Eger: egy brazil, két szerb és egy pécsi kiszemelt

Vágólapra másolva!
2012.06.19. 08:36
Az NB I-ben újonc Egri FC tegnap kezdte meg a felkészülést az új idényre. A kerettel kapcsolatos lehetséges változásokról Vancsa Miklós klubigazgató nyilatkozott.

„Az elmúlt hetekben Simon Antal vezetőedzővel nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy a csapat majd elérje a klub történetének legjobb helyezését az élvonalban – nyilatkozta a heol.hu-nak Vancsa Miklós, az Egri FC klubigazgatója. – A munka gőzerővel zajlik a háttérben.”heol.hu-nak Vancsa Miklós, az Egri FC klubigazgatója. – A munka gőzerővel zajlik a háttérben.”

„A keret tagjaival kapcsolat annyi bizonyos, hogy Eszlátyi Istvánnal (a PMFC kölcsönjátékosaként a BKV Előrében szerepelt – a szerk.) közel állunk a megállapodáshoz és minden bizonnyal szerződést kap Albert Ádám (Dunakanyar-Vác) is. A brazil Marcos Tanque Vojtekovszki Csaba és Balogh Attila edzők irányításával már két hete itt edz nálunk, és továbbra is teszteljük, csakúgy, mint a Rudan ikerpár tagjait. A Sztefan és Momcsilo keresztnevű duó a Crvena zvezda B csapatában szerepelt eddig” – nyilatkozta a sportvezető.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ EGRI FC-NÉL
Érkezők: Preklet Csaba (Reggina – Olaszország, kölcsön után végleg)
Távozik/távozhat: Bíró Péter (Lombard Pápa – lejár a kölcsönszerződése), Fürjes Ádám (Vasas – lejár a kölcsönszerződése)
Kiszemeltek: Eszlátyi István (PMFC), Lázok János (Duisburg – Németország, szabadon igazolható), Marcos Tanque (brazil, szabadon igazolható), Németh Norbert (Bp. Honvéd), Sipeki István (Paks), Liban Abdi (szomáliai-norvég, Ferencváros), Sztefan Rudan (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Momcsilo Rudan (szerb, Crvena zvezda – Szerbia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik