FTC: Besic a Facebookon bejelentette, az Evertonhoz igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.26. 21:10
null
Besic a Facebookon jelentette be, hogy az Evertonhoz igazolt (Fotó: facebook.com/mume.besic)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Muhamed Besic tulajdonképpen már az Everton játékosának tekinthető, hiszen el is utazott a liverpooli csapattal Thaiföldre. A Ferencvárostól távozó futballista a Facebook-oldalán erősítette meg az átigazolás tényét.

A héten a Ferencváros labdarúgócsapata engedélyezte bosnyák válogatott játékosának, Muhamed Besicnek, hogy elutazzon az angol Everton thaiföldi túrájára, ez pedig már előrevetítette, hogy a klubok között megszületett az egyezség az átigazolásról. A védőként és középpályásként egyaránt bevethető futballista ezt ma a saját Facebook-oldalán meg is erősítette.

„A megállapodás megszületett, az átigazolás befejeződött. Hivatalos bemutatás a jövő héten" – írta Besic, aki a mellékelt képen már az Everton szerelésében feszít.

A bosnyák labdarúgó vasárnap minden bizonnyal már ott lesz a bangkoki Supachalasai Stadionban az angol Leicester City elleni találkozón, de azon a meccsen az előzetes hírek szerint még nem lép pályára.

Besic 2012-ben, az őszi szezonban igazolt Hamburgból a Ferencvároshoz. A zöld-fehéreknél hamar alapemberré nőtte ki magát, az NB I-ben 47 meccsen lépett pályára, egy gólt szerzett. A bosnyák válogatott tagjaként részt vett a brazíliai világbajnokságon, és az ott nyújtott remek teljesítményének köszönhetően szerződtette most a liverpooli klub.

Besic a thaiföldi edzésen

Besic „gengsztergólja” a Paks ellen

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (VfL Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország), Tarczy Pál (Soroksár)
Távozott/távozhat: Muhamed Besic (bosnyák, Everton), Csilus Tamás (Lombard Pápa – kölcsönbe), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Józsi György (Vasas?), Kunsági Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Kurucz Péter (Soroksár – kölcsönbe), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, 1860 München – Németország), Mark Otten (holland, visszavonul?), Orosz Márk (DVTK?), Péter Antal (Soroksár – kölcsönbe), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza), Jack Tuijp (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik