FTC: a klub megalapításának 120. évfordulóját ünnepelték

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 16:00
null
Tanácskozás a Bakáts téren száz éve… (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencvárosi TC a 120. születésnapját ünnepelte a kerület Bakáts téri polgármesteri hivatalában, abban a helyiségben, ahol a klubot megalapították.

Köszöntőbeszédet mondott Tarlós István, Budapest főpolgármestere – a klubhoz kötődő emlékkiállítás fővédnöke –, Bácskai János polgármester, valamint Kubatov Gábor, az egyesület elnöke. A megemlékezésen ott volt az első klubelnök, Springer Ferenc unokája, Springer Miklós is.

Az ünnepség elején a szakosztályok képviselői felidéztek a klub életéből egy száz évvel ezelőtti, megfakult fényképen megőrzött Bakáts téri pillanatot, majd egy hasonló beállítást örökítettek meg az utókornak. A képen a klub akkori vezetői ülnek körbe egy asztalt, ugyancsak a megalapításnak otthont adó szobában.

…és most (Fotó: fradi.hu)
…és most (Fotó: fradi.hu)

Tarlós István elmondta: miután az 1950-es évektől a Ferencvárosnak szurkol, számára a klub többet jelent egy rövid köszöntőbeszédnél. Ennek szellemében részletesen idézte fel a megalakítás körülményeit, valamint a 120 év sikereit és legnagyobb alakjait. A főpolgármester azzal zárta szavait, hogy „a Ferencváros az ország legnépszerűbb klubja volt és az is marad".

Kubatov Gábor beszédében meghatódva hangsúlyozta: „a Ferencváros 120 évét a címerében lévő három E betű elvei – erkölcs, erő és egyetértés – határozták meg. A klubnál a családi összetartást idéző közösségi erő igazi egységet biztosított.”

Bácskai János a klub szimpatizánsai közül Krúdy Gyula íróról, a zöld-fehérek legismertebb sportolói közül az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgóról, Albert Flóriánról, valamint a klub alakuló közgyűlésének alapító okiratáról emlékezett meg.

Az esemény végén elhangzott: a klub az önkormányzattal közösen nagyszabású, ingyenes szabadtéri fotókiállítással emlékezik a 120 évre. A kiállítás 785 fényképe az év végéig látható 17 közterületen, parkban, téren és utcán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik