Fogadási csalás: csak őszre várható ítélet

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2018.06.08. 10:10
A hosszúra nyúlt vád- és védőbeszédek miatt csak őszre várható ítélet a fogadási csalási ügy egri, U19-es és bőcsi szála kapcsán.

Több mint öt év telt el a 2013 tavaszán játszott NB I-es, továbbá ifjúsági mérkőzések, valamint kilenc a 2009 februárjában rendezett DVSC–Bőcs Ligakupa-mérkőzés (5–1) manipulálása óta, ám továbbra sem került pont az ügy végére. Mert bár a Németh Leona vezette tanács ítélethirdetést tervezett csütörtökre a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a fogadási csalási ügy egri, U19-es és bőcsi szála kapcsán, a 24 vádlott egyelőre fellélegezhet. A meglehetősen hosszúra nyúló vád-, majd az azt követő védőbeszédek miatt csupán őszre várható ítélet.

Egyetlen vádlott sem jelent meg a tárgyaláson, ám a védők kitettek magukért. A vádlottak fele korábban feltáró, beismerő vallomást tett, az ügyvédek viszont felmentést indítványoztak. Ha a tanács mégis megállapítja védenceik bűnösségét, arra kérték a bíróságot, mellőzze az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint a labdarúgástól történő eltiltásra tett javaslatát, és csak enyhe pénzbüntetést szabjon ki.

A legkínosabb helyzetbe talán a Kisvárda házi gólkirálya, H. Zoltán kerülhet, elvégre a 15 gólos csatár élvonalba jutott a csapatával, s az esetleges elmarasztaló ítélet a profi pályafutása végét is jelentheti. Egyébként még az Egri FC labdarúgójaként vádolta meg az ügyészség három mérkőzés befolyásolásával, és bár a támadó végig tagadott, a hatóság a vallomások és a titkosszolgálati eszközök alkalmazásával rögzített telefonbeszélgetések alapján eltiltást és felfüggesztett börtönbüntetést kért a labdarúgóra.

A fogadási csalási ügy egyik kulcsfigurájának tartott korábbi válogatott N. Norbert ügyvédje a játékos részletes, beismerős vallomásával, valamint a megbánó magatartásával próbált hatni a tanács vezetőjére. Egyébként N. Norbertre többen neheztelnek, szerintük a tizedrendű vádlott vallomása miatt kerültek a nyomozók látókörébe.

Már-már elérzékenyült a hallgatóság, amikor B. Csaba és Sz. Gábor védője a rövidre szabott beszédében kifejtette: védencei a hozzá nem értő klubvezetők és az Egri FC anyagi ellehetetlenülése miatt kerültek kellemetlen helyzetbe. Majd hozzátette, biztosra veszi, hogy manapság is történnek manipulálások, csak most már ügyesebben csinálják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik