FTC: az NB III-as Csornától érkezik fiatal védő - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.06.18. 14:25
Simita Gergő személyében az NB III-as Csornától szerződtet jobbhátvédet a Ferencváros labdarúgócsapata.



A csornai-hirhatar.hu regionális honlap információi szerint a csornaiak mindenben megegyeztek a fővárosiakkal, így Simita a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

A csornai-hirhatar.hu regionális honlap információi szerint a csornaiak mindenben megegyeztek a fővárosiakkal, így Simita a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

A fiatal jobb oldali védőt már a télen kinézte magának az FTC klubvezetősége és a szakmai stáb, akkor a futballista egy tesztmeccsen magára is ölthette a klub mezét, gólt is szerzett, és meggyőzte a zöld-fehéreket. Simita szerződtetése már akkor szóba került, ám a játékos az idén érettségizett, így nem akarták kiszakítani megszokott közegéből.

Simita eddig az NB III-ban játszott, 16 éves korától tagja volt a csornai felnőttegyüttesnek, amelyben mintegy 70 bajnokin lépett pályára. Simitának a Fradiban a hírek szerint eleinte a második csapatban juthat szerep.

A labdarúgó szombaton játszott eddig utoljára a Csornai Sportegyesület színeiben, és a találkozó után NB III-as bronzéremmel gazdagodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik