FTC: kölcsönvették a Sahtar középpályását – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 09:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette Olekszandr Zubkovot a Sahtar Donecktől.

Sajtóhírek alapján már beszámoltunk Zubkov lehetséges érkezéséről, amit a Ferencváros pénteken délelőtt hivatalos honlapján erősített meg. A 22 esztendős, 14-szeres ukrán utánpótlás-válogatott középpályás az előző idényt az FK Mariupolnál töltötte kölcsönben, melynek színeiben 21 bajnoki mérkőzésen hétszer volt eredményes, amellett kiosztott két gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci portál 500 ezer euróra becsüli. Sajtóhírek alapján már beszámoltunk Zubkov lehetséges érkezéséről, amit a Ferencváros pénteken délelőtt hivatalos honlapján erősített meg. A 22 esztendős, 14-szeres ukrán utánpótlás-válogatott középpályás az előző idényt az FK Mariupolnál töltötte kölcsönben, melynek színeiben 21 bajnoki mérkőzésen hétszer volt eredményes, amellett kiosztott két gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci portál 500 ezer euróra becsüli.

A zöld-fehérek honlapja felhívja rá a figyelmet, hogy Zubkov csütörtökön még játszott előző csapatában, a Zorja Luhanszk elleni 3–1-re megnyert mérkőzésen gólt is szerzett – fél nappal később bemutatták új klubjánál.

A Ferencváros ezúttal sem közölte, hogy a jobbszélsőként és középső középpályásként is bevethető játékos mennyi időre kötelezte el magát, de a hírek szerint a 2019–2020-as évadot biztosan a magyar bajnoknál tölti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Olekszandr Zubkov
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Priskin Tamás (Haladás), Rui Pedro (portugál, Haladás), Silye Erik (?, Mezőkövesd),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bruno Duarte da Silva (brazil, FK Lviv – Ukrajna), Mihajlo Mudrik (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Arszenal Kijev – Ukrajna), Nwankwo Obiora (nigériai, Boavista – Portugália)
Távozók: Julian Koch (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Botka Endre, Böde Dániel (Paks), Holczer Ádám (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi), Leandro (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik