A Vidi kétgólos vereséget szenvedett a Sparta Prahétól (Fotó: molvidi.hu)

 

A Mol Vidi a kínai Peking Zsenho elleni 1–1-es döntetlennel indította a hetet, nem sokkal később pedig jött az újabb mérkőzés a Sparta Praha ellen. A Vidi összeállítását elnézve kijelenthető, hogy ezúttal az alapcsapat lépett pályára, a korábbi találkozón szereplők közül senki sem kapott lehetőséget.

Az összecsapást a DVSC korábbi vezetőedzőjének, Zdenek Scasnynak a csapata kezdte jobban, már a 6. percben megszerezte a vezetést. A molvidi.hu tudósítása alapján a folytatásban is inkább a prágai együttes irányított, és nem sokkal a szünet előtt a második gólt is megszerezte egy távoli lövéssel.

A Vidi a második félidő elején Huszti Szabolcs révén tizenegyesből szépített – Georgi Milanovot gyűrték le a tizenhatoson belül –, ám hiába volt lehetősége az egyenlítéshez is, a Sparta Praha a 83. percben harmadszor is betalált, így a fehérváriak vereséggel zárták az edzőtábort – feltéve, hogy nem jelentenek be újabb felkészülési mérkőzést.

Marko Nikolics együttese február 2-án a Puskás Akadémia FC ellen kezdi meg az NB I tavaszi szezonját.

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Mol Vidi FC–Sparta Praha (cseh) 1–3 (0–2)
Marbella (Spanyolország).
VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Stopira – Nikolov, A. Hadzic, Elek Á. (E. Hadzic, 57.) – Milanov, Huszti – Hodzic. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Huszti (51. – 11-esből), ill. Chipciu (6.), Kanga (40.), Plavsic (83.)

A MOL VIDI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
 január 7–8.: orvosi felmérések; január 9.: első edzés
Edzőtábor: január 12–26., Marbella (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Marbella)
Január 14.: Mol Vidi–1. FC Kaiserslautern (német) 2–0 (Juhász R., Hodzic)
Január 17.: RB Linense (spanyol)–Mol Vidi 1–1 (Hodzic)
Január 21.: Mol Vidi–Peking Zsenho (kínai) 1–1 (Kovács I. – 11-esből)
Január 21.: Mol Vidi–Sparta Praha (cseh) 1–3 (Huszti – 11-esből)