FFT: felnyitottuk a Zemplényi-dossziét

Vágólapra másolva!
2019.01.02. 16:56
null
Zemplényi György úszó­menedzser nyilatkozik a sajtónak a XXV. Nyári Olimpiai Játékokon Barcelonában (Fotó: fourfourtwo.hu)
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal a két évtized múltán is poshadtvíz-szagú Zemplényi-dossziét nyitja fel Veszprémi Linda.

 

Az FFT rovatában immár sokadik alkalommal bizonyítja, hogy a magyar labdarúgás több mint száz éve alatt mennyi bűnözőt és gazembert vonzott. E tekintetben már csak a magyar úszósportban rosszabb a helyzet. Az uszodák gőztől félhomályos, langymeleg világában sok gyomorforgató szodomista bűn maradt feltáratlan, a leleplezett esetek is vélhetően csak a jéghegy csúcsát jelentik abban a közegben, amelyben nemi erőszaktevő szövetségi kapitányok, gyerekverő és -simogató edzők, abszolutista módszerekkel dolgozó elnökök húzhatják meg magukat.

A közös keresztmetszet: Zemplényi György. Minden idők talán legnagyobb magyar szélhámosa a sportban elsősorban a Magyar Úszószövetség elnökeként vált hírhedtté, ám a futball világa sem úszta őt meg: 1986 és 1992 között az MTK labdarúgócsapatánál volt előbb intéző, aztán az ificsapatok, majd a felnőtt együttes menedzsere.

Zemplényi György 1992-ben több százmillió forint vissza nem fizetett kölcsönnel a zsebében nem tért haza a barcelonai olimpiáról, négy évig az Interpol körözése alatt állt, 1996-ban Koppenhágában feladta magát, megromlott egészségi állapotban tért haza, 1998 májusában első fokon négyévi fogházbüntetésre ítélték 19 rendbeli csalás és kétrendbeli sikkasztás vétkéért. Tüdőembóliában halt meg 1999 januárjában, 45 évesen.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik