DVTK: Vissza kellett szereznünk a drukkerek bizalmát – Feczkó

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 20:39
null
Feczkó Tamás a hétvégén a Fradi ellen mutathatja meg diósgyőri csapatának a győzelem felé vezető utat (Fotó: Tumbász Hédi)
Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője felmérte, milyen taktika megvalósítására lehet képes a játékoskeret, és szakított a korábbi elképzelésekkel.

 

– A Ferencváros ellen még nem nyert bajnokit...
– Dehogynem, a Nyíregyházával U15-ben, még játékosként – vágta rá Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője, aki korábbi csapatával, az MTK Budapesttel az előző idényben 4–1-re, 2–0-ra és 3–1-re kapott ki a zöld-fehérektől, vasárnap azonban az őszi szezon utolsó bajnokiján újra próbálkozhat. – Egyébként pedig nagyon kedves, hogy emlékeztet rá, de akkor éppen itt az ideje, hogy nyerjek. Már csak a szurkolóink miatt sem tehetjük meg, hogy rosszul futballozzunk.

– Mi változott a klubnál, hogy a szervezett szurkolást korábban beszüntető csoportok az ősszel visszatértek a lelátóra?
– Kizárólag a szakmai szempontokat figyelembe véve tudok válaszolni. Amikor kineveztek a Diósgyőr edzőjének, a szurkolók sztrájkoltak, a csapat az utolsó helyen állt, vagyis először is vissza kellett szereznünk a drukkerek bizalmát. Ezt elsősorban eredményességgel lehet elérni, az eredményességhez pedig nem árt a sok és látványos támadásvezetés. Ezeket a nézők értékelték, és az ünneplésük a hétközi edzésmunkára is hatással volt.

– Az ötödik fordulót követően mindössze három megszerzett ponttal sereghajtó volt a Diósgyőr. Ugyanazzal a kerettel miért futballoznak most eredményesebben?
– Azért történt némi változtatás az elmúlt hetekben. Az eddigi csapataimnál is a játékosállomány képzettségéhez alakítottam a taktikát. Szeptember elején, amikor átvettem a csapatot, a segítőimmel néhány edzésen felmértük a lehetőségeinket, ennek folyományaként megváltunk a nigériai Yannick Ndzoumoutól, a szlovák Martin Juhartól és a szerb Branko Mihajlovicstól, illetve Óvári Zsoltot és Ternován Patrikot átmenetileg átirányítottuk az NB III-as csapathoz, ők vélhetően kölcsönszerződéssel a télen másik klubnál kaphatnak több játéklehetőséget. Mindemellett a korábbi, labdabirtokláson alapuló támadójátékot sem erőltettük tovább, mert az elmúlt években bebizonyosodott, hogy Diósgyőrben nem vezet eredményre.

– Az imént mondta, hogy a szurkolók szeretik a sok és látványos támadást.
– Persze, de támadni nemcsak állandó labdabirtoklással lehet, hanem a biztos védekezésből indulva is. Egyébként pedig nem állítom, hogy máris tökéletesen futballozunk, ám figyelemre méltó, hogy a legutóbbi négy idegenbeli bajnokinkból hármat megnyertünk. A paksi siker dicsérendő, de nagyobb fegyvertény, hogy Mezőkövesden öt és fél, Újpesten pedig tizenhárom év után győztünk újra.

– A télen hozzányúlnak a kerethez?
– Szeretnék néhány poszton versenyhelyzetet teremteni. Az őszi szezon közben Rui Pedro, Mirko Ivanovszki és Iszlai Bence bizonyította, hogy jó választás volt, de egyelőre szűkös a keretünk. Egyebek mellett ennek is tulajdonítható, hogy az MTK ellen kiestünk a Magyar Kupából. Hatvanhét órával voltunk a Fehérvár elleni bajnokink után, megfelelő rotáció híján pedig lehetetlen volt a játékosok regenerálódása, az élettani határaikat nem lehet befolyásolni.

– Hogy állnak az utánpótlással? Csak mert második számú csapatuk sereghajtó az NB III Keleti csoportjában.
– A harmadosztály nem az én asztalom, de a klub két-két labdarúgója tagja az utánpótlás-válogatottaknak az U15-ös korosztálytól kezdve U19-ig bezárólag. Az idény végén az U17 és az U16 összesített eredménye alapján az első öt feljut az első osztályba. A Diósgyőr az első helyen áll, és huszonkét ponttal előzi meg az ötödik helyezettet. Mindig is fiatalpárti edző voltam, a legtehetségesebbek szeptember óta rendszeresen a felnőttkerettel is edzenek, és a tizenhét éves Orosz Donát kezdőként végig a pályán volt az élcsapatnak nevezhető Mezőkövesd ellen.

NEGYVENNÉL MÁR VESZÉLYBEN
Bár Feczkó Tamás egyelőre csak tíz bajnokin irányította a Diósgyőrt, és csapata ebben az időszakban 53 százalékos teljesítményt nyújt, igazán mérvadó az idény utáni összegzés lehet. Ami tény: elődje, Fernando Fernández 44 bajnokin 35.6 százalékos teljesítményt ért el a Diósgyőrrel, míg azt megelőzően Bódog Tamás 37 bajnokin 41.4 százalékosat. Ha e két edzőnél is az első tíz bajnokit vesszük alapnak, Bódog Tamás 53.3, a spanyol szakember 23.3 százalékon állt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik