Espanyol, Bölcske – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 22:59

Nem lehet azt mondani, hogy Böde Dánielnek örömet szerzett volna a jubileum. A középcsatár 350. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára, ebből kétszázon előző együttesében, a Fradiban játszott, 150. alkalommal – éppen a budapesti zöld-fehérek ellen – most ismét Pakson. Már a félidőben 3–0-ra vezetett a Fradi (a vége 4–0 lett), egyértelművé téve, ezen a napon korábbi csapata esélyt sem ad Bödének, hogy a center egyáltalán eljátszhasson a gondolattal, a Paks nyerhet. Ezzel az is nyilvánvalóvá vált, hiába szerezne gólt, mint a hét évvel ezelőtt játszott Paks–Fradin a vidéki együttes mezében, a hazai győzelem elmarad. A 13-as mez nem hozott szerencsét, Böde ebben a bajnokságban még nem talált be.

Ugyanakkor továbbra is érvényes Tomiszlav Szivics megjegyzése. A paksiak szakvezetője szombati számunkban azt nyilatkozta, akárhogy is alakuljon a Paks–Ferencváros, a 25-szörös válogatott támadó megítélése nem változik: a pályán igazi példakép, akit mindenki elfogad. Pakson fontos is a jelenléte, mert a hazai futballistákra épülő együttesben ő a vezéregyéniség. Ugyanakkor a vereség ellenére emeljük meg a kalapunkat: a tolnai együttes – nagyon szimpatikusan – a korszellemre fittyet hányva nem a külföldi labdarúgókat szerepelteti.

Ez a törekvés ugyan dicséretes, ám a Paks nem késztette teljes erőbedobásra az FTC-t, márpedig az Üllői úton az Európa-liga csoportkörének első mérkőzésére készülnek, az Espanyol elleni idegenbeli erőpróbára. Gyakran elhangzik, élcsapataink azért vallanak kudarcot a nemzetközi mezőnyben, mert a hazai mérkőzések nem készítik fel a játékosokat a maximális erőkifejtést igénylő kupamérkőzésekre. A Fradi azt is megengedhette magának, hogy ne a legjobb összeállításban lépjen pályára – adva van a kérdés, később nem üt-e vissza, hogy nem küzdelmes mérkőzések kohójában edződik.

Ami tény, a Ferencváros hozta a kötelezőt, más kérdés, hogy az Espanyol ellen jóval nagyobb iramú mérkőzés várható. Ugyanakkor az élet Tolnában is megy tovább: vasárnap Madocsa–Bölcske megyei rangadót rendeznek, a hazaiaknak nyerniük kell. Már csak azért is, mert Böde Dani a madocsaiak edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik