Felkészülés: a Honvéd két góllal kikapott a bolgár bajnoktól

Vágólapra másolva!
2019.01.18. 17:30
A Budapest Honvéd Tischler Patrik góljával korán vezetést szerzett, ám végül 4–2-es vereséget szenvedett a bolgár bajnokság címvédőjétől, a PFK Ludogorec Razgradtól Belekben, az első 2019-es felkészülési mérkőzésén. A második félidőben Cipf Dominik szépített.

A Honvéd hivatalos honlapjának beszámolója szerint a kispesti együttes a 8. percben szerzett vezetést. A Tischler által kiharcolt előny azonban nem tartott sokáig: Cosmin Moti tizenegyesből egalizált. A Ludogorec a félidő végéig még két gólt szerzett, ezzel biztos előnyre tett szert (1–3). honlapjának beszámolója szerint a kispesti együttes a 8. percben szerzett vezetést. A Tischler által kiharcolt előny azonban nem tartott sokáig: Cosmin Moti tizenegyesből egalizált. A Ludogorec a félidő végéig még két gólt szerzett, ezzel biztos előnyre tett szert (1–3).

A második játékrészre nyolcat is cserélt Supka Attila. A frissen beálló Cipf az 55. percben szépített, majd a Honvédnak több lehetősége is volt az egyenlítésre. A hajrában azonban ismét a Ludogorec talált a kapuba: a szintén csereember, Gustavo Campanharo állította be a 2–4-es végeredményt.

„Jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó csapat ellen, nem véletlenül voltak ott az Európa-ligában, és nyerték meg a bajnokságot. Előjöttek azok a hibáink, amelyeken még sokat kell dolgoznunk. Olyan egyéni hibákat követtünk el, amelyekből aztán gólokat kaptunk, ezeket kontrollálni kell, sokat kell velük foglalkozni az edzéseken, meg kell találni azokat az embereket, akik az adott pozícióban meg tudják oldani a feladatukat. Sajnos három játékosunk, N'Gog, Danilo és Kamber sem tudott játszani, de voltak olyan periódusok a mérkőzésen, amelyek jól néztek ki. Jól kezdtünk, vezetést is szereztünk egy szép támadást követően. Utána viszont az egyéni hibák befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét” – mondta Supka Attila a Honvéd hivatalos oldalának.

„A második félidőben megint jól kezdtünk, gólt tudtunk szerezni, feljöttünk három kettőre, és úgy gondoltam, ki lehet hozni a mérkőzést ikszre, de két-három védekezési hibát kihasznált az ellenfél, és ismét eredményes tudott lenni. Sokat kell gyakorolni, sokat kell dolgozni, bízom abban, hogy mire kezdődik a bajnokság, addigra rendbe rakjuk a védekezésünket, és az előre játékunk alakul majd a most hiányzó támadókkal.”

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
BUDAPEST HONVÉD–LUDOGOREC 2–4 (1–3)
Belek. V: Allwardt
HONVÉD:
Gróf – Kálnoki Kis (Batik), Lovric, Dino (Temesvári) – Heffler (Mezghrani), Gazdag (Banó-Szabó), Fousseni (Szendrei), Beglarisvili (Nagy G.), Uzoma (Kukoc) – Tischler, Holender (Cipf)
G: Tischler, Cipf, ill. Moti, Keserü, Popa, Campanharo

A BP. HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 2., szerda
Edzőtábor:január 16–26., Lara (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK (helyszín: Törökország)
Január 18., 15.30: Bp. Honvéd–PFK Ludogorec Razgrad (bolgár) 2–4 (Tischler, Cipf)
Január 21.: Bp. Honvéd–FK Ahmat Groznij (orosz)
Január 23.: Bp. Honvéd–FC Aarau (svájci)
Január 25.: Bp. Honvéd–FK Olimpik Doneck (ukrán)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik