FTC: „Nem fekszik nekünk, ha visszaállunk védekezni”

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 07:43
Sokáig vezetett a Ferencváros a DVSC ellen, mégis üres kézzel távozott Debrecenből. A hazaiak remek hajrával nyertek 2–1-re. A mérkőzés után az FTC játékosa, a korábban a Lokiban is futballozó Leandro beszélt azokról a problémákról, amelyek már az Újpest elleni találkozón is a pontvesztésüket okozták. 

„Egyértelműen a mi játékunkkal volt probléma,
még akkor is, ha a hazaiak a gólunk után kicsit jobban játszottak
mondta a mérkőzésen csereként beálló Leandro. – Ugyanaz volt most is a baj, mint az Újpest ellen, hogy a vezetés birtokában nagyon visszaálltunk és csak a kontrákra mentünk rá. Ilyenkor az ellenfél nyomás alatt tart minket, mert vesztésre áll. Ilyenkor nekünk kell jobban futballoznunk, nemcsak felrugdosni a labdát, hanem a földön kell játszani.

Ha bajnokok akarunk lenni, az csak akkor lehetséges, ha képesek vagyunk kijönni a nyomás alól, és abból építkezve támadásokat indítani. Persze így is megvoltak a lehetőségeink kontrából, de nem fekszik nekünk, ha visszaállunk védekezni, mert nem vagyunk védekező típusú csapat. A következő meccseken irányítanunk kell a játékot, s az első után megszerezni a második és a harmadik gólt.”

NB I
21. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencváros 2–1 (Tőzsér 83. – 11-esből, Zsóri 93., ill. Dvali 29.)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,7002néző.Vezette:Berke Balázs

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC21134 439–18+2143
2. Mol Vidi FC21114 634–22+1237
3. Debreceni VSC21 97 527–23 +434
4. Újpest FC21 89 423–15 +833
5. Budapest Honvéd21 95 724–19 +532
6. MTK Budapest21 93 932–32 030
7. Mezőkövesd Zsóry FC21 77 730–28 +228
8. Paksi FC21 69 625–27 –227
9. Puskás Akadémia FC21 731125–27 –224
10. Diósgyőri VTK21 66 923–32 –924
11. Kisvárda21 651020–35–1523
12. Szombathelyi Haladás21 241515–39–2410
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs7002
Puskás Akadémia–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
1412
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK StadionNémeth Ádám
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepFarkas Ádám
2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKassai Viktor
2105
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik