Ebedli Zoltán unokája debütált Kisvárdán, Henty és Ádám duplával tért vissza

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 17:04
null
A kisvárdai Kovácsréti Márk (labdával) a Paks ellen debütált az NB I-ben (Fotó: Kisvárda FC)
A labdarúgó NB I új idényébe is folytatjuk sorozatunkat, amelyben az előző bajnoki forduló érdekességeire, legjeire tekintünk vissza. Ugyan az 1. fordulóból későbbre halasztották a DVSC–Ferencváros mérkőzést, ám így is voltak kiemelést érdemlő teljesítmények, események.

A HÉT ÚJONCAI

A Magyar Labdarúgó-szövetség a nyáron ismét bevezette az úgynevezett fiatalszabályt a labdarúgó NB I ben, amelynek értelmében azok a csapatok, amelyeknél átlagosan egy, 1999. január 1. után született labdarúgó mind a 33 fordulót végigjátssza, az idény végén 50 millió forintos pluszdíjazásban részesülnek (a 2000. január 1. után születettek percei duplán számítanak). Az 1. fordulóban összesen öt 1999. január 1. után született labdarúgó lépett pályára, közülük három játékos, a 20 éves Berla Attila (Bp. Honvéd), a 18 esztendős Kovácsréti Márk (Kisvárda) és a 17 esztendős Radics Márton (Puskás Akadémia) most mutatkozott be. Rajtuk kívül a 20 éves Banó-Szabó Bence (Bp. Honvéd) és a negyedik NB I-es idényét kezdő, de még mindig csak 18 éves Kiss Tamás (ő volt az első játékos az NB I történetében, akinek a születési dátuma kettessel kezdődött) lépett pályára a „kedvezményezett” korosztályból.

A támadó Kovácsréti Márk kezdőként 80 percet játszott a Kisvárdában a Paks ellen 1–0-ra megnyert meccsen, mielőtt lecserélték.A mérkőzés után a várdaiak nyáron érkező vezetőedzője, Miriuta László arról beszélt, meglepte, hogy korábban még nem kapott lehetőséget a tehetséges játékos az NB I-ben. A 2000. szeptember 1-én, Budapesten született Kovácsréti az UTE-ben kezdett futballozni (hét évig pallérozódott a lila-fehéreknél), aztán játszott a Vasas Kubala Akadémiánál, majd 2015 és 2017 között a Ferencváros labdarúgója volt. A 2017–2018-as évadban pedig három meccsen lépett pályára a Kisvárda első csapatában az NB II-ben, de az előző idényben, az NB I-ben nem kapott lehetőséget a nyáron légiósok hadát szerződtető klubnál. Az MLSZ versenyrendszerében, az adatbank.mlsz.hu szerint eddig 265 mérkőzésen játszott, és 153 gólt szerzett. Nem mellékesen Kovácsréti annak az Ebedli Zoltánnak az unokája, aki 1973 és 1988 között összesen 564-szer lépett pályára a Ferencváros színeiben, az A-válogatottban pedig 12 alkalommal szerepelt.

A Puskás Akadémiában a 17 éves, győri születésű védekező középpályás, Radics Márton debütált, aki 2017-től játszik Felcsúton.Radics az NSO Tv-nek elmondta, az Újpest elleni találkozó előtti napon tudta meg, hogy kezdeni fog, s a hírrel először természetesen a szüleit hívta fel. Édesapja, Radics Zsolt 114 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, a Puskás Akadémia fiatal játékosa a nyomdokaiba lépne. Elmondta, a meccs után azonnal tudtak néhány szót váltani az Illovszky Rudolf Stadionban, de a „hosszabb elemzés” estére maradt.

A Honvéd 20 éves kapusa, Berla Attila múlt héten már az Európa-ligában is debütált, miután a nyáron szerződtetett Lefkovits Robi megsérült. Craiovában nem kapott gólt (csak a tizenegyesrúgások során), Diósgyőrben, az első NB I-es meccsén pedig a 2–1-es vereség alkalmával nem tehetett a gólokról, egyet büntetőből kapott, a győztes találatnál pedig tehetetlen volt a közelről tisztán fejelő Szerhij Sesztakovval szemben.

A HÉT VISSZATÉRŐI ÉS DUPLÁZÓI

Az 1. fordulóban két olyan csatár is duplázott, aki hosszabb szünet után tért vissza az NB I-be. Ádám Martin 2018 júniusa után lépett ismét pályára élvonalbeli meccsen, akkor a Vasas játékosaként szerepelt a Honvéd ellen, viszont legutóbbi NB I-es gólját a Videoton ellen szerezte 2018. február 24-én, akkor 2–1-re kapott ki a csapata, most a Kaposvár játékosaként duplázott a fehérváriak otthonában, de most is vesztes csapat tagja volt.

A Mol Fehérvár FC–Kaposvár (4–2) mérkőzésen a hazaiaknál Futács Márkó és a bosnyák Armin Hodzic is duplázott. A télen igazolt Futácsnak ez volt az első duplája a fehérváriaknál, korábban összesen szerzett két gólt a Vidiben az NB I-ben, és ugyancsak először ért el két gólt a tavaly ősszel érkező Hodzic, aki összességében a 27. meccsén a 6. gólját jegyezte a magyar élvonalban.

Szintén két gólt szerzett az Újpest ellen a volt fehérvári Ezekiel Henty, aki legutóbb kölcsönben Eszéken szerepelt, és amikor ezt megelőzően gólt szerzett a PAFC-ban – tavaly májusban a Haladás ellen –, akkor is duplázott, ám akkor 3–2-es vereségben volt része.

TOVÁBBI LEGEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

Mindkét feljutó csapat, a ZTE és a Kaposvár is vereséggel kezdett. Tavaly az újoncok közül, a Kisvárda ugyanúgy négy gólt kapott az első körben a Fehérvár vendégeként, mint most a Kaposvár, viszont nem ért el egyet sem, míg az MTK a nyitányon 2–0-ra győzött Újpesten, a végén mégis kiesett, miközben a Kisvárda meg benn maradt.

Az 1. fordulóban papíron öt olyan edző mutatkozott be új klubjánál, akit a nyáron neveztek ki az adott csapat élére. Azért papíron, mert a Kaposvárnál hivatalosan Disztl László a vezetőedző, de a gyakorlatban továbbra is Waltner Róbert irányít, akivel feljutottak a somogyiak. A Puskás Akadémia Hornyák Zsolttal és a Kisvárda Miriuta Lászlóval győzelemmel nyitott, viszont Tomiszlav Szivics második paksi regnálása vereséggel indult, és a Honvéd is kikapott Diósgyőrben az olasz Giuseppe Sanninóval a kispadon.

A hét képe – alvó Ferrari-szurkoló az Újpest–Puskás Akadémia meccsen:

A hét felháborodása az újpesti Zsótér Donáté, aki nem értette az elégedetlen szurkolói reakciókat a Puskás Akadémia elleni 3–1-es vereség után.

„Ez volt az első mérkőzésünk, így még nem dőlt össze a világ – idézi a szegedma.hu Zsótér Donátot. Sok volt a ki nem kényszerített hiba a játékunkban, az átvételek és a passzok minősége sem volt megfelelő. A mérkőzés előtt fellocsolták a pályát, így szokatlanul gyors volt, de nem szabad erre fognunk a vereséget. Sajnáljuk, hogy így alakult a meccs. Azt gondolom, jó úton járunk, megvoltak a helyzeteink, ha ezeket ki tudjuk használni a jövőben, eredményesebbek leszünk.”

A hét meglepetését pedig kivételesen nem az NB I-ből, hanem az NB II-ből választottuk, azok után, hogy a licencadó bizottság múlt héten megfosztotta a másodosztályú licencétől a Balmazújvárost, amely a hivatalos oldalán el is búcsúzott a másodosztálytól, a csapat részint ifistákkal felállva vasárnap mégis pályára lépett Siófokon (ezt a döntés jogerőre emelkedéséig megteheti), a 0–0-s döntetlennel pedig egy pontot szerzett.

Így ünnepelték a balmazújvárosiak a siófoki pontszerzést

A hét villanása – Gheorghe Grozav győztes gólja a Paks ellen

A hét legszebb szurkolója – az Anna-bál idei szépe, a kisvárdai Purgel Réka, a Paks ellen ő végezte el a kezdőrúgást.

NB I, 2019–2020, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 3., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kisvárda Master Good–Paksi FC 1–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepBogár Gergő
2128
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József 2245
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–3
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
2707
AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP
Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd 2–1Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
6139
Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Solymosi Péter
2881
A Ferencvárosi TC–Debreceni VSC mérkőzést későbbre halasztották
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik