FTC: Ha nem hosszabbítunk, valószínűleg befejeztem volna – Leandro

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.06.06. 12:22
null
Leandro addig folytatja, amíg még érzi a meccsdrukkot (Fotó: Török Attila)
Az újabb aranyérmek és a sikeres európai szereplés ösztönzi a Ferencváros rutinos, hosszabbító játékosát, Leandrót, aki pályafutása befejezése után az utánpótlásban vállalna szerepet.  

 

Mikor dőlt el, hogy hosszabbít a Ferencvárossal?
– Az előző idényben már megfogalmazódott bennem, hogy ha a szakmai stáb igényt tart a játékomra, és a vezetőség is hajlandó hosszabbítani velem, akkor maradok – mondta Leandro, a Ferencváros harminchét éves hátvédje, aki egy évvel meghosszabbította június 30-án lejáró szerződését. – Ha úgy döntöttek volna, hogy nincs rám szükség, valószínűleg befejezem a profi futballt. Végül két-három héttel a bajnokság vége előtt Szerhij Rebrov behívott az irodájába, és közölte, a pályán nyújtott teljesítményem, s az öltözőben betöltött szerepem miatt a folytatásban is számít rám. A vezetőség is partner volt a hosszabbításban, így egy évig még biztosan a Fradiban futballozom.

MUNKÁBAN A BAJNOK

Szerdán megkezdte a felkészülést a Ferencváros a következő idényre. A labdarúgók a népligeti edzőközpontban találkoztak, ahol a klub honlapjának beszámolója alapján pszichológiai, valamint fizikai felmérések szerepeltek a programban. Csütörtökön már a labdák is előkerülnek, pénteken pedig útra kel a csapat, és Ausztriába indul, ahol két hétig edzőtáborozik. A magyar válogatottal készülő játékosok, valamint a múlt héten még ukrán bajnokit játszó új szerzemény, Olekszandr Zubkov csak később csatlakozik a társakhoz.

A teste bírja még a meccseket és a napi edzésmunkát?
– Gyorsan lekopogom, szerencsére igen. Az előző idényben csupán kisebb izomsérülés hátráltatott, de végig edzettem, és a meccsek többségén pályára léptem. A sebességem már nem a régi, ám az évek alatt minden játékos lelassul. Szerencsére a meccsterhelést még bírom.

A vezetőedző az öltözőben nyújtott szerepét is kiemelte...
– Aki ismer, tudja, szinte mindenkivel jó viszonyt ápolok, sokan fordulnak hozzám, ha valami nincs rendben, vagy segítségre szorulnak. Olykor közvetítek a szakmai stáb és a futballisták között, a fiatal játékosoknak is próbálok segíteni. A gyengébb időszakokban is próbálok nyugalmat sugározni, ezek talán mind-mind hozzátesznek az összképhez.

Az újabb bajnoki cím után még mi ösztönzi?
– Amikor visszatértem a Ferencvároshoz, a harmadik csillag megszerzése, valamint a sikeres nemzetközi kupaszereplés motivált. A klub történelmének harmincadik bajnoki címét megszereztük, ám az európai porondon még nem sikerült az áttörés. Bízom benne, ez hamarosan változik.

Ha a nyáron bejutnak valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe, teljesül a nagy álom?
– Igen. De ha már egy évre írtam alá, nem bánnám, ha később a bajnoki címet és a Magyar Kupát is megnyernénk.

Nézegette már, mely csapatokat kaphatják a Bajnokok Ligája selejtezőjében?
– Természetesen, de már a sorozatnak ebben a részében sem beszélhetünk gyenge ellenfelekről. A lényeg, hogy július elejére csúcsformába kerüljünk, keveset hibázzunk, és a szerencsére is szükség lesz. Bármelyik vetélytársat kapjuk, nehéz párharc vár ránk.

A családjával egyeztetett a folytatásról?
– Otthon azt mondták, ameddig bírom, folytassam. A mai napig érzem a meccsdrukkot, azt a kellemesen bizsergető érzést a soros összecsapás előtt. Amíg ez nem múlik el, nem akarom abbahagyni.

Ha befejezi, edzőként próbálná ki magát?
– Most így tervezem. Nem biztos, hogy szeretnék felnőttegyüttest irányítani, de az utánpótlásban szívesen dolgoznék. Eddig csak a labdarúgással foglalkoztam, de vélhetően nyáron vagy legkésőbb decemberben beiratkozom az edzőképző tanfolyamra.

Már belekóstolt ebbe a szerepbe, elvégre többször besegített a Ferencvárosban focizó kilencesztendős fia, Alex edzésein.
– Az ottani tapasztalatok miatt is mondom, hogy szívesen foglalkoznék gyerekekkel, rajtuk látszik, hogy tényleg élvezik a focit. Az utóbbi időben ritkábban mentem a fiam edzéseire, mert már inkább zavarom a jelenlétemmel, nem pedig segítem.

Az apa-fiú beszélgetéseknél gyakran téma a labdarúgás?
– Persze, bár az ő részéről inkább kritika hangzik el, mint dicséret. Apa, miért nem lőttél gólt? Apa, miért nem adtál gólpasszt? Ezek gyakran elhangzanak a meccs után. Amikor tudok, kimegyek a mérkőzéseire, a kocsiban megbeszéljük a látottakat, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is eléggé kritikus vagyok. Olykor a feleségemnek kell rám szólnia, hogy fogalmazzak kicsit lágyabban.

A mostani az utolsó idénye lesz?
– Sosem tudhatjuk biztosra, mit hoz a jövő, de több mint valószínű, hogy ez lesz az utolsó idényem. Ám ahogy említettem, mindig a bajnokság végén ülünk le egyeztetni a folytatásról, úgyhogy erre a kérdésre jövő májusban térjünk vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik