Fehérvár: Kemény feladat, de nem lehetetlen – Carrillo a Honvéd-verésről

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 14:24
null
Joan Carrillo amondó, egy csapat csak akkor nyerhet, ha nyerni is akar (Fotó: Szabó Miklós)
A támadófutballt ígérő szakvezető, Joan Carrillo az apró lépésekről, a hibáiról és a büszkeségről is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.


– Három hete vágtak neki a munkának, szombaton már a Honvédot fogadják bajnoki mérkőzésen. Elegendő idő jutott a felkészülésre?

Mutasson nekem egy olyan edzőt, aki a rajt előtt azt állítja, hogy mindenre volt ideje – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére egy mosoly kíséretében Joan Carrillo, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője. – Nyilván én sem bánkódtam volna, ha egy-két hetünk még marad, hogy csiszoljunk azon, amin nem árt, de tisztában voltunk vele, mikor kell az idén először tétmeccsen pályára lépnünk. Ami a legfontosabb volt, elvégeztük, készen állunk a hétvégi csatára.

– A teljes tavaszi idényre is?
– Egyelőre a Honvéd elleni mérkőzésre összpontosítunk, semmi másra. A játékosokban is igyekeztem tudatosítani, hogy ne tizenhét találkozóban gondolkozzanak, hanem tizenhétszer egyben. Tudom, ez kissé különösen hangzik, de ha már most azon rágódnánk, mi lesz májusban, csak magunknak ártanánk. Lehet, régimódi vagyok, de azt vallom, akkor juthatunk messzire, ha lépésről lépésre haladunk.

– Az utolsó őszi fordulót, a Kisvárda legyőzését követően úgy nyilatkozott, még nem úgy játszik a csapat, ahogyan szeretné. Most már úgy játszik?
Támadófutballt ígértem, és szeretném is megvalósítani. Ez persze nem megy fegyelmezett védekezés nélkül. Az elmúlt hetekben szerzett benyomások azt mondatják velem, előreléptünk. A meccseken dominálva, a győztesekre jellemző mentalitással kell futballoznunk. Mert egy csapat csak akkor nyerhet, ha nyerni is akar.

– Négy edzőmérkőzéssel a hátuk mögött fogadják a Honvédot. Nem aggasztja, hogy egyiket sem nyerték meg?
Kikapni sosem jó, és mivel mi a négyből háromszor vereséget szenvedtünk, az eredményekkel nem lehetek elégedett. Azt azonban ne felejtsük, a csapatok azért is vívnak felkészülési meccseket, hogy közben gyakoroljanak. Innen nézve pedig egy rossz szavam sem lehet, mert a Winterthur, a Sion, a Bochum és a Stuttgart elleni kilencven perc remek tesztnek bizonyult. Egyébként is sokkal jobban
szeretem, ha erős ellenfelekkel játszunk, mint gyengébbekkel, mert előbbiek ellen derül ki, miben kell javulnunk.

– Az utolsó mérkőzésen az eddigi egyetlen téli átigazolás, Lyes Houri is lehetőséget kapott már. Kiderült, hogy a francia középpályásnak miért Bűvész a beceneve?
Intelligens labdarúgó, annyi bizonyos. A támadójátékban nagy segítségünkre lehet, annál is inkább, mert erős az egy az egy elleni szituációkban, ráadásul kiválóan passzol előre.

– Erről a nézők is meggyőződhetnek a hétvégén?
Talán. Mielőtt megérkezett hozzánk, hetekig nem edzett, némi időre van szüksége ahhoz, hogy fizikailag a topon legyen. A mérkőzésre nevezendő keretben bizonyára benne lesz, a többit meglátjuk.

– Az átigazolási időszak február közepén ér véget. Addig szeretne még új játékost az öltözőben látni?
Én azokkal a labdarúgókkal foglalkozom, akik jelenleg is a keret tagjai. Bennük maximálisan megbízom, mint ahogy a sportigazgatónkban, Kovács Zoltánban is. Miután november végén visszatértem Fehérvárra, hamar megbizonyosodtam róla, az elmúlt években elért sikerek titka abban is rejlik, hogy mindenki csak azzal foglalkozik, ami a hatáskörébe tartozik.

– Arról már beszélt korábban, hogy elképesztő fejlődést tapasztalt a klubnál a távozása és a visszatérése között eltelt négy és fél évben. Ön mennyit változott ebben az időszakban?
Öregebb lettem… Ugyanakkor remélem, hogy jobb edző is. Nem én vagyok a világ legjobb szakembere, ezért is igyekszem napról napra fejlődni. Nem vitás, sok hibát követek el, de arra törekszem, hogy amit ma elrontottam, holnapra kijavítsam. Ami viszont nem változott, jobban mondva, nem múlt el, az a sikeréhségem. Ugyanúgy akarom a győzelmet ötvenegy esztendősen, mint bármikor korábban. Sőt lehet, hogy még jobban is. A fehérvári klub közel áll a szívemhez, ezért is vagyok boldog, hogy újra itt dolgozhatok. A héten találkoztunk a szurkolókkal egy ankét keretében, annak befejeztével nagyon jó érzésekkel indultam haza. Én úgy nőttem fel, hogy egy klubnak a drukkerek a legfontosabbak, velük a csapat még erősebb lehet. Azt szeretném, hogy a fehérváriak minden mérkőzés után legyenek büszkék ránk.

– Vajon a bajnokság végén azok lehetnek?
Még a szombati meccsünk sem ért véget, nemhogy a bajnokság! Jelen pillanatban nem is foglalkoztat más, mint hogy győzelemmel kezdjünk. Jó csapat a Honvéd, valószínűleg a védekezésre összpontosít majd, nekünk az lesz a dolgunk, hogy megtaláljuk a rést a pajzson. Kemény feladatnak ígérkezik, de nem lehetetlennek.

NB I, 17. FORDULÓ
Január 25., szombat

14.55: Ferencváros–Paksi FC (Tv: Duna World)
17.00: Mol Fehérvár FC–Bp. Honvéd (Tv: Duna World)
17.00: Mezőkövesd–Kisvárda
17.00: Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK
17.00: Kaposvári Rákóczi–Puskás Akadémia
19.00: Debreceni VSC–Újpest FC

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 15 11 3 1 29–14 +15 36
2. Mol Fehérvár FC 16 10 2 4 31–17 +14 32
3. Mezőkövesd Zsóry FC 16 8 4 4 20–13 +7 28
4. Puskás Akadémia FC 16 7 4 5 26–20 +6 25
5. Újpest FC 16 7 3 6 23–22 +1 24
6. Budapest Honvéd 16 7 3 6 19–20 –1 24
7. Kisvárda 16 6 2 8 18–22 –4 20
8. Debreceni VSC 15 6 1 8 25–30 –5 19
9. Diósgyőri VTK 16 6 1 9 16–24 –8 19
10. Paksi FC 16 5 2 9 20–29 –9 17
11. Zalaegerszegi TE FC 16 4 5 7 23–22 +1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 16 3 13 15–32 –17 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik