FTC: 10 helyett csak 3 milliót kell fizetnie a klubnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.07. 22:19
null
A B1, a B2, a B3 és a C1 szektor a Fradi következő két hazai bajnokiján is zárva lesz a Groupama Arénában (Fotó: Szabó Miklós)
Az FTC megtámadta a Magyar Labdarúgó-szövetség másodfokú fegyelmi döntését a Sport Állandó Választottbíróság előtt, amely szerdán határozatot hozott. A döntés értelmében a három mérkőzésre szóló szektorbezárás érvényben maradt, azonban a 3 millióról 10 millióra emelt bírságot hatályon kívül helyezte a Választottbíróság, tehát az első fokon kirótt összeg terheli az FTC-t – adta hírül a klub honlapja.

 

A tavaly őszi FTC–Debrecen mérkőzés szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt. Egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült.

MI IS AZ A SPORT ÁLLANDÓ VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG?
A Sport Állandó Választottbíróság a Magyar Olimpiai Bizottság keretén belül önállóan, független módon működik, a sporttal kapcsolatos jogviták rendezéséért.
Elnökét és legalább tizenöt tagját a Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége négy évre választja meg a jogi szakvizsgával és legalább öt év joggyakorlattal rendelkező, a sport területén tapasztalatokkal rendelkező jogászok közül. A Sport Állandó Választottbíróság tagjai függetlenek, a Magyar Olimpiai Bizottság által nem utasíthatók.
A Sport Állandó Választottbíróság tagja nem lehet a Magyar Olimpiai Bizottság tisztségviselője.
A Sport Állandó Választottbíróság eljárási szabályzatát maga állapítja meg. A szabályzat hatálybalépéséhez a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökének előzetes jóváhagyása szükséges.
Forrás: olimpia.hu

Az első fokon eljáró testület úgy döntött, hogy a soron következő három bajnoki mérkőzésen a B1, a B2, a B3 és a C1 szektort zárva kell tartani a Groupama Arénában. Ezt helyben hagyta a másodfokú ítélet, ugyanakkor a hárommillió forintos pénzbírságot tízmillióra emelte.

A fellebbviteli bizottság indoklásában megállapította, hogy „a rendező egyesület által alkalmazott beengedéssel kapcsolatos biztonsági könnyítések és különösen a biztonsági szolgálat visszavonása a sportszervezet részéről különösen súlyos mulasztás volt”.

Az MLSZ honlapján olvasható beszámoló szerint ez a mulasztása és az elkövetők magatartása együttesen vezettek oda, hogy a rendbontás megtörténhetett.

„Több ember élete, testi épsége, egészsége forgott veszélyben a sportrendezvényen” – állapította meg a testület, amely a döntéshozatala során enyhítő körülményként figyelembe vette és elismerte a Ferencváros erőfeszítéseit és együttműködő magatartását az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása érdekében.

Az MLSZ két bizottságának döntése után az FTC a Sport Állandó Választottbírósághoz fordult – olvasható a fradi.hu-n. A klub a három meccsre szóló szektorbezárás eltörlését vagy rövidítését, valamint a súlyos, 10 millió forintos pénzbüntetés csökkentését kérte a bírói testülettől. A Választottbíróság ma szóban kihirdetett ítélete megállapította, hogy a szövetség fellebbviteli bizottsága jogsértően emelte fel az első fokon kirótt 3 millió forintos bírságot 10 millió forint összegűre, így a másodfokú határozat ezen részét hatályon kívül helyezte, tehát maradt a korábbi 3 millió forintos büntetés.

A klub által hangsúlyosan támadott és felülvizsgálni kért szektorbezárásokkal kapcsolatban a Sport Állandó Választottbíróság nem találta túlzottnak a fegyelmi büntetést, ezért a B1, B2, B3 és a C1 szektor a következő két bajnoki mérkőzésen még zárva marad.

„Üdvözöljük a döntést, ez is egy győzelem, de azért sokkal boldogabbak lennénk, ha mondjuk a pénzbüntetés maradt volna magasabb, és inkább a szektorbezárásokat törlik el. Ötven felelőtlen ember ostoba cselekedete miatt sok-sok ezer szurkolónkat fosztják meg még két hazai mérkőzés látogatásától” – nyilatkozta a Fradi Médiának Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik