Felkészülés: egygólos meccsen fehérvári siker a Haladás ellen

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 20:32
null
Futács Márkó gólja döntött (Fotó: molfehervarfc.hu)
Ugyan a helyzetek számában még felül is múlta élvonalbeli riválisát, a Szombathelyi Haladás 1–0-s vereséget szenvedett a Mol Fehérvár FC vendégeként a két csapat vasárnap délutáni felkészülési mérkőzésén.

 

Az ETO FC Győr elleni találkozó után újabb vasárnapi felkészülési mérkőzést játszott a Mol Fehérvár keretének az Európa-ligában kezdőként szerepet nem kapó része. Az ellenfél a sóstói edzőpályán az NB I-től májusban búcsúzó Szombathelyi Haladás volt – tudósított a történésekről a fehérvári klub hivatalos honlapja.

Az első helyzet Bamgboye előtt adódott, a 3. percben jobbról, 12 méterről próbálkozott, Gyurján védett. Ezután a 21. percig kellett várni a következő lehetőségre: Hangya szögletét Rus megcsúsztatta, Tamás Olivér pedig estében, jobbról a kapust találta el. Az ellentámadásból Bosnjak éles szögből leadott lövését Tujvel védte.

A 25. percben Németh Márió szabadrúgását Jagodics lőtte fölé, hét perc múlva pedig megint csak ő került ziccerbe 10 méterre a kaputól, de ezt a labdát is kiütötte Tujvel. Két percre rá Gaál jobb oldali beadását Nyári ballal, az ötösről bombázta rá, Tujvelről ki sem jött a labda. A 37. percben Németh Márió beadását Bosnjak fejelte fölé nyolc méterről, majd nem sokkal később Gaál löbbölte volna át Tujvelt ajtó-ablak helyzetben, de a kapus ismét megoldotta a feladatát.

Egy óra elteltével előnybe került a Mol Fehérvár: Kovács I. a pálya közepéről a beinduló Futács Márkó elé emelt, aki szorongatott helyzetből,jobb lábbal a hosszúba gurított (10).

A 67. percben Bamgboye beadásszerű lövése után Futács elé került a labda, a csatár rádőlt, és lőtt, Gyurján védett. Negyedórával a vége előtt Novák elé lőtt be labdát a Haladás, a hórihorgas támadó 14 méteres lövését Tujvel védte, ezzel az utolsó nagy lehetőség is kimaradt a szombathelyiek előtt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mol Fehérvár FC–Szombathelyi Haladás (II.) 1–0 (0–0)

Mol Fehérvár FC: Tujvel – Major M., Rus, Tamás O. (Galacs, 52.), Hangya – Kovács I., Tarnóczi, Pátkai (Dinnyés, a szünetben) – Bamgboye (Illés, 71.), Futács, Petrjak (Halmai, a szünetben). Vezetőedző: Marko Nikolics
Haladás: Gyurján – Medgyes (Cikos, a szünetben), Jancsó (Tamás L., a szünetben), Jagodics, Németh Mi. (Tóth D., 79.), Bosnjak (Eszlátyi, a szünetben) – Kiss B., Holdampf, Nyári (Füleki, 61.) – Németh Má. (Novák, a szünetben), Gaál (Fekete Á., a szünetben). Vezetőedző: Supka Attila
G: Futács (60.)
Forrás: molfehervarfc.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik