FTC: „Nehezebb volt a játékosoknak, hogy a siker tudatában léptek pályára”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 23:01
null
Vereséggel ünnepelte 30. bajnoki címét a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros hiába szerezte meg története 30. bajnoki címét, 3–2-re kikapott a Honvéd otthonában. A mérkőzést követően a ferencvárosiak trénere, Szerhij Rebrov, illetve a kispestiek pályaedzője, Híres Gábor értékelt.

„Először is szeretnék gratulálni a szurkolóknak, a csapat dolgozóinak és mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez – kezdte sajtótájékoztatóját Szerhij Rebrov a mérkőzés után. – Nagyon különleges érzés, hogy már négy meccsel a vége előtt bajnokok lettünk. A találkozóról annyit szeretnék mondani, hogy nem voltunk elég pontosak, és sok hibát követtünk el. Kicsit nehezebb helyzetben voltunk, hiszen a fiúk ilyen eredmény tudatában kevésbé voltak agresszívak a pályán.”

Rebrov két nap pihenőt ad a játékosainak, utána viszont azt szeretné, hogy teljes erőbedobással dolgozzanak. Előfordulhat, hogy a hátralévő mérkőzéseken próbál majd kísérletezni, de mindig azok fognak játszani, akik elég keményen küzdenek a csapatba kerülésért.


Az ukrán tréner azt is elmondta, rengeteg munkát kell még végezniük annak érdekében, hogy valamelyik nemzetközi kupa főtábláján szerepelhessenek.

Arra a kérdésre, hogy kivel tervezi ünnepelni a sikert, Rebrov azt válaszolta, ha hívják a játékosok, akkor természetes velük fog ünnepelni, de a családja és a barátai körében is megemlékeznek majd a történelmi bajnoki címről.

Híres Gábor gratulált a Ferencváros bajnoki címéhez, és örült, hogy már a mérkőzés előtt bajnokok lettek a zöld-fehérek, így könnyebben sikerült őket legyőzniük.


„Egész héten jól dolgozott a csapat az edzéseken, tudtuk, ha elég szervezettek vagyunk, akkor megtaláljuk az ellenszert a Ferencváros játékára. Ez rangadó volt a javából, öt gól is esett, azt gondolom, nézőcsalogató mérkőzés volt. A lábunkban benne maradt még három-négy gól, de nem vagyunk elégedetlenek, örülünk a három pontnak.”

A Honvéd pályaedzője elmondta, nem szeretne számolgatni, próbálnak minél több pontot szerezni, és a végén kiderül, hogy az elég lesz-e a dobogó eléréséhez.

NB I
30. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Ferencváros 3–2 (Uzoma 35., Ben-Hatira 61., 74., ill. Haratin 54., Nguen 72.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3090 néző. Vezette: Iványi

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC (b)
30 21 4 5 67–24 +43 67
2. Mol Vidi FC 30 17 6 7 47–32 +15 57
3. Debreceni VSC 30 13 9 8 38–33 +5 48
4. Újpest FC 30 12 12 6 37–22 +15 48
5. Budapest Honvéd 30 12 8 10 36–31 +5 44
6. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 8 12 42–38 +4 38
7. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 32–42 –10 35
8. Paksi FC 30 8 11 11 30–41 –11 35
9. MTK Budapest 30 10 4 16 39–47 –8 34
10. Kisvárda 30 8 8 14 31–45 –14 32
11. Diósgyőri VTK 30 8 7 15 27–52 –25 31
12. Szombathelyi Haladás 30 8 4 18 29–48 –19 28
NB I, 2018–2019, 30. FORDULÓ
ÁPRILIS 27., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest–DVSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
3557
Mol Vidi–Puskás Akadémia 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKassai Viktor
2585
Mezőkövesd–DVTK 3–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
3425
Paks–MTK 1–0
Paks, Városi Stadion
Vad II István
1153
Kisvárda–Haladás 1–2
Kisvárda, Várkerti Sporttelep
Erdős József 2620
Honvéd–FTC 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Iványi Zoltán
3090
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik