Fotó: honvedfc.hu

 

A horvátok letámadása nem ízlett a Honvéd játékosainak, a magyar ellenakciókban nem volt kellő veszély, így az első félidőben megalapozottan szerzett kétgólos előnyt a Hajduk – szűrtük le a kispestiek hivatalos honlapjának beszámolójából.

Bár a második félidőben már a Kazahsztánból hazatérő Hidi Patrik is a pályán volt – a napokban újból szerződtetett középpályás a kisebb sérülést szenvedő Banó-Szabó Bencét váltotta a 39. percben –, a játék lépe nem változott, jobbára a Hajduk akarata érvényesült, és ez a hajrában újabb gólokat eredményezett.

„Az első félidőben is voltak lehetőségeink, nem éreztem, hogy a Hajduknak több helyzete van, mégis ők vezettek kettő nullára – idézi a honvedfc.hu Giuseppe Sannino vezetőedzőt. – Az eredmény valóban nem jó, viszont elégedett vagyok azzal, hogy erős riválissal szemben is több jó dolgot mutattunk a pályán. Mindenki ismeri a Hajduk Splitet, az egyik legjobb horvát klub, amely európai szinten is meghatározó együttes, és egy ilyen együttessel szemben is helytálltunk, s bár kikaptunk, jól játszottunk. Meccselhettünk volna egy gyenge csapat ellen is, nyerünk sok góllal, jól néz ki az eredményjelző, az viszont egyáltalán nem segítette volna a felkészülésünket. Rossz az eredmény, de nem volt rossz a teljesítmény, és arról se feledkezzünk meg, hogy több sérültünk is van, szóval gratulálok a játékosaimnak, hiszen nagy igyekezettel és odaadással futballoztak.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HAJDUK SPLIT (HORVÁT)–BUDAPEST HONVÉD FC 5–0 (2–0)
Mardan sportközpont, 50
néző. V: Bülent Demir (török)
HAJDUK. 1. félidő: Blazevic – Nejasmic, Krekovic, Blagaic, Juric, Bradaric, Colina, Tahiraj, Radic, Dellova (Ismajl, 41.), Tekic. 2. félidő: Ljubic – Barry, Krekovic (Delic, 68.), Jakolis, Caktas, Edouk, Juranovic, Vucur, Ismajli, Radic (Kalik, 68.), Bassel. Vezetőedző: Igor Tudor
HONVÉD: Tujvel – King (Kukoc, 52.), Batik (Kálnoki-Kis, 59.), Kamber, Lovric (Niba, 59.), Uzoma – Banó-Szabó (Hidi, 39.), Kesztyűs (Török, 85.), Aliji (László, 71.) – Lanzafame (Irimiás, 77.), Moutari (Cipf, 63.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino
Gólszerző: Krekovic (13.), Juric (31.), Edouk (71.), Caktas (78., 89.)
Forrás: honvedfc.hu

TOVÁBBI PÉNTEKI EREDMÉNYEK
SV Mattersburg (Nagymarton, osztrák I. o.)–Kaposvár 1–2
Kisvárda–FC Minaj (ukrán II. o.) 1–0
Paksi FC–Ahmat Groznij (orosz I. o.) 1–2

Puskás Akadémia–FC Hermannstadt (Nagyszeben, román I. o.) 1–1