FTC: A végsőkig elmegyünk – Orosz Pál a Paintsil-ügyről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 12:24
null
Joseph Paintsil nem lép többé pályára a Ferencvárosban? (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál a klub hivatalos Facebook-oldalán azt mondta: a végsőkig elmennek, hogy bizonyítsák igazukat Joseph Paintsil ügyében.

„Paintsil kölcsönszerződés alapján került hozzánk, ez bevett gyakorlat. Más kultúrközegből érkezik, nem lehet tudni, hogy fog funkcionálni. Az ő esetében is volt vételi opciónk. Június 30-ig van érvényes munkaszerződése a játékosnak, az ez utáni időszakra van vételi opciónk, amit érvényesíthetünk – magyarázta Orosz Pál vezérigazgató a Ferencváros Facebook-oldalán. – Ehhez a klubnak kell megállapodnia a játékossal a javadalmazásáról, ez meg is történt egyébként írásos formában december 21-én."

„Ettől függetlenül itt kéne lennie az érvényben lévő munkaszerződése alapján. Felvettük a kapcsolatot azzal a zürichi jogi irodával, amelyik a Ferencváros nemzetközi ügyeit intézi. A végsőkig el fogunk menni azért, hogy az igazunkat érvényesítsük. Ez most már nem a pénzről szól, hanem egész egyszerűen arról, hogy ezt senki sem teheti meg a Ferencvárossal. El fogunk menni az UEFA-hoz és a FIFA-hoz, minden érintett féllel felvettük a kapcsolatot. Be fogjuk vonni a ghánai magyar nagykövetséget. Ez egy precedensértékű jelenség lesz, hogy mindenki lássa, ilyet nem lehet tenni a Ferencvárossal."

Sajtóhírek szerint a belga élvonalbeli KRC Genk érdeklődik Paintsil iránt, és van is kapcsolat a két klub között. „A Genk nem vette fel velünk a kapcsolatot, ellenben értesülésünk van erről nekünk is. A jogászaink felvették a kapcsolatot a belga klubbal – folytatta Orosz, majd beszélt Paintsil betegségéről is. – Kaptunk egy kórházi jelentést, miszerint a játékos maláriás. Furcsálltam, hogy az volt benne, hogy hazaengedik a kórházból. A mai napon kell visszamennie kontrollra, ha meggyógyult, akkor a héten várjuk őt. A tanulság az, hogy érvényesíteni kell a jogunkat. A Ferencváros számára ez nem pénzkérdés, hanem presztízsügy."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik