„Kissé meglepett a Mol Fehérvár FC megkeresése, de nem is igazán gondolkoztam, hogy elfogadjam-e, boldog vagyok, hogy itt lehetek! Nagy tervekkel érkeztem Székesfehérvárra, egy ekkora klubban mindig óriási felelősség játszani, ez Újpestről érkezve nekem azért nem újdonság. Azon leszek, hogy minél előbb pályára kerüljek és nagy sikereket érjek el a csapattal. Az elmúlt időszakban kevesebb lehetőséget kaptam, ezért van némi meccshiányom, de ezt a helyzetet természetesen meg kell és meg is fogom oldani. Brockhauser István kapusedzőt, illetve az új kapustársakat személyesen eddig még nem ismertem, de izgatottan várom a közös munkát” – nyilatkozta Gundel-Takács Bence.

„Bence korán felhívta magára a figyelmet már korábbi csapatainál is, ritka, kivételes adottságokkal rendelkezik, amik arra predesztinálják, hogy kiváló kapus válhasson belőle. A szélesebb közvélemény számára akkor vált igazán ismertté, amikor az Újpest színeiben bemutatkozott az NB I-ben és fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő. Azóta nyomon követtük a pályafutását, hatalmas potenciál rejlik benne. Ezt a Vidiben kihozhatja magából, mert olyan társakkal és olyan kapusedzővel dolgozhat, akik mellett garantált lesz a további fejlődése” – nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, Haladás), Gundel-Takács Bence (Újpest FC), Halmai Ádám (Haladás), Kovács Dániel (Soroksár), Viszar Muszliu (északmacedón, Shkëndija – Észak-Macedónia), Nyári Patrik (Haladás), Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Ferencváros), Adrian Rus (román-magyar, PAFC, legutóbb kölcsönben Sepsi OSK – Románia) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Balogh Norbert (Palermo – Olaszország), Richard Sánchez (paraguayi, Olimpia – Paraguay), Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
Távozók: Joan Campins (spanyol, Royal Excel Mouscron – Belgium, szabadon igazolhatóként), Elvir Hadzic (bosnyák, ?), Hársfalvi András (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Réti Patrik (BFC Siófok, kölcsön után végleg), Sós Bence (PAFC, kölcsön után végleg), Szabó Bence (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Tomás Tujvel (szlovák, Bp. Honvéd), Tóth Bence (Vasas FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd), Bévárdi Zsombor (Debreceni VSC), Bolla Bendegúz (ZTE FC – ismét), Nyári Patrik (Haladás), Tamás Krisztián (ZTE FC), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr). Kooperációs kölcsön (Budaörs): Halmai Ádám, Mocsi Attila, Szabó Bálint
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Adrian Rus (román-magyar, FCSB – Románia)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek: Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolható), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia, szabadon igazolható), Szakály Péter (Puskás Akadémia, szabadon igazolható)
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Gundel-Takács Bence (Fehérvár), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda), Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe távozók: Szűcs Kristóf (Vác FC). Kooperációs kölcsön (Vác FC): Filipovics Marko, Hajnal Balázs 
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: