Árki elmondta, Haraszti Zsolt, Sándor György, Filkor Attila, Windecker József, Pátkai Máté, Márkvárt Dávid és Pekár László is a kiszemeltek között volt, de egyiküket sem tudta szerződtetni a klub, Lipták Zoltánt azonban annak ellenére igen, hogy több klub is szerette volna.

A sportigazgató szerint a légiósok szabályozása miatt nehezített pályán mozogtak, de sikerült Bekő Balázs kéréseit teljesíteni a bajnokság kezdetére. Ennek ellenére, mint mondta, továbbra is nyitva tartják a szemüket.

Árki szerint a cél az első hatba kerülés a szezonra, ebben rehabilitációs edző, dietetikus és pszichológus is segíti a vezetőedző munkáját. A sportigazgató örül neki, hogy már nem kötelező a szurkolói kártya.

„Az új stadionokban lesz értelme egy olyan kártyának, ami valós előnyökhöz juttat. Segíti a bejutást, a vásárlást, lehessen vele fizetni, hogy ne legyen készpénzmozgás, ahogy ez nyugaton is működik” – mondta Árki.

A teljes interjú ide kattintva tekinthető meg! 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL 

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós (KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Tamás Márk (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nikházi Márk (Dunaújváros), Szabó Balázs (Soproni VSE),

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Timkó István

Kiszemeltek: Novothny Soma (Napoli), Pölöskei Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb MTK), Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas, kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után Vác, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County – Anglia, szabadon igazolható), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: