FTC: A megszokottnál több energiát fektettünk a felkészülésbe – Doll

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.05.25. 17:55
null
Thomas Doll szerint Böde Dániel és az FTC szombaton csak az Újpestre figyel (Fotó: Török Attila)
A Honvéd–Videoton bajnoki döntő és a kiesés elkerüléséért folyó küzdelem kissé a háttérbe szorítja a Ferencváros–Újpest derbit, amelynek azonban így is nagy presztízse lesz. Az FTC bronzérme a Vasas eredményén is múlik, de Thomas Doll mindkét szemével saját csapatára figyel.

 

– Figyeli majd a meccs közben a Vasas mérkőzésének eredményét? Mégis csak a bronzérem múlhat rajta.
– Nem figyelem – felelte határozottan Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője. – Felesleges lenne. Magunkra kell koncentráljunk, számunkra egy a lényeg, hogy a lehető legjobban megoldjuk a házi feladatunkat. Sajnos nincs a kezünkben a sorsunk, a Vasas botlása is kell ahhoz, hogy odaérjünk a harmadik helyre. Mindenesetre jó lenne önbizalmat szerezni a szerdai Magyar Kupa fináléra, és jó játékkal legyőzni az újpestieket.

– A lilák sem lehetnek büszkék az idei szezonjukra, az ő futballjuk talán még inkább hullámzó volt, mint a Ferencvárosé. Mit vár tőlük?
– Lehet, hogy az idény közben hullámzó volt a játékuk, de ez a derbiken mit sem számít. Ezek azok a mérkőzések, amikor nincs jelentősége, ki milyen előjellel várja a találkozót, a Ferencváros–Újpest meccseken csakis a napi forma, a harcosság dönt. El kell ismerni, az elmúlt hónapokban mi is két arcunkat mutattunk, hol nagyszerűen futballoztunk, és már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzését, hol pocsék teljesítményt nyújtottunk. Ennek talán az lehet az oka, hogy több futballistám sem azt a játékot nyújtotta, amit elvárnék tőle. Hátra van két mérkőzés az idényből, kutya kötelességünk mindent kiadni magunkból.

– Mi dönthet szombaton?
– Aki kevesebbet hibázik, aki jobban összpontosít, aki jobban akarja a sikert, az nyeri a derbit. A héten mindenesetre a megszokottnál is több energiát fektettünk a felkészülésbe, órákon át mutattunk különböző videó-elemzéseket a játékosoknak, az edzéseken unalomig gyakoroltuk a mozgásokat, az Újpest ellen álmunkból felkelve is tudni kell a feladatunkat.

A Thomas Doll-lal készített interjú teljes verzióját keresse a pénteki Nemzeti Sportban!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik