Katona Sándor cselez egy 1968-as Csepel elleni bajnokin

 

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: míg bármilyen bajnokságot rendeznek, mindig beszédtéma lesz, hogy egy-egy futballmérkőzést a csapatok előre megbeszélt eredmény alapján játszanak le. Ha a közönségnek nem tetszik a játék, azonnal bundáért kiált. A szocialista NB I bundameccseinek egy részét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának dokumentumai őrzik; nem véletlen, hogy főleg a Ferencvárosról maradtak fenn adatok, hiszen a pártállami belügy a zöld-fehérekkel foglalkozott a leginkább.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!