tel-Aviv elleni párharc előtt.

– A fehérváriakat többen kritizálták a játékuk minősége miatt, ugyanakkor a világbajnokságon is láttuk, hogy a papíron gyengébbik csapat a szervezett, védekezésre épülő játékkal próbál érvényesülni az erősebb rivális ellen. A Vidi példája a követendő a magyar csapatok előtt a nemzetközi porondon?
– Aki fanyalog a Vidi futballja miatt, azt ki kell ábrándítanom: a magyar együttesek jelenleg csak így lehetnek sikeresek Európában. Szervezetten, stabil védekezéssel, és eredménycentrikus futballal. Mi is hasonlót próbáltunk az izraeli rivális ellen, de a nüanszok az ellenfél javára döntöttek. A francia válogatott sem látványos, hanem stabil és kiegyensúlyozott futballal nyert világbajnokságot, el kell fogadni, hogy a mai labdarúgásban kizárólag az eredmény számít. Ezt pedig a papíron gyengébb csapat nem érheti el támadófutballal és szemet gyönyörködtető játékkal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik