Fernando: Magyarországon félnek pályára küldeni a fiatalokat

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 10:54
null
Fernando szerint a legfontosabb az lenne, hogy ne kelljen harminchárom fordulón keresztül rettegniük (Fotó: Dömötör Csaba)
Az intelligenciát semmi sem pótolja a miskolciak spanyol szakvezetője, Fernando szerint, aki az utánpótlás-neveléssel kompenzálná a költségvetésbeli hátrányt.

 

– Ezúttal is a kiesés elkerülése a cél Diósgyőrben?
– Bízom benne, hogy az előző idénnyel ellentétben nem erről szól a mostani bajnokság – felelte Fernando Fernández, a DVTK spanyol vezetőedzője a Nemzeti Sport kérdésére. – A legfontosabb, hogy ne kelljen harminchárom fordulón keresztül rettegnünk, de ez önmagában már kevés. A legutóbbi bajnokság végére összeállt a csapat, ha csak az utolsó húsz fordulót nézzük, a harmadik helyen végeztünk a tabellán, ezen az úton megyünk tovább. A stílusunk kialakult, a filozófiánk változatlan, bízom benne, hogy odaérhetünk a középmezőnybe.

– Milyen helyezéssel lenne elégedett?
– Mivel tizenkét együttes szerepel az élvonalban, rendkívül sűrű a mezőny, ezért nem szeretnék konkrét helyezést említeni. Egyelőre csak a Honvéd elleni vasárnapi meccsel érdemes foglalkozni. Hosszabb távon az a lényeg, hogy kiegyensúlyozottabban szerepeljünk, mint korábban. A nyári felkészülésünk jól sikerült, szerződtettük a kiszemelt labdarúgókat, úgyhogy szerényen, de önbizalommal telve várjuk az új idényt. Akkor sem ünneplünk, ha megnyerjük az első két bajnokit, de akkor sem kongatjuk a vészharangot, ha esetleg két forduló után nulla ponttal állunk.

– Előnyt jelenthet, hogy a Honvéd a hétközi Európa-liga-meccs után lép pályára hétvégén?
– Tény, hogy amíg mi öt hétig készülhettünk a meccsre, addig a kispestieknek mindössze néhány napjuk lesz ráhangolódni az NB I nyitányára. Ez biztosan előny, ugyanakkor a Honvéd azért szerepel a nemzetközi porondon, mert az egyik legerősebb magyar csapat. Vagyis az idegenbeli túrája ellenére is erős riválisra számítok.

– Úgy fogalmazott, sikerült szerződtetni a kiszemelt játékosokat. Ezek szerint elégedett a mostani kerettel?
– Olyannyira, hogy szerintem a Ferencváros és a Mol Fehérvár mögött a mi keretünk az egyik legerősebb az NB I-ben. A Fradi más kategória, két olyan kezdőt is ki tudna állítani, amely bajnok lenne. Érzésem szerint egy lépéssel a Fehérvár előtt jár, de az előző idény ezüstérmese is nagyon erős maradt. Az utánuk következő csapatok többsége ugyanúgy küzdhet ebben az idényben a dobogóért vagy a középmezőnyért – és ebbe mi is beletartozunk. Ezzel együtt két lábbal a földön maradunk, nincs értelme Európa-liga-indulást érő helyekről beszélni, de az biztos, hogy a mostani keretben jóval több van annál, mint hogy a kiesés ellen harcoljon.

– Mondja ezt úgy, hogy az előző idény házi gólkirálya, Vernes Richárd távozott? A támadó Florent Hasanihoz hasonlóan hét gólt szerzett.
– Ricsi sokat tett azért, hogy bent maradjunk, a kapu előtt feltalálta magát, de hosszú távon más típusú csatárra volt szükségem.

– Furcsa helyzet, amikor a házi gólkirály stílusa nem illik a csapathoz.
– Ahogy említettem, Ricsi jól feltalálta magát a kapu előtt, de alapvetően nem befejező csatár volt, ellentétben a nyáron szerződtetett Haris Tabakoviccsal. Rajta kívül Ivan Rados pótlására érkezett Braniszlav Danilovics, a régóta figyelt Joachim Adukort is szerződtettük, és Prosser Dániel is erősítést jelent. Ezért is mondtam, hogy megvan a megfelelő minőség a keretünkben, de fontos, hogy továbbra is bátran támaszkodjunk a klub akadémiáján nevelkedő fiatalokra.

– Nem irigykedik olykor a nagyobb költségvetésű kluboknál dolgozó kollégáira?
– Ha irigykednék, nem fogadtam volna el a DVTK ajánlatát. Az első perctől egyértelmű volt, hogy itt nem kapom meg azonnal azt a játékost, akire rámutatok. Ám épp azért tetszik a klub mostani filozófiája, mert tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel: nehezen tudunk kész játékosokat szerződtetni, úgyhogy a fiatalokra támaszkodunk. A költségvetésünket nem lehet összehasonlítani a Ferencvároséval vagy a Fehérváréval, ám az utánpótlás-nevelésünk jobb, mint az említett két klubnál. Sőt, szerintem az egész országban nálunk zajlik az egyik legszínvonalasabb utánpótlásképzés.

– A spanyol iskolában tanult edzésmódszereket tudja alkalmazni a magyar labdarúgásban? Nem fordul elő, hogy a Real Madridnál, a Betisnél vagy éppen a Málagánál látott gyakorlatokat itthon nem tudják végrehajtani a játékosok?
– Szó sincs ilyesmiről. Egy rossz szavam sem lehet a labdarúgókra, a felkészülés minden napján motiváltan jöttek edzésre, remek közösséget alkotnak, és megvan bennük az a szenvedély, ami a labdarúgáshoz kell. Ha mégis kellene egy fontos különbséget említenem a magyar és a spanyol futball között, akkor a fiatalokhoz való hozzáállást említeném.

– Mire gondol?
– Magyarországon játékosként és vezetőedzőként is azzal szembesültem, hogy a szakvezetők sokszor félnek pályára küldeni a fiatal játékosokat, attól tartanak, hogy hibáznak, ami pontokba kerül az együttesnek. Emiatt nem kapnak lehetőséget a tizenhét-tizennyolc éves tehetségek, Spanyolországban teljesen más a helyzet. Húszesztendős voltam, amikor először pályára léptem a Real Madrid felnőttcsapatában, pedig ha van csapat, ahol minden eredmény és minden bajnoki pont számít, az a Real Madrid. Ha ott nem féltek, akkor nekünk, magyarországi edzőknek miért kellene? Eleve nem szeretem a „fiatal” szót. Mi alapján döntjük el, hogy a játékos túl fiatal-e vagy sem? Örülök, hogy az MLSZ ösztönzi a klubokat a tehetségek szerepeltetésére, de azt kicsit sajnálom, hogy szükség van a „felülről” érkező nyomásra.

– Ön mit figyel a tehetségekben?
– Nálam az intelligencia a legfontosabb. Nem a sebesség, nem a fizikai erő, hanem a gyors gondolkodás. Hiába sprintel a labdarúgó mindenkinél gyorsabban, és hiába ütközi le az ellenfelet, ha aztán rossz döntést hoz, vagy nem tudja, hova kell helyezkednie. Az intelligenciával lehet kompenzálni a lassabb sebességet vagy a gyengébb fizikumot, de a gyors gondolkodást nem lehet mivel kiváltani.

 

NB I, 2019–2020, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 3., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Kisvárda Master Good–Paksi FC 1–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepBogár Gergő
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–3Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP
18.00: Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
18.00: Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FCSzékesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Solymosi Péter
A Ferencvárosi TC–Debreceni VSC mérkőzést későbbre halasztották
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik