DVTK: szlovák válogatott középpályás érkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.28. 17:00
A DVTK ötödik nyári igazolásaként a korábbi szlovák válogatott Martin Juhar érkezését jelentette be a klub honlapján. A 30 éves ballábas középpályás az elmúlt idényt a Zbrojovka Brnóban töltötte.

A kassai születésű Martin Juhar a helyi Lokomotívában nevelkedett, de az MFK-ban (az egykori VSS, ZTS, majd 1. FC Kosice jogutódja) lett profi labdarúgó. Fokozatosan épült be a csapatba, és 2009-ben már mindkét Európa-liga-selejtezőt végigjátszotta az AS Roma ellen. Alapembere volt a szlovák korosztályos válogatottaknak, 2013-banbemutatkozott az A-válogatottban is.

Időközben Csehországba igazolt, és a Sparta Praha kulcsembereként is kilépett a nemzetközi porondra. Miután országot váltott, a lengyel élvonalbeli Termalica Nieciecza színeiben futballozott másfél évig, végül egy rövid németországi kalandot követően tért vissza Csehországba, a Zbrojovka Brnóhoz.

Martin Juhar kedden részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírta szerződését, szerdán pedig csatlakozik új társaihoz.

„Örülök, hogy a DVTK labdarúgója lehetek! Csodálatos a Diósgyőri Stadion, még üresen is teljesen elvarázsolt – nyilatkozta Martin Juhar. Kassán születtem, de már hét éve nagyrészt Csehországban és Lengyelországban játszottam, ezért napi szinten nem vagyok képben a magyar futballal kapcsolatban, viszont az utóbbi időben sok jót hallottam. Amikor tudomást szereztem a DVTK érdeklődéséről, természetesen az interneten is körbenéztem, és azt láttam, a szurkolók nem változtak a régi időkhöz képest, ugyanolyan lelkesek. A pálya mindkét szélén jól érzem magam, ám ha az edző úgy dönt, bal oldali védőként is megállom a helyem. Igyekszem minél jobb teljesítményt nyújtani és hozzátenni a DVTK jó szerepléséhez.”

„Régóta figyeltük Martin Juhar teljesítményét, és nem a döntés, hanem a megállapodás vett igénybe több időt – mondta el Tajti József sportigazgató. – Bal oldali védőként és középpályásként elsősorban azt várjuk tőle, hogy játssza be a pálya szélét, menjen föl-alá, és mutassa meg, milyen küzdő, mert eddig azt láttuk tőle, hogy igazi harcos típus. Emellett kiváló bal lábbal rendelkezik, jól rúgja a szabadrúgásokat, biztos vagyok benne, hogy megoldja a bal oldali gondjainkat.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Martin Juhar (Zbrojovka Brno – Csehország), Tomislav Mazalovic (horvát, Inter Zapresic – Horvátország), Branko Mihajlovics (szerb, Hapoel Petah-Tikva – Izrael), Tajti Mátyás (Málaga – Spanyolország), Vernes Richárd (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Antal Barna (romániai, FK Csíkszereda, Románia – próbajáték), Szofian Dzsebari (marokkói-spanyol, FK Csíkszereda, Románia – próbajáték)
Távozók: Diego Vela Vázquez (spanyol), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia, kölcsön után végleg), Mahalek Marcell (Putnok), Szarka Ákos (szlovákiai, Gyirmót FC Győr – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (kazincbarcikai kölcsön után Budafok), Kitl Krisztián (soproni kölcsön után Ceglédi VSE), Óvári Zsolt (Balmazújváros), Szabó I Balázs (siófoki kölcsön után Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia, onnan MFK Karviná – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik