ETO: Miriuta tartotta a szavát, Deac nem - csalódott az edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.26. 10:09
null
Miriuta Győrben elégedett a körülményekkel, Kolozsváron nem mindig volt az (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
Vasile Miriuta, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO jelenlegi, a CFR Cluj korábbi vezetőedzője egy kolozsvári hírportálnak adott interjújában beszélt távozásáról, a magyar futball helyzetéről, valamint Ciprian Deac meghiúsult átigazolásáról.

Az actualdecluj.ro oldal azt írja, Miriuta számára valóra vált álom, hogy a Győr edzője lehet, amelynél ötcsillagos edzőkomplexumban dolgozhat teljes támogatás és biztos anyagi háttér mellett. A szakember nem is panaszkodik, örül neki, hogy hét edzőpályán készülhet csapatával, a keretét azonban alaposan át kellett alakítania.

„Kilenc játékostól el kellett búcsúznom, de így is nagyszerű a keretünk, ráadásul már sikerült erősítenünk is – mondta Miriuta. – Öt magyar válogatott labdarúgóm van, szerződtettük Miroslav Stevanovicot, akiért a Sevilla korábban kétmillió eurót fizetett, tavaly pedig még az Alavésben játszott.”

„Érkezhet egy macedón jobbhátvéd (Vladica Brdarovszki – a szerk.), itt van Rudolf Gergely, aki az olasz élvonalban is játszott már, és Dan Bucsa is aláírt már. Dan igazi vezéregyéniség, ilyen játékosokra van szükségem, mint ő. Nagy meglepetés lesz mindenkinek, Romániában posztján az egyik legjobb, az ő szerződtetésével nem vállaltam túl nagy kockázatot.”

Miriuta szerette magával vinni Ciprian Deacot is a CFR Clujből, szóban már meg is állapodott vele, ám a játékos végül Izraelben kötött ki – igaz, román sajtóértesülések szerint az az ügy sincs még lezárva.

„Ha őszinte vagyok azt mondom, ő már nem létezik számomra… Megállapodtam vele, úgy volt, hogy jön velem Magyarországra, még kezet is fogtunk! A klubbal is megvolt már az egyezség, a CFR is jól járt volna az ügylettel. Amikor megérkezett Győrbe akkor mégis azt mondta, nem tud aláírni, mert Izraelbe igazol. Nagyon bíztam benne, de hatalmasat kellett csalódnom. Most már lezárt fejezetként tekintek az ügyre.”

Én is megtehettem volna, hogy máshova megyek, olyan ajánlatot kaptam, ami jobb volt a Győrénél, de már októberben elígérkeztem ide, és tartottam magam a szavamhoz. Volt más is, akit magammal hoztam volna Kolozsvárból, és mégsem jöttek, de ők legalább egyenesek voltak. Mário Camora nem akart jönni, ezt megértettem, ahogyan azt is, hogy Mateo Susic jobb ajánlatot kapott máshonnan (a Sheriff Tiraspoltól – a szerk.).”

Miriuta a CFR-nél szóvá tette, ha problémák voltak a fizetésekkel – a szakember nem bánta meg, hogy így tett.

„Hogyan tud megélni bárki úgy, hogy hat-hét hónapja nem fizették ki? Egy edzőnek meg kell védenie a játékosait, különben is, hogyan várjak el bármit így tőlük? Pénz nélkül lehetetlen sikeresnek lenni. Ettől függetlenül nincs bennem harag, még most is vannak ott barátaim, szurkolok nekik, hogy sikeresek legyenek.”

A korábbi középpályás a Győrrel kapcsolatban elmondta, erre a szezonra csak az építkezés a céljuk, a következő idényben azonban a bajnoki cím lesz az elvárás. Miriuta érzi a támogatást, és véleménye szerint a magyar labdarúgásban elkezdődött egy fejlődés, amelynek jeleit hamarosan észrevehetjük.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László, Németh Bence, Szabó Levente
Kiszemeltek: Tadej Apatic (szlovén, szabadon igazolható, próbajáték), Vladica Brdarovszki (macedón, Peliszter – Macedónia, próbajáték), Csizmadia Csaba (Lombard Pápa),Fazakas Géza (Sopron), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Nagy János (Újpest, próbajáték)
Távozók: Valentin Babic (horvát, szabadon igazolható), Dudás Ádám (Haladás), Marián Had (szlovák, Dukla Banská Bystrica – Szlovákia), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható),Sváb Dániel (szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Milos Kocics (szerb), Stieber András (érdeklődnek iránta: Lombard Pápa), Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik