Felkészülés: a Videoton kétgólos hátrányból állt fel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 15:19
A labdarúgó NB I-ben listavezető Videoton felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a horvát élvonalbeli Slaven Belupóval.

A horvát első osztályban hetedik helyen álló együttes – amelynek kezdőcsapatában ott volt Dinko Trebotic, a fehérváriak korábbi légiósa – a 26. percben már 2–0-ra vezetett.

A Vidi nem sokkal a szünet előtt szépített, miután Géresi Krisztián passzából Nego talált be. A hazai gárda a 72. percben egyenlített. a csereként beállt Asmir Suljic szögletét követően Fejes András fejelt a kapuba.

Érdekesség, a Videotonban először volt egyszerre a pályán Anel Hadzic és öccse, Elvir – igaz, csupán nyolc percig szerepeltek együtt. Az NB I éllovasánál lehetőséget kapott az 1999-es születésű, korábban Pécsen, Győrben és a Ferencvárosnál nevelkedő Takács Martin, akinek ez volt élete első mérkőzése a fehérváriak felnőttcsapatában.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–SLAVEN BELUPO 2–2 (1–2)

Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 150 néző.
Videoton: Horváth T. – Szolnoki, Juhász, Fejes, Tamás – Nego, Varga J., A. Hadzic – Lazovics – Géresi, Scsepovics. Csereként beállt: Hársfalvi, Suljic, Réti, E. Hadzic, Henty, Barczi, Takács M., Szabó B. Vezetőedző: Marko Nikolics.
A Videoton gólszerzői: Nego (40.), Fejes (72.)
Forrás: vidi.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik