Fradi: Hét tabellán a Vidi előtt; DVTK: óriási bravúr!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2017.12.11. 18:55
null
Az FTC sikeresen állította meg az „igazi” tabellán sokáig élen álló Videotont (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 2017-es zárását követően a Nemzeti Sport Online-on – szokásunkhoz híven – ezúttal is összegyűjtöttük az őszi szezon különböző mutatók alapján összeállítható tabelláit. Persze a lényeg a „hagyományos tabellán" van, de, hogy ott miért alakult ki az az állás, ami, arra magyarázatul szolgálhat további nyolc összehasonlítás. Kiderül, mi mindenben volt jobb a Ferencváros a Videotonnál, melyik mutatóban ért el nagy bravúrt a DVTK, illetve melyik tabellán lett első és melyiken utolsó a bajnoki címvédő Bp. Honvéd. Jöjjön az őszi tabellaparádé!

 

Bár a kilenc különböző tabella alapján akár több oldalas tanulmányt is össze lehetne állítani, mi csak néhány, szemet szúró érdekességet emelnénk ki

Először azt érdemes kiemelni, hogy a Ferencváros ugyan csak két alkalommal, a 14. és most, a 19. forduló után vezette, illetve vezeti az NB I-et (pontelőnnyel most először), viszont ha végignézünk a különböző összevetéseken, akkor láthatjuk, nem véletlenül áll az élen.

Thomas Doll csapata ugyanis a kilenc összevetésből ötben – összetett állás, pályaválasztóként és vendégként szerzett pontok, kapott gólok, pályaválasztóként kapott gólok –az első helyen áll, összesen hét táblázaton előzi meg a Videotont. A Vidi két mutatóban, a szerzett gólok, illetve az idegenben szerzett gólok sorában került a Fradi elé, egyúttal az élre is.

A Fradi és a másik két dobogós, a Videoton és a DVSC egyik bravúrja abban állt az ősszel, hogy a három csapat úgy végzett az 1–3. helyenpályaválasztóként,hogy egy meccsel kevesebbet játszott otthon, mint a közvetlenül utánuk következő öt gárda. A Videoton kapcsán meg kell jegyezni, hogy az „otthon" Pátkai Mátéék számára továbbra is a felcsúti albérletet jelenti, ugyanakkor láthatóan jól belakták a Pancho Arénát, hiszen az előző szezonban az első helyen zárták ezt az összevetést, és ezúttal csak két pont a lemaradásuk a Fradi mögött (most a kilenc hazai meccsből nyolcat játszottak Felcsúton, a PAFC ellenit a fővárosban, az MTK pályáján).

Viszont ha már az „albérlet" kérdésénél tartunk, érdemes kiemelni a DVTK-t, amely a pályaválasztóként lejátszott tíz meccséből kilencet Debrecenben, egyet (a legutóbbi, DVSC ellenit) Mezőkövesden játszott. A „nem igazi hazai pálya" ellenére a csapat a pályaválasztóként elért pontok tekintetében az FTC, Videoton, DVSC hármas után, 16 ponttal a 4. helyen végzett.

AZ ÚJPEST A ZÁRT KAPUS MECCSEKEN TÖBB PONTOT SZERZETT
Az ősszel a különböző MLSZ-büntetések miatt több meccsét is zárt kapuk mögött játszó Újpest nézők nélkül jobban szerepelt a Szusza Ferenc Stadionban, mint a nézők előtt lejátszott hazai találkozókon. Az öt zárt kapus hazai meccs mérlege: 2 győzelem (Vasas, Bp. Honvéd), 2 döntetlen (DVTK, Balmazújváros), 1 vereség (PAFC), azaz 8 szerzett pont. A nézők előtti négy hazai találkozó eredménye: 4 döntetlen (FTC, Debrecen, Paks, Videoton), tehát 4 szerzett pont. Az őszi első három helyezettel amúgy kivétel nélkül nézők előtt játszott az Újpest.

Az előző szezonban majdnem kieső DVTK bravúrjának azt tekintjük, hogy a debreceni és mezőkövesdi „hazai pálya" ellenére pályaválasztóként a legtöbb gólt szerezte, 23-at.

Maradva az albérlet témánál, még két érdekesség. Az egyik, hogy a Vasas több pontot szerzett az újpesti Szusza Ferenc Stadionban (13-at), mint maga az Újpest FC (12-t). A Vasas ugyan tíz meccset játszott pályaválasztóként, az Újpest kilencet, de a vendéggyőzelmet hozó Vasas–Újpest bajnokit Dunaújvárosban rendezték, vagyis a Megyeri úti stadionban egyformán kilencszer léptek pályára.

A másik érdekesség, hogy a jelek szerint Felcsúton a legjobb otthon lenni, ugyanis a Videoton és a Puskás Akadémia a Fejér megyei községben játszott mérkőzéseiken – az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett Vidi–PAFC meccset (2–0) nem számolva – 32 pontot szerzett, két ponttal többet, mint a DVSC, DVTK kettős Debrecenben, és héttel többet, mint az Újpest, Vasas kettős Újpesten.

A bajnoki címvédő Bp. Honvéd egy tabellán, az idegenben kapott gólok szerintiben az élen áll, tekintve, hogy Gróf Dávidék kapták a legkevesebb gólt vendégként (10-et), viszont otthon ők kapták a legtöbb gólt (20-at).

A sereghajtó Mezőkövesd a kilencből nyolc tabellán az utolsó két hely valamelyikén szerénykedik (a kivételt a vendégként szerzett pontok jelentik) viszont például a 11. helyen álló Balmazújváros az összetett álláson kívül csak a pályaválasztóként játszott meccsek alapján nem fért be a legjobb tízbe.

És, akkor lássuk a medvét – jöjjenek a tabellák, jó böngészést kívánunk!

AZ NB I ÁLLÁSA AZ ŐSZI SZEZON VÉGÉN
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
TABELLA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT JÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 22– 6 +16 23
2. Videoton FC 9 6 3 19– 6 +13 21
3. Debreceni VSC 9 5 2 2 18–12 +6 17
4. Diósgyőri VTK 10 5 1 4 23–17 +6 16
5. Szombathelyi Haladás 10 5 1 4 13–16 –3 16
6. Budapest Honvéd 10 4 2 4 17–20 –3 14
7. Puskás Akadémia FC 10 4 2 4 10–13 –3 14
8. Vasas FC 10 4 1 5 12–15 –3 13
9. Paksi FC 9 3 4 2 13–13 0 13
10. Újpest FC 9 2 6 1 12–12 0 12
11. Balmazújváros 10 2 3 5 11–13 –2 9
12. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 3 5 11–18 –7 6
TABELLA A VENDÉGKÉNT JÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 10 5 3 2 16–11 +5 18
2. Videoton FC 10 5 2 3 22–16 +6 17
3. Debreceni VSC 10 4 2 4 16–11 +5 14
4. Budapest Honvéd 9 4 2 3 14–10 +4 14
5. Újpest FC 10 4 2 4 14–13 +1 14
6. Paksi FC 10 3 2 5 14–17 –3 11
7. Balmazújváros 9 2 4 3 13–15 –2 10
8. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 4 4 9–18 –9 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 3 4 16–18 –2 9
10. Diósgyőri VTK 9 2 3 4 9–13 –4 9
11. Vasas FC 9 2 2 5 12–22 –10 8
12. Szombathelyi Haladás 9 1 1 7 6–17 –11 4
TABELLA A SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
2. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
5. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
6. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
7. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
10. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
11. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
12. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
TABELLA A KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
5. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
8. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
9. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
12. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
TABELLA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Diósgyőri VTK 10 5 1 4 23–17 +6 16
2. Ferencvárosi TC 9 7 2 22– 6 +16 23
3. Videoton FC 9 6 3 19– 6 +13 21
4. Debreceni VSC 9 5 2 2 18–12 +6 17
5. Budapest Honvéd 10 4 2 4 17–20 –3 14
6. Paksi FC 9 3 4 2 13–13 0 13
7. Szombathelyi Haladás 10 5 1 4 13–16 –3 16
8. Újpest FC 9 2 6 1 12–12 0 12
9. Vasas FC 10 4 1 5 12–15 –3 13
10. Balmazújváros 10 2 3 5 11–13 –2 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 3 5 11–18 –7 6
12. Puskás Akadémia FC 10 4 2 4 10–13 –3 14
TABELLA AZ IDEGENBEN SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
1. Videoton FC 10 5 2 3 22–16 +6 17
2. Ferencvárosi TC 10 5 3 2 16–11 +5 18
Debreceni VSC 10 4 2 4 16–11 +5 14
4. Puskás Akadémia FC 9 2 3 4 16–18 –2 9
5. Budapest Honvéd 9 4 2 3 14–10 +4 14
6. Újpest FC 10 4 2 4 14–13 +1 14
7. Paksi FC 10 3 2 5 14–17 –3 11
8. Balmazújváros 9 2 4 3 13–15 –2 10
9. Vasas FC 9 2 2 5 12–22 –10 8
10. Diósgyőri VTK 9 2 3 4 9–13 –4 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 4 4 9–18 –9 10
12. Szombathelyi Haladás 9 1 1 7 6–17 –11 4
A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT KAPOTT ÉS A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT SZERZETT GÓLOK TABELLÁIT ITT TEKINTHETI MEG!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik