FTC: A falon is átmegyünk az első helyért – Dibusz

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.01.31. 09:56
null
Dibusz Dénes az idei első tétmeccsen a kispestiek ellen bizonyíthatja tudását (Fotó: Török Attila)
A keserű pillanatok motiválták Dibusz Dénest, a Fradi kapusát, aki úgy érzi, gyorsan elrepült a Népligetben töltött öt esztendő.

 

Gyorsan elrepült az öt esztendő. A Pécsi MFC-ben nevelkedő Dibusz Dénes 2014 februárjában szerződött a Ferencvároshoz, az első perctől megkapta a bizalmat, így stabil kezdő kapusként vette ki a részét a 2016-ban megnyert bajnoki címből, a sorozatban háromszor elhódított Magyar Kupa-sikerből.

„Nagyon gyorsan elrepült ez az öt esztendő, olykor úgy érzem, mintha csak tegnap szerződtem volna a Fradihoz – mondta a Nemzeti Sportnak a hétszeres válogatott kapus. – Szép sikereket értem el, és mivel végig kezdőként számítottak rám, talán kijelenthetem, hogy nem okoztam csalódást, és hoztam azt a szintet, amelyet elvártak tőlem. Az első időszakban folyamatosan fejlődtünk, de a bajnoki cím megnyerése után megtorpantunk, sajnos a sikert visszaesés követte. Az egyik legfájóbb pont pedig az előző bajnokság tavaszi szezonja volt, nehezen emésztettük meg, hogy a saját hibánkból úszott el az aranyérem. De az akkori keserű érzések is közrejátszottak abban, hogy a mostani idényben a falon is átmegyünk az első helyért.”

A bajnoki címért szombaton tehet újabb lépést a Ferencváros, a Groupama Arénában a Budapest Honvéddal találkozik az első tavaszi fordulóban (kezdés 19.30-kor). A két csapat játékosai a téli felkészülés alatt is gyakran látták egymást, egyaránt a beleki edzőtáborban készültek a folytatásra, egymás előkészületi mérkőzéseit is megnézték, a múlt héten pedig ugyanazon a repülőgépen utaztak vissza Magyarországra.

„Nem zrikáltuk egymást, abban maradtunk, hogy február harmadikától sok sikert kívánunk a másiknak – folytatta Dibusz Dénes. – A törökországi meccseken mindkét csapat feltérképezhette a másikat, ráadásul mivel a Honvédnál edzőváltás és jelentős játékosmozgás sem történt, nem hiszem, hogy változna a játéka az ősszel látotthoz képest. Van-e olyan csapatrész, amelyben erősebbek a kispestiek? Nem, de ha ezt egyértelműen kijelentem, biztos bebizonyosodik az ellenkezője. Maradjunk annyiban, hogy a mi csapatunkat tartom erősebbnek, de száz százalékot kell adnunk a győzelemért.”

A kispestiekkel ellentétben a Ferencváros alaposan bevásárolt a télen, az ősszel szerződtetett Marc Wilmots mellett hat új labdarúgóval – Lasa Dvali, Ihor Haratin, Tokmac Chol Nguen, Ammar Ramadan, Szerető Krisztofer, Mikalaj Szihnyevics – bővült a kerete tavaszra. A klub honlapján az egyesület sportkoordinátora, Hajnal Tamás arról beszélt, igyekeztek tanulni a korábbi évek hibáiból, és ezúttal nem nyáron akarják felépíteni a csapatot, amelytől sikeres nemzetközi kupaszereplést remélnek.

„Olyan keret jött össze, amely kellően bő ahhoz, hogy az esetleges sérülések és eltiltások ellenére is eredményesen szerepelhessünk. Fontos, hogy minél előbb kialakuljon a mag, amellyel a nyáron is sikeresek lehetünk, és bízom benne, hogy fél év múlva arról beszélhetünk, hogy remekül igazoltunk, és a bajnokság után legfeljebb egy-két poszton kell kiegészíteni a keretet. A szándék megvan a vezetőség részéről, de csak a pályán derül ki, tényleg erősödtünk-e. Ha esetleg nem úgy alakulnak az eredmények, a nyáron ismét jelentősen bele kell nyúlni a keretbe, de erre egyelőre gondolni sem merek.”

Az új szerzemények hamar bizonyíthatnak, a listavezető három rangadóval kezdi a tavaszt, a Honvéd elleni bajnoki után Újpestre, majd Debrecenbe megy, miközben a legnagyobb rivális Mol Vidi a Puskás Akadémiával, a Diósgyőrrel, valamint az MTK-val találkozik. Első ránézésre a fehérváriak sorsolása tűnik könnyebbnek.

„Mindegy, milyen sorrendben játszunk az ellenfelekkel. Ha sorozatban három rangadón kell helytállnunk a bajnoki címért, akkor annyin. A legutóbbi csúcstalálkozón sajnos alulmaradtunk, de már elég sokan beszéltek a Vidi elleni meccsről, ezért én csak annyit mondanék, hogy nem a fehérvári csapat harcmodora miatt kaptunk ki, hanem mert nem tudtunk reagálni a stílusára, és nem futballoztunk elég jól.”

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ (FEBRUÁR 2.)
14.00: MTK Budapest–Paksi FC
17.00: Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Mol Vidi FC–Puskás Akadémia
17.00: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd
17.00: Haladás–Kisvárda
19.30: Ferencváros–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 18 12 3 3 36–15 +21 39
2. Mol Vidi FC 18 10 4 4 30–16 +14 34
3. Debreceni VSC 18 8 6 4 25–19 +6 30
4. Budapest Honvéd 18 8 5 5 21–15 +6 29
5. Újpest FC 18 7 7 4 21–14 +7 28
6. MTK Budapest 18 8 3 7 27–25 +2 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 18 6 6 6 25–23 +2 24
8. Paksi FC 18 5 7 6 22–25 –3 22
9. Puskás Akadémia FC 18 6 3 9 21–24 –3 21
10. Diósgyőri VTK 18 4 5 9 18–29 –11 17
11. Kisvárda 18 4 4 10 16–35 –19 16
12. Szombathelyi Haladás 18 2 3 13 13–35 –22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik