FFT: a Fradi rettegett T-i, Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 15:46
A magyar labdarúgás történetében egyedüliként lett százszázalékos teljesítménnyel bajnok 1932-ben a Ferencváros, amely a T-knek köszönheti, hogy 105 góllal lett aranyérmes.

 

A magyar labdarúgás bővelkedett legendás támadóegységekben, amelyek névsorát illik egy szuszra, fejből felsorolni. Mindenekelőtt persze a Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor ötös fogatét, de a közvetlen utódok (Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi) sem panaszkodhatnak, mint ahogyan a VVK-győztes FTC (Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi) vagy a nagy Dózsa (Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó) szurkolóit is nem hiába ébresztjük fel a legszebb álmukból, már mondják is áhítattal a neveket. De nyugodt szívvel melléjük, időben pedig eléjük tehetjük az 1929-ben Uruguay-verő,1932-ben százszázalékosan bajnok Fradi támadó ötösét is, a híres T-betűs csatársort.

A Ferencvárosi Torna Club címerében 1899 óta ragyog a három E (Erkölcs, Erő, Egyetértés), T-ből pedig a háború előtt öt, valójában „négy és fél” is jutott a csapatba: a Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut csatársor. Utóbbit a tökéletes hangzás kedvéért időnként „Tohutnak” becézték… Mindannyian korszakos klasszisok voltak.

Történetüket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik