Két gólt rúgott a Ferencváros a Groupama Arénában

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 13:50
null
Boli (a labdával) lőtte a Fradi első gólját (Fotó: fradi.hu)
Két hónap után láthattunk ismét élőben magyar futballt a televízióban: a bajnoki címvédő Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Zalaegerszeget a Groupama Arénában, természetesen zárt kapuk mögött.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–ZTE FC 2–0 (2–0)

Budapest,
Groupama Aréna, zárt kapuk mögött
Ferencváros:Dibusz – Botka (Lovrencsics G., 62.), Blazic, Csontos, Civic – Haratin (Sigér, 63.), Leandro – Skvarka, Isael (Lódico, 80.), Szánthó (Ramadan, 78.) – Boli.Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Zalaegerszeg:Demjén (Szemerédi, 69.) – Bolla (Kocsis G., 63.), Katanec (Bobál D., a szünetben), Lesjak (Szépe, a szünetben; Sebestyén, 80.), Tamás K. (Gergényi, 69.) – Bedi (Németh E., 63.) – Radó (McWoods, a szünetben), Barczi (Ostrek, a szünetben; Szökrönyös, 76.), Bőle (Mitrovics, a szünetben), Babati B. (Zimonyi, 69.) – Bobál G.(Meshack, a szünetben).Vezetőedző:Márton Gábor
Gólszerző:Boli (11.), Haratin (40. – 11-esből)

Nem unatkoznak a Ferencvárosnál, az újrakezdődő csoportos edzések után nem sokkal ugyanisegy nap alatt két edzőmérkőzést is rendeztek a zöld-fehérek: előbb a Gróf (Varga Á., 62.) – Lovrencsics G. (Botka, 62.), Frimpong, Otigba, Heister – Sigér D. (Haratin, 62.), Vécsei – Ramadan, Lódico, Nguen – Szihnyevics csapat 0–0-t játszott a Pakssal a Népligetben, majd ragyogó napsütésben, szintén zárt kapuk mögött a Dibusz – Botka, Blazic, Csontos, Civic – Haratin, Leandro – Skvarka, Isael, Szánthó – F. Boli felállású kezdő tizenegy mérkőzött meg a Zalaegerszeggel a Groupama Arénában.

A koronavírus miatti kényszerszünet a vendégeket zavarta meg jobban, hatalmas védelmi hiba után Franck Boli könnyedén szerezhetett gólt, majd a Szánthó Regő által kiharcolt büntetőt Ihor Haratin értékesítette. A Fradi másik fiatalja, a 17 éves Csontos Dominik remekül helytállt a védelem közepén, majd jobb oldalán.

Pontatlan passzokban és elrontott helyzetekben tehát a vendégek jeleskedtek inkább, de nem ezért cserélte le Márton Gábor a teljes csapatát a második félidő derekára. A Zalaegerszegből Németh Erik és a több helyzetig is eljutó, igaz, azokat el is pazarló nigériai légiós, Meshack Ubochioma emelkedett ki.

A hangszórókból többször és többfajta szurkolói hangokat próbáltak ki, majd a hajrára Márton két cseréjét is lecserélte, a hazaiaknál lehetőséget kapott Ammar Ramadan és Gastón Lódico is. Csapongó játékot láthattunk ekkor, kisebb ZTE-helyzetekkel és egy Michal Skvarka-kapufával.

A második félidő nem hozott magas színvonalú futballt, de ezen a mérkőzésen a lényeg az volt, hogy megrendezhették végre magát a mérkőzést.2–0

PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

85. perc Kocsis eladja, Lovrencsics Skvarkát indítja, aki a 16-os bal sarka elől jobbal a túloldali kapufa tövére lő, jó 22 méterről. MAJDNEM GÓL!

83. perc McWoods menti kornerre Lovrencsics beadását, a védő szögletét 12-ről a kapu tetejére fejeli Ramadan.

80. perc Kocsis passzát Zimonyi jobbal az ötös jobb alsó sarka mellé vágja az ötös jobb sarka elől.

78. perc
Blazic ment fejjel a kapu előtt, Kocsis szép jobb oldali beadása után, majd Ramadan váltja Szánthót.

76. perc
Lovrencsics jobb oldali beadását egy vendégvédő majdnem kézzel veszi le, de mégsem az. Nagyot hibázott az ötösön. Majd beáll Katelarisz mezében Szökrönyös is. A csereember Ostrek helyére.

70. perc Folytatjuk.

Ivószünet,
közben Szemerédi váltja Demjént.

65. perc
Helyzet ez is, Németh szereli Sigért, Meshack meg ballal 14-ről nem sokkal lő a bal alsó elé. Dibusz már elmozdult előtte jobbra.

64. perc
Ostrek jobbról középre ad, Meshack nem találja el jól a labdát az ötös bal sarkánál, de a labda így is elcsorog a kapushoz.

62. perc Lovrencsics, Sigér,
illetve Kocsis és a fiatal Németh Erik is beáll.

59. perc
Szánthó passzát Isael ballal kissé balról, nyolc méterről Lesjakba vágja.

58. perc
Isael indítja Szántót, de kilép a kapujából remek ütemben Demjén.

Meshack Ubochioma a ZTE játékosa, a nigériai játékost az NK Naftának adták kölcsön.

55. perc ZICCER! Skvarka szereli Mitrovicsot, Leandro elé passzol, ő Szánthót indíja, aki 12-ről feladja a kapusnak a labdát, kissé balról.

53. perc
Bobál passzol Isael el, akibe hatalmasat rúg Mitrovics.

52. perc
Babati tízről jobbal kapura lő, ment McWoods, majd Babati elé csorog a labda... aki jobbal lyukat rúg!

51. perc
Ostrek a jobb oldalon beadás címén hatalmas lyukat rúg.

48. perc
Lesjak beadását elméri az ötös előtt McWoods. Majd ismét rárendít a hangszóróból a virtuális hazai kórus.

Csontos kiment a jobb szélre a védelem közepéről,helyet cserélt Botkával.

46. PERC FOLYTATJUK!

A vendégeknél sorcsere, Ostrek, McWoods, Meshack, Szépe is beáll.

Korábban:
FTC–PAKSI FC 0–0
FTC: Gróf (Varga Á., 62.) – Lovrencsics G. (Botka, 62.), Frimpong, Otigba, Heister – Sigér D. (Haratin, 62.), Vécsei – Ramadan, Lódico, Nguen – Szihnyevics
Paks, 1. félidő: Holczer – Poór, Kelemen D., Gévay, Szabó J. – Kecskés T., Bertus, Könyves, Szakály D. – Hahn, Böde. 2. félidő: Rácz G. – Báló, Szélpál, Lenzsér, Osváth – Balogh B., Windecker, Bor, Papp K. – Haraszti, Sajbán Má.

Jogos volt a büntető (Fotó: fradi.hu)
Jogos volt a büntető (Fotó: fradi.hu)

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc Bobál passzát Bőle ballal 22-ről, kissé balról a túlsó alsó felé rúgja meg, Dibusznak csemege ez.

Bőle a Fradi kölcsönjátékosa, a zöld-fehéreknél 49 meccsen 16 kanadai pontot szerzett.

43. perc
Barczi és Bőle hoz össze egy helyzetet Babatinak, aki jobbal, hétről, éles szögből kapura lő, de Dibusz figyel. Ez a szöglet is rossz, mint ma szinte az összes állított labdás beadás a vendégektől. Na majd Mitrovics, ha beáll...

42. perc Skvarka feladja a labdát a 16-os elől Demjénnek.

Ünnepelnek, zúgnak, olléznak a drukkerek a hangszóróból.

40. PERC IHOR HARATIN jobbal a jobb alsóba lő, Demjén balra el. 2–0!

39. PERC BÜNTETŐ! Isael sarokkal passzol Szánthó elé, akit felrúg az ötös jobb sarkának előterében az oldalról érkező Katanec.
Jogos a 11-es, rossz ütemű volt a becsúszás, a támadás Haratin remek szerelésével indult.

38. perc
Leült a mérkőzés, rázendítenek a szurkolók, a hangszóróból.

33. perc
Demjén egy percen belül három beadást is elkap, majd Botka felrúgja hátulról a ferencvárosi kölcsönjátékost, Bőlét. Sárga lap nincs.

28. perc
Percekre beszorul a Ferencváros, de minden beadás rossz, az ötös előtt meg bizonytalanok a vendégjátékosok. Csontos ellenben igen magabiztosan mozog.

25. perc
Bőle kap jó passzt Radótól, a bal oldali, ballábas beadást Csontos rárúgja a becsúszó Bobálra, kirúgás.

25. perc Folytatjuk!

Ivószünet.

A kispadon a legismeretlenebb név Ammar Ramadan, aki a Juventus utánpótlásából érkezett, tavaly. Édesapja, Munar is futballista volt, a szíriai élvonalban játszott . Családja 2015 októberében érkezett Olaszországba, ő pedig a lombardiai juniorligában kezdett el futballozni. Több nagy klub érdeklődését is felkeltette, és végül a Juventust választotta.

18. perc Barczi nem lő a 16-osról, finoman Babati elé pörget, de közbelép Blazic. A vezetés megszerzése óta igencsak visszaállt a Fradi.

16. perc
Csontos blokkolja Bedi jobblábas, 24 méteres bombáját, majd Haratin szereli becsúszva Radót, korner. Babati beadja, Dibusz kipaskolja.

14. perc
Radó nem megy Bobál passza elé, szereli őt Csontos az ötös előterében.

13. perc
Isael passzát Boli kapura teszi 23-ról, kissé balról, Demjén balra ledőlve elcsípi a labdát.

1

1. PERC VEZET A FRADI! Leandro passzát elméri három vendégjátékos is a 16-oson, az ötösön Lesjak sem szereli FRANKC BOLIT, aki ballal a jobb alsó sarokba lő tizenkét méterről, Bolla lába között. 1–0! Bőle is nagyot hibázott az ötösön.

9. perc Isael lő egy csel után jobbal méterekkel a jobb alsó mellé középről, mintegy 23 méterről.

6. perc
Haratin felrúgja a 16-os jobb oldalánál a Szánthót kicselező Babatit, a szabadrúgás veszélytelen.

4. perc
Leandro kimegy a jobb oldalra, beadása a kapusé, Babati is a jobb szélt húzza meg, de szereli azonnal Haratin.

1. perc Helyzettel,
Radó ad be az ötösre, hat méterről kapura fejel Bobál, de Dibusz vetődve eléri a labdát a bal alsó sarok előtt! Majd vetődve elkapja a rövid sarok előtt szépen a kapus Babati jobbról érkező tekerését is.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta sötétkékben.

Szurkolói hangokat játszanak be a stadionba, jó ötlet.

Az FTC tájékoztatása szerint eredetileg Olekszandr Zubkov kezdő lett volna az előző találkozón, ám helyette a 19 éves Ammar Ramadan kapott lehetőséget, aki most kispados.

Az egyaránt az NB I újraindulására készülő Ferencváros és Paks gól nélküli döntetlent játszott egymással a Népligetben. Ez a mérkőzés nemrégiben ért véget.

Ha valakinek a teszteredménye pozitív, azt azonnal el kell különíteni, majd az általános előírások szerint 14 napos karanténba kell vonulnia. A visszatérése 48 órás tünetmentes idő és két negatív teszt után 24 órával lehetséges.

A harmadik szakaszban – amely közvetlenül a sorozatok indulása előtt kezdődik – minden bajnoki mérkőzés előtt 24-36 órávalel kell végezni a PCR-tesztet a labdarúgókon és a velük érintkezésbe kerülő klubalkalmazottakon, valamint a mérkőzésen közreműködőkön (a sportzónába belépő személyeken).

A jövő héttől az MLSZ iránymutatása szerintheti két alkalommal kell tesztelni a játékosokat, az edzőket és mindenki mást, aki a csapattal és a stábbal az edzéseken jelen van, részt vesz. Ezeket a teszteket mindenkin azonos időpontban kell elvégezni és a két mintavétel között nem telhet el 96 óránál több.

A zalai klub korábban jelezte,hogy mindegyik játékos és stábtag első PCR-tesztje negatív lett, s azóta már a második PCR-teszt eredménye is megérkezett, ami szintén mindenkinél negatív. A szerológiai vizsgálat kiértékelése még folyamatban van.

Mind a két koronavírusteszt negatív a ZTE labdarúgócsapatánál, a szerológiai vizsgálat kiértékelése még folyamatban van.

A Ferencváros felkészülési mérkőzésen találkozott az MTK-val. A zöld-fehéreknél Gastón Lodico, Michal Skvarka, Franck Boli és Botka Endre is betalált, a kékeknél Baki Ákos szépített – a meccs 4–1-es Fradi-sikert hozott. Íme a mérkőzés összefoglalója!

Dibusz Dénes, a Ferencváros kilencszeres válogatott kapusa meghosszabbította a szerződését, és örül, hogy immár Szűcs Lajos nyomdokaiba lépett.

A Magyar Labdarúgó-szövetségnek minden helyzetre készült forgatókönyve – nyilatkozta Sipos Jenő az InfoRádiónak a 2019–2020-as idény folytatásával kapcsolatban. Az MLSZ szóvivője még elmondta: heti kétszer kell elvégezni a koronavírustesztet a játékosokon és a stábtagokon, valamint 24–36 órával a mérkőzések előtt ismét. Pályára kizárólag azok a futballisták léphetnek, akik mindannyiszor negatív tesztet produkáltak. A kluboknak mindemellett kötelességük megfelelő egészségügyi végzettséggel rendelkező járványügyi szakembert alkalmazniuk legalább az idény befejezéséig.

„Nehéz időszak vár ránk. Minden csapat hasonló cipőben jár, hiszen a csoportos edzéseket csak nemrégen kezdhettük meg. De nem aggódom, már most úgy érzem, hogy az erőnlétünkkel nem lesz gond. Mire kezdődik a bajnokság, újra jó állapotban leszünk. Az MTK ellen már pályára léptünk felkészülési mérkőzésen, minden játékos negyvenöt percet kapott a szakmai stábtól. Éreztük, hogy régen játszottunk, de nagyon jó volt újra pályán lenni. Hiányzott a futball, a meccsekkel járó feszültség.”

„Élvezzük, hogy újra rendes gyakorlásokat tarthat a szakmai stáb. Szerhij Rebrov vezetőedző nem kímél bennünket, olyan munkát végzünk, mint a téli vagy a nyári felkészülési időszak közepén. De ez így van rendjén, hiszen fontos, hogy a Debrecen elleni első bajnokinkra a lehető legjobb állapotba kerüljünk.”

A hátvéd május 8-án töltötte be 27. életévét, klubja, csapattársai és sok szurkoló köszöntötte a világhálón. Még tortát is kapott, a buli azonban természetesen elmaradt. A védő ezekben a napokban inkább arra összpontosít, hogy minél hamarabb visszanyerje régi erejét, hiszen a bajnoki szünetben sokáig egyedül készült, majd kiscsoportos edzéseken vehetett rész.

„Muszáj volt – felelte lapunknak nevetve a 27 éves szlovén védő. – Nem akartam fodrászhoz menni, így fogtam odahaza a gépet, és lenyírtam magamnak. Nem áll jól, de legalább kényelmes. Hosszú távon aligha marad így, ám most még jól érzem magam.”

Az OTP Bank Ligában éllovas Ferencváros szlovén hátvédje, Miha Blazic új frizurával várja a bajnoki folytatást.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–ZALAEGERSZEG FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik