FFT: miért ömlött a vér a kispesti kupadöntőben?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 18:20
A FourFourTwo magazin Döglött akták című sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal az 1994-es Honvéd–FTC Magyar Kupa-döntő utáni hatalmas balhét idézte fel.

A Magyar Kupa 1994-es döntőjének visszavágóját június 15-én rendezték a kispesti Bozsik-stadionban, és annak ellenére rendkívül feszült volt a hangulat (Hamart és Szekerest ki is állította Hartmann játékvezető), hogy a kupa sorsa lényegében már eldőlt az első mérkőzésen. A ferencvárosi Christiansen találata után mindenképpen, hiszen azzal már 4–0 lett összesítésben, vagyis a Kispestnek öt gólt kellett volna szereznie. A sokezres Fradi-tábor ünnepelni érkezett Kispestre, az első perctől zúgott a „Kupagyőztes, kupagyőztes!” rigmus, és Christiansen gólja után a második félidőt akár már le sem kellett volna játszani. A „harmadikat” meg pláne... Hartmann hármas sípjele után ugyanis elszabadult a pokol.

A sokáig emlékezetes, véres kupadöntő története – amelyet a főszereplők és közeli szemtanúk közül Benkő László akkori Honvéd-elnök, Nyilasi Tibor Fradi-edző és ifjabb Albert Flórián Fradi-játékos visszaemlékezése tesz teljessé – elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik