DVTK: Már tettünk a bankba, most kivennénk - Szivics

2013.08.09. 19:46
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője elégedett csapatának teljesítményével, és úgy érzi meccsről meccsre erősebbek.

„Elégedett vagyok az eddig lejátszott két mérkőzésen mutatott teljesítménnyel. Ahhoz, hogy elérjük a kívánatos szintet, némi időre van szükség, de nagyon keményen dolgoztunk ezen a héten is, és el kell mondanom, a játékosok száz százalékosan partnerek a munkában" – nyilatkozta Tomiszlav Szivics vezetőedző a dvtk.eu-nak.Tomiszlav Szivics vezetőedző a dvtk.eu-nak.

A DVTK vasárnap 16.30-kor a DVSC-Teva otthonában lép pályára a labdarúgó NB I 3. fordulójában.

„Azért megyünk, hogy az eddigieknél is jobb meccset játsszunk. Maximálisan hiszünk magunkban, hogy meglepetést tudunk szerezni. Minden héten látszik, hogy előrelépünk, egyre erősebbek vagyunk. Nem mondok azzal újat, hogy nehéz meccs lesz, de bízom abban, hogy betettünk valamit a bankba, és most ki is fogunk tudni venni onnan" – tette hozzá a szakvezető.

NB I, 3. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 9., péntek
19.00 MTK Budapest–Haladás (tv: Duna Tv) Kassai Viktor
Augusztus 10., szombat
16.30 KTE-Phoenix Mecano–Mezőkövesd-Zsóry (tv: Sport 1)
Farkas Ádám
19.00 Lombard Pápa–Kaposvári Rákóczi Becséri Dániel
19.00 MVM Paks–Puskás Akadémia FC (tv: Sport 1) Solymosi Péter
21.00 Győri ETO–Ferencváros (tv: m2) Andó-Szabó Sándor
Augusztus 11., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Diósgyőri VTK (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30 Videoton–Pécsi MFC (tv: Sport 2)
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Bp. Honvéd (tv: Sport 2)
Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek