Harmadik nyári felkészülési meccsét is megnyerte a Vasas (Fotó: vasasfc.hu)

 

Az első játékrészt a Kire Risztevszki fejes góljával 1–0-s vezetéssel záró Vasas a második félidőben Mahir Saglik találatával növelte az előnyt. Bár nem sokkal később a Haladás Mészáros Karol révén szépített, Király Botond visszaállította a kétgólos különbséget – 14 perc alatt három gól született.

A Vasas harmadik nyári felkészülési mérkőzését is megnyerte, először az izraeli Beitar Jeruzsálemnél, majd izgalmas meccsen az osztrák Sturm Graznál bizonyultak jobbnak az angyalföldiek.

A Haladásban az új szerzemények közül egyedül Tóth Dávid lépett pályára – a Vasasban Vít Benes szintén játszott –, a távozó Iszlai Bence nem volt ott a meccsen. Mint megírtuk, ő már biztosan távozik a szombathelyiektől, lehetséges következő csapataként éppen a Vasast emlegetik.

A próbajátékon szereplők közül Németh Milán, Varga Attila, Tóth Benjamin és az ausztrál George Howard egyaránt egy félidőt kapott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vasas–Haladás 3–1

Bük.
Vasas:
Kamenár – Burmeister (Debreceni, 55.), Benes, Risztevszki (Czingráber, 55.) – Szivacski (Király B., 55.), James, Vida M., Hangya – Ádám (Kulcsár T., a szünetben), Pavlov (Saglik, a szünetben), Remili (Murka, a szünetben)
Haladás: 1. félidő: 
Király G. – Tóth D., Jagodics, Devecseri, Németh M. – Kovács L, Tóth B. – Petró, Rácz B., Halmosi – Howard 2. félidő: Gyurján – Polgár, Schimmer, Varga A., Bosnjak – Kiss B., Overgoor – Mészáros K., Tóth M., Medgyes – Bamgboye
Gólszerző: Risztevszki (26.), Saglik (64.), Király B. (78.), ill. Mészáros K. (73.)

A HALADÁS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 
A felkészülés kezdete:
június 19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24., Bük: Vasas–Haladás 3–1 (Mészáros K.)
Július 1., 14.00, Szombathely, Király-kupa: Haladás–Paks
Július 1., 17.30 v. 19.00, Szombathely, Király-kupa: Haladás–Vasas/Soproni VSE
A többi még nem ismert.

A VASAS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 
A felkészülés kezdete: 
június 12.
Edzőtábor:
június 18–26., Bük
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 18., Telki: Vasas–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 2–1 (Kulcsár T., Remili – 11-esből)
Június 21., Kumberg: Sturm Graz (osztrák)–Vasas 3–4 (Benes, Vida M., Ádám – 11-esből, Murka)
Június 24., Bük: Vasas–Haladás 3–1 (Risztevszki, Saglik, Király B.)
*Június 29., 18.45, Petah Tikva, El-selejtező, 1. kör: Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas
Július 1., 15.30, Szombathely, Király-kupa: Vasas–Soproni VSE
Július 1., 17.30 v. 19.00, Szombathely, Király-kupa: Vasas–Haladás/Paks
*Július 6., 20.30, Szusza-stadion, El-selejtező, 1. kör: Vasas–Beitar Jeruzsálem (izraeli)
A többi még nem ismert.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Kozármisleny), Pinte Patrik (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Simon Ádám (Videoton, legutóbb kölcsönben Gyirmót FC Győr, ?), Tóth Dávid (Soproni VSE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK), Medgyes Zoltán (Dorog), Nagy Patrik (Soproni VSE), Petró Balázs (Budaörs), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: George Howard (ausztrál, szabadon igazolható, legutóbb Melbourne City – Ausztrália, próbajáték), Németh Milán (Soproni VSE, próbajáték), Tóth Benjamin (SV Austria, Salzburg – Ausztria, próbajáték), Varga Attila (szlovákiai, Sampdoria – Olaszország, próbajáték), Claudio De Sousa (olasz, Racing Roma – Olaszország)
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Gajdos Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Hidvégi Sándor (szabadon igazolható), Nagy Patrik (Gyirmót), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt
(zalaegerszegi kölcsön után Soproni VSE), Fehér Zoltán (Soproni VSE), Garda Géza (Soproni VSE), Gyürki Gergő (Soproni VSE), Soós Bence (Soproni VSE), Szellák Soma (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Iszlai Bence (lejár a szerződése, DVSC, Újpest, Vasas), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Vít Benes (cseh, FK Jablonec – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, DVSC), Hidi Patrik (Honvéd, lejár a szerződése), Iszlai Bence (Haladás, lejár a szerződése), Lubos Kamenár (szlovák, Slask Wroclaw – Lengyelország), Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként), Novák Csanád (Mezőkövesd), Osváth Attila (debreceni kölcsön után Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: